TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak röviden szeretnék érvelni Braun Márton képviselőtársam módosító indítványára, amely a KHVM fejezetére vonatkozott, a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének, előirányzatának nevesítésére, annak egy részének nevesítésére, történetesen a szekszárdi híd építésének elkezdésére, melynek tervei már jó néhány éve elkészültek. A képviselőtársaim, akik az előző ciklusban is itt voltak, biztosan jól emlékeznek rá, hogy igen-igen komoly szándék volt arra, hogy megépítsék, csak éppen forrást nem tettek mögé. Ez a módosító indítvány jelentené azt, hogy ezzel a forrással a jövő évben mindenképpen elindulna a beruházás, illetve a most már felállt Autópálya-építő Rt. munkáját ezzel segítenénk, hogy ne tudja a minisztérium ezt a beruházást még egy évvel, néhány hónappal elhúzni. Mindenképpen kezdődjön meg Magyarországon egy olyan híd építése, amely a jövő évezred forgalmának egyáltalán megfelel.
Bizonyára önök is tudják, képviselőtársaim, hogy az európai uniós csatlakozásnál a hidak terhelhetősége igen fontos tényező, és a Duna Budapest alatti szakaszán meglévő két hidunk bizony nem a legmegfelelőbb erre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy Szekszárd térségében az ország két részét összekötő híd megépüljön.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés