NYITRAY ANDRÁS, a honvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államtitkár úr az expozéjában mindent elmondott, amit erről a törvényjavaslatról el lehet mondani, hiszen a NATO-csatlakozással nemcsak az ünnepélyes külsőségek és a zászló fel- és -levonások járnak együtt, hanem az az aprómunka, ami ránk vár, azzal, hogy az ezáltal szükséges törvénymódosításokat megtegyük, hogy jogilag is csatlakozzunk ahhoz a katonai szervezethez, amihez formálisan, derekasan és ünnepélyesen csatlakoztunk.
Tisztem szerint a T/1759. számú törvényjavaslattal kapcsolatos bizottsági állásfoglalást szeretném ismertetni. Tekintettel arra, hogy ez a törvényjavaslat valóban semmi másról nem szól, mint egy meglévő, már 1952-ben elkészült jegyzőkönyv szövegének elfogadásáról, és ez különösen azért fontos, mert ha nem is lesz nálunk parancsnokság az elkövetkezendő néhány esztendőben, de magyar katonák feltehetőleg egyre nagyobb számban fognak NATO-parancsnokságon tevékenykedni, ezt átérezve, a honvédelmi bizottság is egyetértett azzal, hogy ezt a törvényjavaslatot be kell iktatnunk, úgyhogy jó szívvel ajánlom a parlament egészének, hogy ezen törvényjavaslatot - amikor arra sor fog kerülni - a végszavazáskor fogadja el. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés