DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mai napirend előtti felszólalásomat a jogbiztonság féltése mondatja velem, a jogállamiság iránt érzett felelősség indokolja. Tudom, hogy egy héttel ezelőtt, 5 óra után itt több képviselőtársam is felszólalt már ugyanebben a témában, de a felszólalásokat követő szavazás valamennyiünket komoly aggodalommal tölthet el.
Demokratikus parlamentünk 1992 decemberében alkotta meg a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszerét szabályozó törvényt. Ennek lényege, hogy a központi pénzeszközök biztosításával segítse az önkormányzatok beruházásait.
(8.20)
Ezeknek a központi pénzeszközöknek a felhasználását, a felhasználás jogszerűségét évről évre ellenőrzi az Állami Számvevőszék. Így volt ez most is, amikor az 1998. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről szóló jelentésében az Állami Számvevőszék közel 500 millió forint jogtalanul igénybe vett támogatás visszafizetésére tett javaslatot. Sajnálatos módon azonban, a korábbi évek gyakorlatától eltérően, a parlamenti többség négy héttel ezelőtt, néhány kormánypárti képviselői módosító indítvány megszavazásával a 16 visszafizetési javaslatból 5 esetben kivételt tett. Bár ennek a hibának a kiküszöbölése valóban nagyon nehéz helyzet elé állította a Házat, de ahelyett, hogy egy héttel ezelőtt kárenyhítésre került volna sor ebben a Házban, a többség fokozta a bajt azzal, hogy további két önkormányzatot emelt a kivételezettek táborába.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jogállamban egy demokratikus parlamenttől elfogadhatatlan, ha azonos helyzetekben nem azonos mércével mér. Jogállamban elfogadhatatlan, ha az Országgyűlés döntésének eredményeként egyes önkormányzatok egyenlőbbek másoknál. Jogállamban megmagyarázhatatlan, ha az Országgyűlés úgy dönt, hogy ugyanazok a törvények az egyik megyében betartandók, a másik megye azonban már mentesül a törvény szigora alól. Jogállamban megengedhetetlen, ha törvények adott esetben Veszprém megyére vonatkoznak, de Vas megyére már nem vonatkoznak. A parlamenti többség döntése méltánytalan, s egyben méltatlan a törvényeket betartó, a törvényességnek érvényt szerző önkormányzatokkal szemben.
Milyen alapon várjuk el, tisztelt képviselőtársaim, az egyes embertől, az egyes önkormányzatoktól a jogkövető magatartást, ha maga a törvényalkotó hoz létre igazságtalan helyzetet? Ha azt látja az egyes ember, az egyes önkormányzat, hogy nem érdemes betartani a törvényt, hanem adott esetben sokkal kifizetődőbb néhány kormánypárti képviselőnél lobbizni? Nagyon veszélyesnek tartom, ha ez a Ház, ha a magyar parlament azt üzeni a társadalomnak, hogy a törvénytisztelő és a balek - ugyanaz. Ha az azonos hiba elkövetése nem jár azonos következményekkel, ha az azonos jogsértés nem von maga után azonos jogkövetkezményeket, akkor nincs törvény előtti egyenlőség. Felelőtlen lobbizással, felelőtlen szavazással szerezhet néhány képviselőtársam kétes dicsőséget, de ezt csak annak tudatában teheti, hogy eközben a legfontosabb jogállami alapelvek sérülnek meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyiünk érdeke és valamennyiünk felelőssége, hogy ez a példátlan eset, amely már megtörtént az elmúlt hetekben itt, a parlamentben, ne ismétlődhessen meg.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés