MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a tervezett változtatásnak az az alapvető célja, hogy a gépkocsik hátsó ülésén szállított gyermekek nagyobb biztonságban legyenek. Az így kialakítandó változtatások az Európában e területen alkalmazott szabályozási elvek figyelembevételével történnek, tehát hasonló módon, mint például Franciaországban, Németországban.
Magyarországon a jelenleg hatályos szabályozás a biztonsági gyermekülés alkalmazását lehetővé teszi, azonban azt kötelező jelleggel nem írja elő. Az eddig elkészült szakmai javaslat szerint a biztonsági gyermekülésben történő elhelyezés a személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és a 150 centiméternél alacsonyabb gyermekekre vonatkozóan válna kötelezővé. Ugyanakkor azt is meg kell mondani, hogy biztonsági gyermekülésként olyan berendezés fogadható majd el, amely megfelel a vonatkozó nemzetközi egyezmény előírásainak; alkalmazása a hazai körülményekre figyelemmel nem lenne kötelező, amennyiben a gépkocsiban a gyermekülés beszereléséhez szükséges rögzítési pontokat gyárilag nem alakították ki, egy ülőhelyen két, tízévesnél nem idősebb gyermek foglal helyet, az egy időben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben rögzítésük nem oldható meg. Így tehát a nagycsaládosoknak nem kell attól tartani, hogy nem tudják gyermekeiket szállítani.
Biztonsági gyermekülésként tehát nemcsak a karosszék jellegű ülések fogadhatók el, hanem az ülés magasítására szolgáló ülőlap, illetve ülőlap és háttámla kombinációja is.
Elfogadható lesz az is, ha a beépített biztonsági öv felső pontja állítható, így az öv a gyermek mellkasát támasztja és a nyakát nem érinti, ekkor nem kell külön karosszékszerű gyermekülésben helyet foglalnia.
A szabályozás tervezetének részletes és pontos kidolgozása jelenleg még folyamatban van, egyeztetések lesznek, amelyekben a nagycsaládosokkal is egyeztetünk, és hosszabb felkészülési időt kívánunk adni az érintetteknek, így a nagycsaládosoknak is, hogy az esetlegesen szükségessé váló, biztonságot növelő gyermeküléseket beszerezhessék.
Köszönöm figyelmét. (Szórványos taps a Fidesz és az FKGP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés