ERKEL TIBOR (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Zavarba hozott, mert kérdésének első részét természetesen elfogadom. Tekintettel arra, hogy a második részben a nagykövet úr válaszát idézte, azzal nem tudok mit kezdeni, mert egy 30 oldalas tanulmányban én egészen más olvasnivalókat találtam, és ezt meg fogom ismertetni majd a parlamenttel, illetve a nagyközönséggel is.

Ugyanakkor engedje meg, hogy visszatérjek a válasza első felére. Rendkívül korrekt és megnyugtató volt a válasz, a jövőt tekintve azonban szeretném felhívni a figyelmét valamire. Ezek az újságcikkek, amelyek a kezemben vannak, azt bizonyítják - a Herzog-hagyatékról van szó -, hogy az étvágy Nyugaton - most már nemcsak Keleten - megnőtt a magyar műkincsek iránt. Tehát egészen biztos vagyok benne, hogy ha most nem hón alatt, és nem ládákban fogják elvinni innen a műkincseiket, lehet, hogy peres úton fogják elvinni, olyan körülmények (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) között, amelyek mögött politikai tényezők állnak majd. Erre szeretném felhívni a figyelmét.

Forrás: parlament.hu