SZABÓ GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Tudom, hogy most már istenigazából senkinek nincs sok kedve a kétperceseket hallgatni, de engem egy kicsit elgondolkodtatott, amit Béki Gabriella képviselőtársam mondott arról, hogy mi a szabad demokraták módosító indítványa. És ha jól értettem, akkor szóba került, hogy az önkormányzatoknak kellene átengedni a működtetési jogot, mivel pillanatnyilag övék az ellátási felelősség, ez ezért az orvosoknak, ha úgy tetszik, fizetni is kéne.

Említette azt is a képviselő asszony, hogy a privatizációnak mint egy olyan elvnek, ami javíthatja az ellátást, a bevivése az egészségügybe, egyértelműen híve. De gondolom, a képviselő asszony is pontosan tisztában van azzal, hogy a mostani önkormányzatok eladhatják minden további nélkül a praxist, eladhatják a kórházukat, eladhatják a járóbeteg-szakellátási intézményeiket. Ennek semmifajta törvényi jogi akadálya nincs. Tehát ezt nem kell kezdeményezni önmagában. Ami az akadálya - ezt is tudjuk mindannyian - az az, hogy ha ezt megtennénk, akkor senki nem találta még meg azt a választ, hogy hogyan lehet a amortizációt bevinni ebbe a rendszerbe, és hogyan lehet mondjuk azt a profitot is kitermelni, amit vélhetően egy vállalkozó elvárna, mert ha már valahova befektet, akkor profitra is szüksége lenne. És ha netalántán fejleszteni akar, és ehhez hitelforrások szükségesek, akkor persze a hitelkamatot is meg a törlesztést is ki kell termelni.

Ezek a kérdések borzasztóan fontosak, csak én azt hiszem, bár nem ismerem ugyan pontosan az önök módosító indítványát, de nem hinném - és ezért kértem csak szót -, hogy ehhez a négyparagrafusos nyúlfarknyi törvényhez benyújtott módosítással el lehetne leplezni. Itt azért én egy kicsit tamáskodnék, engedelmükkel.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu