TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni a két percet. Többen szóltak, többek között T. Asztalos Ildikó is felhívta a figyelmünket közös felelősségként a kis- és középvállalkozások súlyára, hiszen ez a mi kormányprogramunkban is kiemelten szerepel. Ugyanakkor szoros összefüggésben van a gazdasági kamarák ügyével is.

Azt gondolom, hogy nagyon kell figyelnünk erre, hiszen ha a Kereskedelmi és Iparkamara és a Kézműveskamara összevonása sajátos helyzetet teremt, akkor, elhangzott, hogy a multik találkoznak adott esetben egy kamarán belül a kis kézművesekkel. Ha átfordítjuk a jelenlegi helyzetben is az Agrárkamarára, a nagyobb szövetkezetek és az őstermelők, kisebb mezőgazdasági vállalkozók viszonylatában érdekes helyzetek alakultak ki eddig is. És ezután?

Azt gondolom tehát, hogy ebben a törvényben a kapcsolódó módosító indítványoknál is kínos gonddal kell arra ügyelnünk, hogy a tagozati és az osztályszerkezet kialakításánál, szabályozásánál kell helyet teremtenünk és szabályoznunk - súlyuknak megfelelően - a kis- és középvállalkozásokat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu