FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a szakaszban az 54., 57., 59. ajánláshoz mondanék néhány gondolatot.
Az 54. ajánlás esetében ahhoz a részhez tettünk kiegészítést, amelyik azt rögzíti, hogy hogyan lehet igénybe venni a rendszeres szociális segélyt. A kormányzat előterjesztése mindössze azt fogalmazta meg, hogy legalább harminc munkanap időtartamú foglalkoztatás megszervezésére van szükség. Különböző szakértőkkel egyeztetve arra a megállapításra jutottunk mi is, hogy azért pontosítani kellene ebben a szakaszban azt, hogy mikor és milyen jellegű munkavégzést kell vállalni ezeknek az embereknek. Mondanék néhány lehetőséget. Az egyik: a segély igénybevétele előtt kellene valamiféle ilyen megkötést tenni. Vagy kimondani, hogy amikor már folyósítják a segélyt, akkor milyen jellegű munkavégzésre kötelezhető az ember. Vagy azt is meg kellene talán mondani, hogy amikor a következő évben a segély újrafolyósításáról van szó, akkor mire kötelezhető.
A kormányzat elintézi azzal, hogy legalább harminc nap, és ebbe minden belefér. De a további paragrafusok, illetve az azokon belüli bekezdések már nem finomítják, hogy konkrétan milyen szakaszról van szó. Nem biztos, hogy helyesen, mi mindössze azt szúrtuk ide be, hogy a segély megállapítását megelőzően kelljen dolgozni ennek az embernek, ezzel közelítve a ma hatályos megoldáshoz, hogy a jövedelempótló támogatást is az kapja meg, aki az említett 90, most már 180 napot már ledolgozta. Ezt követően mi természetesen úgy érezzük és úgy gondoljuk, hogy ha segélyt folyósítanak az emberek számára, akkor már azért ilyen munkatevékenységet elvárni nem különösebben célszerű. Annál is inkább nem, mert úgy gondoljuk, hogy ha ez így történik, akkor talán azt is ki lehetne jelenteni, hogy valamennyi segélyezettől el lehetne várni valamilyen munkát. Nemcsak az aktív korúaktól, akikre önök vonatkoztatnak, hanem mondok egy extrém példát, hogy teljesen vidámmá tegyem a hangulatot: azoknak részére, akiknek időskorú-járadékot állapít meg az önkormányzat, a polgármesterek meghatározhatnák, hogy ezek az idős nénik hímezzenek egy falvédőt az önkormányzat számára, hiszen ők is megdolgoznának ekkor az idős korúak járadékáért. Vagy hogy még személyre szólóbb legyen: a polgármesternek egy kesztyűt vagy egy sálat hímezzenek ezek az emberek, mert akkor ők is egységesen munkát végeznének a segélyért.
Ha tehát önök valóban úgy gondolják, hogy szükség van ezért a segélyért a folyamatos igénybevétel esetén dolgozni, akkor kérem, legyenek következetesek, és egy következő törvényjavaslatnál ezt terjesszék elő, hiszen akkor igazán normatív lesz majd ez az elképzelésük. (Babák Mihály: Ez arrogancia!) Ez nem arrogancia, azt hiszem, csak egy konkrét javaslat arra nézve, hogyan lehetne normatívvá tenni ezt az eljárást, amit önök idevonatkozóan kitaláltak.
Még azt szeretném elmondani az önök számára, hogy bizonyára feszültségre adhat az is okot, hogy a törvény nem mondja meg, hogy valakinek mennyit kell dolgozni. Egy településen én nagyon el tudom képzelni, hogy lesznek olyan emberek, akik személy szerint szimpatikusak vagy unszimpatikusak valakiknek a számára, és lesz olyan ember, akitől azt várják el, hogy a segély igénybevételéhez nem harminc napot kell neki dolgoznia, hanem egy percet sem, s lesz olyan ember, akinek pedig azt fogják mondani, hogy 200 napig folyamatosan dolgozni kell, és erre vonatkozóan bizony az önkormányzatnak majd nem lesz könnyű helyzete, amikor össze kell vetni ezeket a viszonyokat, és magyarázkodásra fog kényszerülni. Mert a ma hatályos rendszer konkrétan megmondja és mindenki számára egységessé teszi, hogy 180 napot kell dolgozni, és minden további nap valamilyen lehetőséget ad a számára. Az önök rendszere ezt abszolút nem mondja meg. Én ezért kérem képviselőtársaimat, ha nem is feltétlenül abban a formában, ahogy mi azt meghatároztuk, de gondolják át ezt a részt, s egy kicsit pontosítani kellene ennek a harminc napnak az intézményét, illetve az egész időszaknak a lefolyását, hogy ott milyen tevékenység várható el a segély ellenében.
Az 57. ajánlási pontról már Sáling képviselőtársam szólt. Igen, mi azt pontosítottuk, éppen a gazdasági bizottságban a helyettes államtitkár úrnak a meglehetősen zavaros okfejtése alapján: elvárható, hogy aki egész hónapban dolgozik, az a munka törvénykönyve szabályai szerint a mindenkor kötelező legkisebb munkabért megkapja. Igaz, a helyettes államtitkár úr zavarában azzal érvelt, hogy ezt nem kell kijelenteni, mert benne van a munka törvénykönyvében, de én most tudnám mondani önöknek, például pont az őstermeléssel kapcsolatos kijelentést, hogy bizony mind a foglalkoztatási törvénybe, mind a szociális törvénybe, önök ezt mindenhová betették. Úgy hiszem, nem zavarná össze a magyar törvénykezést, ha ebben az esetben ezt itt is egyértelműen megjelölnék. És valóban csak egy második verzió maradna az, hogy ha valaki részmunkaidőben dolgozik, akkor ne lehessen kevesebb bért fizetni számára, mint az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. Ez megakadályozná azt a megoldást is, amit nem feltételezek ugyan, hogy így akarnák az önkormányzatok csinálni, de lehet, hogy mégis bekövetkezhet, hogy lesz olyan személy, akinek azt fogják mondani, az a feladata, hogy adott iskolába menjen el és minden reggel vágja fel a fát, mert ebbe ez is beletartozhat. S akkor szeretném megkérdezni, hogy egy ilyen magatartással ez az ember milyen időt fog szerezni ahhoz egyáltalán valamikor visszailleszkedhessen az ellátásba. Folyamatosan, akár minden nap dolgozni kell neki akár egy óra hosszát vagy tíz percet, de valószínűleg semmiféle ellátást nem fog majd ebben az időszakban szerezni.
A másik rettenetes gyanúnk, s gondolom, hogy ez nem fog előfordulni egyáltalán, hogy ezeket az embereket valószínűleg nem fogják olyan korrekt szerződéssel foglalkoztatni, ami megmondaná, hogy mi a foglalkoztatásuk időtartama.
A helyettes államtitkár úr azt is előrevetítette, hogy itt lehet, hogy egészen más formák lesznek majd a foglalkoztatásra nézve. Mondok egy példát: mondjuk, megbízási szerződéssel foglalkoztatják majd ezeket az embereket. Márpedig önök bizonyára nagyon járatosak a jogban, tudják, hogy a megbízási szerződésnek van egy olyan formája, amikor meg sem mondják az időtartamát a foglalkoztatásnak, hanem egyszerűen megmondják a feladatot, amit el kell ennek az embernek végezni. Pontosan azt a példát emelném ki, amit az előbb elmondtam, hogy vágja fel a fát annak a teremnek a fűtéséhez, amelyik az önkormányzathoz tartozik, s bizony nagyon nehéz lesz majd megmondani, hogy ez pontosan mennyi időt igényel és itt milyen időt szerez, egyáltalán szolgálati időt szerez-e ilyen módon ez az ember.
(23.20)
Az 59. ajánláshoz mondanék még néhány gondolatot. Mi beemeltük képviselőtársainkkal azt, hogy az aktív korú nem foglalkoztatottaknál legyen kötelezettség a munkaügyi központ kirendeltségével való együttműködés. Azért tartjuk ezt fontosnak, mert mi hiszünk abban, hogy ezeknek a személyeknek továbbra is együtt kell működniük a munkaügyi központokkal, mert nem várható el csak az önkormányzatok jó szándékától, hogy kötnek-e együttműködési szerződést vagy nem kötnek együttműködési szerződést. Igenis, úgy látjuk, hogy szükség van arra, hogy a munkaügyi központok is munkát közvetítsenek ezeknek a személyeknek a számára.
Igaz, hogy nem a mi javaslatunkat fogadták el a bizottságok, de megnyugvással vettük, hogy van olyan kormánypárti képviselői indítvány, amelyik ezt szintén beemelte, és ezt támogatják. Ugyanakkor a kormánypárti képviselőknek sem fogadták már el azt az észrevételét, hogy ezeket az embereket regisztrációba kell így venni. Márpedig nyilvánvaló, hogy a munkaügyi központ csak akkor tud valamiféle együttműködést végezni, ha regisztrálják is ezeket az embereket.
Megint nem is merek rágondolni, hogy esetleg ez a kormányzat azért csinálja ezt, hogy a munkanélküliségi rátát, mondjuk, megfelezze vagy megharmadolja. Mert van Magyarországon olyan számítás, amelyik azt mondja, hogy ha valaki egy héten egy óra hosszát dolgozik, már akkor nem számít munkanélkülinek. Márpedig ha önök a segélyezés során majd előírják az embereknek, hogy hetente egy órát dolgozni kell, akkor ezek az emberek kikerülnek a regisztrációból, és nagyon félek attól, hogy azért nem akarják megengedni a munkaügyi központok esetében a regisztrációt, hogy a statisztika ilyen módon ne változzon meg, illetve pontosan kedvező fordulatot vegyen.
Ezért kérem képviselőtársaimat, nyújtottunk be kapcsolódó módosító javaslatot ehhez a kérdéshez, hogy tessék átgondolni, hogy ha valóban szükséges az, amit önök is szükségesnek tartanak egyébként, hogy továbbra is közvetlenül együtt kell működni a munkaügyi központtal, akkor vegyék fontolóra a regisztrációt, de ha a statisztika miatt ezt mégsem akarnák, akkor legalább írjuk körül, hogy ezeket a segélyezetteket a munkaügyi központnak nyilvántartásba kell vennie. Ha ezt önök megteszik, akkor kielégítik ezt a kritériumot is, hogy mégiscsak a munkaügyi központok is tudni fognak ezekről az emberekről, és megfelel az önök várakozásának is, hogy ezen az úton önök nagy lépést tudnak előrelépni a regisztrált munkanélküliek számának a csökkentése felé.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés