SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Még akkor nyomtam meg a gombot, amikor a fogyatékossági támogatásról szerettem volna igazándiból szólni, de most szeretnék az előttem szólóhoz csatlakozni.
Azt hiszem, rosszat gondolnak rólunk azok, akik úgy gondolják, hogy nem akarunk munkát adni az embereknek, illetve segélyt akarunk adni. Itt nagy tévedés van! Ha úgy tetszik, a patkó két oldalán közöset akarunk, de úgy gondoljuk, hogy az az eszköz nem valósítja meg a célt, amit a Fidesz és a kormánykoalíció megtervezett vagy elképzelt. Éspedig azért nem, mert úgy gondoljuk, hogy ez nem ad igazi munkaalkalmat; ez, a közhasznú munka, az önkormányzati foglalkoztatás nem vezeti vissza az embereket a munkaerőpiacra. Egyszerűen kinyomja őket, és azzal, hogy kikerülnek a munkaügyi központok vonzásköréből, látóköréből, az önkormányzatnál lesznek - csak ideig-óráig - nyilvántartásba véve, és ez lenyomja őket a segély alá vagy a segélyezettek közé. Úgy gondolom, hogy ez az, amivel alapvetően vitatkozunk.
Ez nem teremt igazi munkahelyet, ez látszatfoglalkoztatás 30 napig. De a legfőbb gond az - és erről már szóltak képviselőtársaim is -, hogy nincs annyi munkaalkalom, amennyi egy-egy területen szükséges lenne. Ezért szeretném fölhívni a figyelmét mindazoknak, akik kormánypárti oldalon azt hiszik, hogy mi a foglalkoztatás ellen vagyunk, hogy higgyék el: mi nem a foglalkoztatás ellen, csak a foglalkoztatás ilyen módja ellen vagyunk, amelyik megalázó, és a segélyt köti egy látszattevékenységhez, olyanhoz, ami nem vezeti vissza a dolgozó embert vagy dolgozni szándékozó embert a munkaerőpiacra.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés