DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Országszerte nagy felháborodást váltott ki annak idején, hogy a jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítélt Tribuszer Zoltánné nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe.
Ezért a megyei bíróság vele szemben 1997 szeptemberében elfogatóparancsot bocsátott ki. Ezzel egyidejűleg a lakhely szerinti illetékes rendőrkapitányság megkezdte Tribuszerné tartózkodási helyének megállapítását, és nemzetközi elfogatóparancs kiadására is sor került.
Az ön által kérdezett ügyben, nem utolsósorban az új rendőri vezetés szakmai rátermettségének köszönhetően a felkutatás során a rendelkezésre álló erők, eszközök és módszerek jelentős részét felhasználták.
A kutatás bizonyos mozzanataiban a nemzetközi tapasztalatokra épülő speciális módszerek alkalmazására, továbbá jelentős és kizárólagosan ezen feladat megoldására lekötött kapacitás igénybevételére is sor került.
Ennek köszönhetően a rendőrség 1999. november 18-án Tribuszer Zoltánnét tartózkodási helyén elfogta, majd a jogerős bírói ítélet letöltése érdekében a büntetés-végrehajtás részére átadta.
Az ügy kapcsán a jogerősen elítélt és jelenleg még ismeretlen helyen tartózkodó társ, valamint a hiányzó kárösszegek felkutatására a rendőrség további intézkedéseket tesz, mint ahogy azt teszi minden egyes bűnügy kapcsán, többek között azért, hogy Magyarországon egyetlen bűnöző se élhessen nyugodtan.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés