FRITZ PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Sümeghy képviselő úr vállalkozói társadalomról beszélt, amit úgy fogalmazott meg, hogy akikkel ő találkozott és nem értenek egyet a kötelező kamarai tagdíjjal, és szembeállította őket a szűk haszonélvező réteggel - elég sajátos kategorizálás, és ismét egy szűkítésnél vagyunk.

És ha már a szűkítésnél vagyunk, akkor nézzük meg, hogy ebben a kamarai törvényben milyen módosító indítványok vannak, amelyek szűkítik a kamarai jogosítványokat, úgy, hogy közben az előterjesztő támogatását élvezik. Ilyen például a 33. sorszámon beterjesztett módosító indítvány, amely a gazdaság szereplőinek együttes érdekérvényesítése helyett a tagok érdekérvényesítését hozza be; magyarán mondva: nincs szükség a gazdaság egészére vonatkozó érdekérvényesítésre. Mi ez, ha nem szűkítés?

A 114. számú módosító indítványban a gazdasági érdekképviseleti szervek bevonásával, egy egész vállalkozói rétegre vonatkozó etikai szabályzat készítése helyett ismét a tagok számára készítendő etikai szabályzat szerepel. És végül megemlítenék még egy harmadikat is: a 92. számú módosító indítvány a gazdasági kamarák közreműködésénél azt mondja: "közreműködnek az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel" részbe az "az" szó helyett a "más" szó kerül be. Magyarul, ez az indítvány a gazdasági kamarákat abszolút ledegradálja az egyéb gazdasági érdekvédelmi szervezetek kategóriájába.

Kedves képviselőtársak, ne beszéljünk itt vállalkozói társadalomról, amikor a törvényben megfogalmazott módosító indítványok és az előterjesztő által támogatott indítványok tömege pontosan ellentétesen működik és hat! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu