DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az állami elismerések mai rendszerének kialakítása, a politikai rendszerváltozást követően a demokratikusan megválasztott parlament első lépései közé tartozott. Az időtállónak bizonyuló törvényi szabályozás elévülhetetlen érdeme, hogy eltörölte a politikai elkötelezettség elismerésére alapított, történelmileg meghaladott kitüntetéseket, és megszüntette az azokkal járó különböző privilégiumokat. Ugyanakkor a Magyar Köztársasági Érdemrend megújításával visszatért a történelmi tradíciókhoz is. A legmagasabb szintű állami elismeréseket két kitüntetésben és két díjban határolta be, megteremtve a feltételét annak, hogy ezekben az elismerésekben csak a legérdemesebbek szűk köre részesüljön.

Az állami elismerések rendszerének vázolt kereteit a kormány a jövőben is tiszteletben kívánja tartani. A kormány törekvése e törvényjavaslattal csupán a struktúra elemeinek finomítására és a történelmi hagyományokat követő gazdagítására irányul. Miben nyilvánulnak meg ezek a célok?

Első helyre a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj szimbólumának esztétikai megújítása kívánkozik. Szembetűnő ugyanis az az eltérés, amely az igénytelen kivitelű jelvények és a díjakkal elismert kimagasló intellektuális teljesítmények között feszül. Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy a jelvény megjelenésében ma már méltatlanná vált mind a magas szintű állami elismerés kifejezésére, mind pedig az elismert érdemekhez képest. Abból kiindulva, hogy a jelvény csupán az állami kitüntetések attribútuma, de nem szükségszerű kelléke a díjaknak, ezért a kormány a jelvény megszüntetésére, s egyben az állami elismerések névadóit ábrázoló kisplasztikai alkotással történő helyettesítésére vonatkozó javaslatot terjeszt a tisztelt Országgyűlés elé. Az elismerés tárgyi szimbóluma ily módon jelképes kapcsolatot létesít a névadók emberi és politikai nagysága, illetve a díjakkal elismert érdemek között.

Tisztelt Országgyűlés! Következőként a kitüntetési paletta gazdagítására irányuló szándékot emelném ki. Kitüntetési rendszerünk sajátos egyoldalúsága jut kifejezésre abban, hogy mindkét állami kitüntetést, mind a Kossuth-díjat és a Széchenyi-díjat a köztársasági elnök adományozza, vagyis nincs olyan magas szintű állami elismerés, amelynek alapítása és adományozása a kormányfő joga lenne. (Bauer Tamás: Soha nem is volt!)

(10.50)

Ezt az egysíkúságot a kormány oly módon kívánja ellensúlyozni, hogy egyben erősíti a kitüntetési rendszer történelmi hagyományokhoz való kötődését is. E célból a törvényjavaslat meg kívánja teremteni a jogi lehetőségét annak, hogy a miniszterelnök megalapítsa és adományozza a Corvin kitüntetésegyüttest. A magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén szerzett kimagasló érdemek elismerését szolgáló kitüntetések elnevezése a nagy reneszánsz uralkodó, Corvin Mátyás tudomány- és művészetpártoló tevékenységének állít ezzel emléket.

A korabeli kitüntetésben olyan szellemi nagyságok részesültek, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szent-Györgyi Albert, akikkel ma is büszkén vállal közösséget minden haladó szellemű magyar polgár.

Ugyancsak a miniszterelnök kap felhatalmazást a kitüntetési törvény bevezetőben említett céljainak realizálását biztosító döntés-előkészítési rend szabályozására is.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársasági Érdemrend fokozati rendszerének korrekciója részint a diplomáciai protokoll követelményeit, részint a kiskereszt fokozattal kitüntetettek igényeit tartja szem előtt. Ezt szolgálja az új, kizárólag az államfők részére adományozható legmagasabb fokozat beiktatása, továbbá a kiskereszt elnevezés helyett a középkorba visszanyúló, Európa-szerte alkalmazott lovagkereszt elnevezés bevezetése.

Az állami elismerések alacsonyabb szintjét képviselő szakmai kitüntető címek, díjak alapítása nem lehet a végrehajtó hatalom privilégiuma. A hatályos törvény ezek alapítására és adományozására kizárólag a miniszterek részére ad ma felhatalmazást. Legutóbb az Állami Számvevőszék elnöke, korábban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke is szorgalmazta a felhatalmazotti kör kibővítését. A kormány ennek az igénynek kíván eleget tenni azáltal, hogy a felhatalmazó rendelkezést kiegészíti a más államhatalmi ágakban tevékenykedő, az állami protokollban a miniszteri vagy annál magasabb rangú állami vezetővel. Minden egyéb változtatás a törvényi struktúra rendszertani szemponton alapuló, a szabályozást érdemben nem érintő, tulajdonképpen technikai jellegű korrekciót jelent.

Köszönöm figyelmüket, és kérem a tisztelt Országgyűlést, vitassa meg és fogadja el a törvényjavaslatot. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu