GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, így van lehetőségem befejezni az előbbi kétpercest, és folytatni a Fenyvessy úrral folytatott polémiánkat.

Kedves Képviselőtársam! A gond a következő: köztünk valahol ott a különbség, hogy ön általában megbélyegzi a vezetőket, a kamarai vezetőket. Én azt mondom, hogy biztos van köztük olyan is, aki rossz, aki nem odavaló. Csak egyet kellene figyelembe venni, hogy a '94-es törvény után azok a vállalkozók, akik rájöttek, hogy a kamarában igenis van fantázia, és szüksége van erre a magyar gazdaságnak, azok elkezdték önkéntesen szervezni, minden anyagi fedezet nélkül. Tehát természetes, hogy egy kicsit erősebben léptek fel a tagdíj érdekében a tagokkal szemben, mert létre kellett hozni azt az infrastruktúrát, amit ma mindenképpen meg kell dicsérnünk, mert van, működik; mutatja például, hogy nem elverték a pénzt, hanem hasznos dolgokra fordították.

Azt gondolom - és vallom is -, hogy szívesen fejet hajtok minden olyan vezető előtt, aki segítette azt, hogy ez a kamara létrejöjjön, és miután már a második választáson is túl van, nem kellene a kormánynak ebbe beleavatkozni, mert itt tényleg a tagoknak kell eldönteni, hogy kik azok, akik alkalmasak arra, hogy őket képviseljék a kormányzattal szemben.

És hadd utaljak vissza arra, amit ön mondott a kicsikről. Szóval, el kellene már ismerni - mi a gazdasági bizottságban hétről hétre látjuk -, hogy a kamarai képviselők mit küzdenek pont a babakocsi-tárolóban meg egyéb helyen dolgozó kisvállalkozókért, azért, hogy átalányadót fizethessenek, azért, hogy az áfaviszonyok könnyebbek legyenek, azért, hogy az adófizetésben, a nyilvántartásban valamennyivel egyszerűbb legyen a rendszer. Ha ezt a kamara nem tenné, tegyük a szívünkre a kezünket, képviselőtársaim: ki lett volna az, aki ezt az érdeket megjeleníteni a magyar parlamenttel, a magyar kormánnyal szemben? (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu