ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajátos helyzet alakult ki ennek a törvényjavaslatnak és módosító indítványainak vitája során. A múlt héten ugyanis azt tapasztalhattuk, hogy bár általános vita kezdődött meg, egy ügyrendi szókérés után gyakorlatilag az egész törvényjavaslat részletes vitája első menetben lezajlott. Ennek természetesen volt előzménye, amit nem lehet elhallgatni, és engedjék meg, hogy erre még egy pillanatra visszatérjek, mert hozzászólásom a módosító indítványokhoz ebből kell kiinduljon
Amikor a bizottság megtárgyalta, illetve tárgyalni készült az 1849. számú törvényjavaslatot, a három kormánypárt közvetlenül ezt megelőzően módosító indítványokat adott közre valamennyi jelen lévő párt képviselőinek. Ezek a módosító indítványok, mint ahogy az akkor, illetve a sajtótájékoztatón a későbbiekben vagy azt megelőzően elhangzott, azt a célt szolgálták, hogy a már hírekből megismert törvényjavaslat, illetve az ezzel kapcsolatban felmerült aggályok eloszlatását segítsék, illetve olyan módon egészítsék ki módosításokkal a törvényjavaslatot, hogy az az orvostársadalom bizonyos rétegeiben a megnyugvást szolgálja, és elősegítsék egyrészt a január 1-jei életbe léptetésnek valamilyen formáját, valamint a későbbiekben a leendő privatizációkat megelőlegezhessék. Ezért a MIÉP úgy döntött, hogy a részletes vitában a törvényjavaslatból, illetve azokból a módosító indítványokból kíván kiindulni, amelyek minden valószínűség szerint a későbbiekben alapját szolgálják további csatlakozó módosító indítványoknak, valamint a hatpárti tárgyalások eredményeként a végső törvényformának.
Ezért engedje meg, elnök asszony, hogy a 6. számú módosító javaslattal kezdjem, illetve annak a három kormánypárti javaslatnak az értékelésével, illetve ahhoz való hozzászólással, amelyek az 1. §-ra vonatkoznak.
Az 1. § 2/a módosításával, amely a 6. számot viseli az ajánlásban, a MIÉP egyetért. A módosítás egységessé és egyértelmű teszi az alapellátást végző orvosok körét, bár az eredetileg használt háziorvos fogalmába nemcsak a felnőtt-, hanem a gyermek-alapellátást végző orvos is beletartozik. Azonban tudva azt, hogy a gyermekorvosok kifogásolták, hogy itt nem szerepelnek, egyetértünk a bevonásukkal. Az indoklásban azonban szerepel, hogy a területi ellátási kötelezettség nélkül működő háziorvosok szerepe elhanyagolható a lakosság egészéhez viszonyítva, és számukra a működési jog biztosítása nem indokolt.
(18.30)
Engedjék meg, hogy ezt onnan szó szerint idézzem. Tehát a módosító javaslat indoklásának idézete: "A háziorvosi ellátást lényegében a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosok, házigyermekorvosok biztosítják. A területi ellátási kötelezettség nélkül működő háziorvosok szerepe a lakosság egészéhez viszonyítottan elhanyagolható, számukra a működtetési jog biztosítása nem indokolt." Ez igaz, viszont éppen a szakmailag legjobb erők érték el a szükséges kártyaszámot a szabad orvosválasztás alapján. A területi ellátási kötelezettség nélkül működő háziorvosok részére - akik szinte kivétel nélkül belgyógyászok - a járóbeteg-szakellátás privatizációja során lehet és kell biztosítani az önálló orvosi tevékenység lehetőségét. Ehhez külön szakvéleményt is csatoltunk, amelyet szeretnék ismertetni.
A T/1849. számú törvényjavaslat 4. §-a szerint 2000. január 1-jével a háziorvosok a működtetési jogot automatikusan elnyerik. A törvényjavaslat nem tesz különbséget a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező és nem rendelkező háziorvosok között. A módosító javaslat megkülönbözteti a háziorvosok két csoportját oly módon, hogy a területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosokra nem terjeszti ki a praxisjog elnyerésének lehetőségét. A fővárosban és talán más nagyobb városokban is dolgoznak háziorvosok, akiknek betegellátási tevékenysége nem elhanyagolható. A területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok tevékenysége lényegében járóbeteg-szakellátásnak felel meg, ezek az orvosok belgyógyászok, akik kórházakból, klinikáktól kikerülve, háziorvosi minősítéssel, magángyakorlatot folytatnak, a háziorvosok sürgősségi és ügyeleti kötelezettsége nélkül.
A MIÉP véleménye szerint az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás területén a praxisjog elnyerésének jogi szabályozása egy időben, ugyanazon törvényben szerencsés és előnyös lett volna. A járóbeteg-szakellátás privatizációjánál természetesen figyelembe kell venni a járóbeteg-rendelés jelenleg működő, egymással alig összehasonlítható formáit: önálló rendelőintézetek, országos intézetek, klinikák, kórházak ambulanciái, gondozóintézetek, négy alapszakmás rendelők, szakellátással bővített háziorvosi rendelők, csoportpraxisok, szakorvosi magánrendelők, mozgó szakorvosi szolgálat. Továbbá figyelembe kell venni az egyes szakmák rendkívül eltérő tárgyi feltételeit, például hogy a bőrgyógyászathoz nincs szükség műszerezettségre, ellenben a szemészet, az urológia, a radiológia és a többi csak költségigényes tárgyi feltételrendszer mellett működőképes. (Folyamatos zaj.)
Mint ismeretes, számos intézményben a háziorvosok és a különböző szakorvosok azonos épületben dolgoznak. Ilyen például a Kútvölgyi úti kórház, számos megyei, városi, kerületi rendelőintézet és a többi. Ez az összefonódás is a privatizációs folyamat kibővítése mellett szól, amely egyúttal megoldaná a területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok gondját, akik lényegében járóbeteg-szakellátást, belgyógyászatot végeznek.
A háziorvosokhoz hasonlóan tehát a szakrendelőkben és a gondozóhálózat területén is (Az elnök csenget.) biztosítani kellene...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés