BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most én is elérkeztem a harmadik vitaszakaszban a címmel és a preambulummal kapcsolatos módosító javaslatokhoz. Itt ismét azt mondom, két típusú módosító javaslatot nyújtottunk be magunk is. Egyrészt benyújtottunk az 1. pont alatt a címre, a 4. pont alatt a preambulumra vonatkozó olyan módosító javaslatot, amely a törvényt átalakítaná kizárólag az államalapítás évfordulójának megünneplésére vonatkozó törvénnyé. Ezek a módosító javaslataink, amelyeket elsőként nyújtottunk be, a címből is kivennék a Szent Korona említését, illetve a preambulumból kivennék mindazokat a passzusokat, amelyek a koronára vonatkoznak, amelyek a korona jelentőségét méltatják, és megmaradnának az államalapítás jelentőségének méltatásánál; ezzel alakítanák át a törvényt egy olyan törvénnyé, amely nem szól másról, mint államalapításunk ezeréves évfordulójáról.
Azt gondolom, hogy ha a kormánynak nem lett volna más célja, mint az államalapítás méltó megünneplése oly módon, hogy az államalapítás megünneplésében egység legyen a politikai élet szereplői, a parlamenti pártok között, akkor nem kellett volna mást tennie, mint elfogadni ezt a módosító javaslatunkat, és akkor nem lett volna akadálya annak, hogy az Országgyűlés elfogadjon egy emléktörvényt az államalapítás évfordulójára. A magunk részéről nagyon sajnáljuk, hogy a kormány nem ezt tette, hogy a kormány ezt az évfordulót megterheli egy olyan vitakérdéssel, mint a korona társadalmi, politikai, közéleti szerepe. Ebben a kérdésben nincs köztünk egység, és ez váltotta ki ezt a hetek óta tartó és alighanem nem is egyhamar elülő vitát. Sajnálom, hogy ez így történt, mindamellett ezeket a módosító javaslatainkat is a magunk részéről természetesen fenntartjuk, hiszen ezeknek a módosító javaslatoknak az elfogadása vezetne el a kérdés megnyugtató megoldásához.
Kiegészítésként teszem hozzá, hogy abban az elsőként benyújtott módosító javaslatunkban, amelyet Pető Ivánnal és Hack Péterrel hárman jegyzünk, nem nyúltunk a preambulum első néhány, első négy bekezdéséhez. Pető Iván külön nyújtott be egy olyan módosító javaslatot, amelyben ennek az első négy bekezdésnek a megfogalmazásait is módosítja. Mi a magunk részéről azonban nem tehetünk mást, mint hogy tudomásul vesszük azt a tényt, hogy a kormánytöbbség a törvényben nem áll meg az államalapítás évfordulójának a méltatásánál és az államalapítás jelentőségének a rögzítésénél, hanem a törvényben mindenképpen a korona történelmi szerepéről is kíván szólni és azt is kívánja méltatni. Ez arra késztet bennünket, hogy részt vegyünk mi is abban a folyamatban, amikor keresünk olyan megfogalmazást a preambulum második és első részére is, ami elfogadható.
Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, mi is azt gondoljuk, hogy itt valamiféle kompromisszumos megoldást kellene keresni. Az a kapcsolódó módosító javaslatunk, amelyben mi magunk a három kormánypárti frakcióvezető által benyújtott módosító javaslathoz kapcsolódunk, ebben a folyamatban kíván továbblépni. Mi úgy gondoljuk, az persze egy jó dolog, hogy a kormánypárti frakcióvezetők módosító javaslata elhagyja az egész Szent Korona-tanról explicit módon is szóló részt, és ezenkívül számos könnyítést, rövidítést, stilisztikai javítást alkalmaz a szövegben. Ezt a magunk részéről támogatjuk, és támogatjuk azt is, hogy a címet átfogalmazzák, tehát hogy a "Szent István-i" jelzős szerkezet helyére a "Szent István államalapításának" birtokos szerkezetet illesztik - ezt a pontot a magunk részéről helyeseljük.
Úgy gondoljuk ugyanakkor, és ebben követem Vastagh Pált, aki szintén ennek a kormánykoalíciós módosító javaslatnak az elemzéséből indult ki, hogy ebben a preambulumszövegben még mindig számos olyan pont maradt, ami problematikus, ez a preambulumszöveg számunkra még mindig nem elfogadható.
(18.50)
Ennek is több eleme van. Az egyik eleme annak, hogy miért nem elfogadható számunkra ez a kormánykoalíciós módosító javaslat, az az a két bekezdés, amelyről az általános vitában külön is szó volt. Hiszen ebben a kormánykoalíciós módosító javaslatban is benne van az a passzus, hogy "E történelmi jelképünk annak bizonyítéka, hogy az ország minden polgára részese a közhatalomnak." Annak, hogy az ország minden polgára részese a közhatalomnak, nem a korona a bizonyítéka, hanem az egész magyar alkotmányos berendezkedés, az általános választójog, a demokratikus intézmények, a parlamentarizmus rendszere. (Csurka István: Elméletben!) Úgyhogy ez a bekezdés megítélésünk szerint mindenképpen törlendő, és örülünk annak, hogy az igazságügy-miniszter asszony az általános vita végén kifejezte szándékát ennek a mondatnak a törlésére.
Azt gondolom, államtitkár úr, hogy ha ez a mondat helytelen, márpedig megpróbáltam megfogalmazni, hogy miért helytelen, ha az államtitkár úr ezt másként látja, ha az államtitkár úr nem az általános választások és a parlamentarizmus rendszerében látja annak garanciáit, hogy az ország minden polgára részese a közhatalomnak, hanem a koronában, akkor ezt szíveskedjék kifejteni, de ez egy eltérő felfogás a magyar alkotmányos berendezkedéstől. Úgyhogy azt gondolom, ennek a mondatnak a törlését hiba lenne bármilyen más feltételhez kötni.
Hasonlóképpen problematikus - ezzel itt mások már foglalkoztak - az a mondat is, hogy "A Szent Korona ma is a magyar állam egységét jelképezi." Őszintén szólva egy ilyen egységes felépítésű államnál, mint amilyen a mai magyar állam, nem is igazán tudom, hogy mit jelent a "magyar állam egysége" kifejezés. Minek a tagadását jelenti? A területi széttagoltságét? Valamiféle föderalizmusét? Vagy pedig az állam belső egységének szembeállítását valamiféle széttagoltsággal szemben? Nem tudom! Történetileg annak idején a koronához kötött asszociációk nyilvánvalóan a széttagoltsággal szembeni egységet jelenítették meg, de ennek a mai modern magyar államban a maga 93 ezer négyzetkilométeres területén nemigen van értelme. Tehát azt gondolom, ennek a mondatnak az elhagyása is minden feltételtől függetlenül kívánatos, mert ebben a megfogalmazásban nincs értelme.
Már az általános vitában rámutattam arra, hogy van egy másik passzus is mindjárt ezeket követően, amit a kormánykoalíciós módosító javaslat átvesz a kormány eredeti előterjesztéséből, és amely mondat arra vonatkozik, hogy "Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából Magyarország méltó helyre állítja a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi." Nos, én azt gondolom, ez is egy olyan mondat, amely a szabad demokraták és ha jól értettem, a szocialisták számára sem elfogadható, hiszen a szocialista frakció is több ízben kifejezte azt az álláspontját, hogy a Nemzeti Múzeumban tartja indokoltnak a korona és a koronázási jelvények őrzését. Tehát szeretném hangsúlyozni, ezek a passzusok, ezek a mondatok is olyanok, amelyek számunkra a preambulumot abban a formájában sem teszik elfogadhatóvá, ahogy ezt a kormánykoalíciós frakcióvezetők módosító javaslata fenntartja.
Szeretnék még utalni a továbbiakban néhány olyan megfogalmazásra, amely a szövegben problematikus. Abban a fennmaradt, megőrzött szövegben, amit a kormánykoalíciós képviselők módosító javaslata tartalmaz, szerepel például az a fogalmazás, hogy "Ez biztosította a magyarság fennmaradását és évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét." Államtitkár úr vagy kormánypárti képviselő urak, nem világos, hogy mi ez a meghatározó szerep: mit határoz meg, hol határoz meg, mire hat, amikor valamit meghatároz? Ez a fogalmazás, ez a meghatározó szerep, mármint a magyarság meghatározó szerepe nem értelmezhető másképp, mint a magyar államnak és a magyar népnek a környezetében játszott valamiféle kitüntetett szerepe - másként ennek a mondatnak nincs értelme! A magyarságnak, a magyar népnek, a magyar államnak ezzel a kitüntetett szerepével a környezetében, a régióban, a szomszédaihoz képest pedig szerintem nem lehet egyetérteni!
Azt gondolom, ez a fél mondat például mindenképpen törlendő vagy módosítandó, a mi kapcsolódó módosító javaslatunk például ezt a "meghatározó" szót is feltétlenül elhagyni kívánja.
Hasonlóképpen problematikus a következő bekezdésben az a történelmi szerep, amelyet ezer éven keresztül betöltött - egy egész népre, egy országra, egy államra ez nehezen értelmezhető.
A (4) bekezdés végén szerepel az a fogalmazás, hogy "a magyarság megőrizze erkölcsi tartását". Államtitkár úr, én töredelmesen bevallom, nekem ez ellen a fogalmazás ellen egyetlenegy kifogásom van: hogy nem tudom, mit jelent. Ugyanis egy nemzet egészének nincs erkölcsi tartása - nem is volt! Egy nemzetet nagyon sokféle emberek, személyek, csoportok alkotnak; az erkölcsi tartás szerintem csak egyes személyek esetében értelmezhető. De ha elkezdjük értelmezni, akkor a magyarságot, a magyar nemzetet sok-sok ember alkotta, akik között voltak, akik erkölcsösen éltek és megőrizték az erkölcsi tartásukat, és bizony a magyarok között ugyanúgy, mint a németek, a franciák, az angolok, a csehek, a lengyelek, a szlovákok, a románok között, nagyon sokan voltak, akik ezt nem tették.
A nemzet egészének erkölcsi tartásáról beszélni tehát egyfelől nincs értelme, másfelől hamis történelmi illúziót kelt, gondolom, más népekkel szemben, mert másképp a dolog nem értelmezhető, hiszen itt a magyarság megkülönböztető jegyeként szerepel az erkölcsi tartás. A magyarság sajátosan egy különösen erkölcsös nép volt - azt gondolom, ez történetileg nem állja meg a helyét, akkor pedig ennek a fogalmazásnak nincs értelme.
Ezzel a néhány példával érzékeltettem csak, hogy ez a preambulum jelenlegi, mármint a kormánykoalíciós frakcióvezetők által képzett formájában is finoman fogalmazva rendkívül problematikus szöveg, ezért nyújtottunk be egy kapcsolódó módosító javaslatot. Ebben a kapcsolódó módosító javaslatban, ismétlem, tudomásul vettük azt a tényt, hogy a kormánypártok szükségesnek tartják törvényben szólni a Szent Korona szerepéről és méltatni azt, tudomásul vesszük ezt; megpróbálunk mindent elfogadni a kormánypárti frakcióvezetők módosító javaslatának szövegéből, ami számunkra is elfogadható. Ezzel akarjuk megkönnyíteni azt, hogy a törvényjavaslat olyan szövege születhessék meg, ami a Ház mindkét oldalán minden frakció számára elfogadható, hogy a decemberi zárószavazáson olyan szöveg születhessék, amely valóban egyesíti e jeles évforduló alkalmából a politikai erőket.
Próbálják meg megfontolni, államtitkár úr és kormánykoalíciós képviselőtársaim, nem érné-e meg annak a módosító javaslatnak a mérlegelése és elfogadása, amelyet képviselőtársaimmal együtt benyújtottunk, hogy a Ház és a Ház révén az ország valóban egységben ünnepelhesse ezt az évfordulót. Nézzék át a mi javaslatunkat, nézzék át a szocialisták javaslatát, nézzék át a kormánypárt és ellenzék között hidat képező Herényi-Kiss Gábor-féle javaslatot, és próbáljunk meg közös szöveget készíteni a preambulumra. Egy biztos: annyi, amennyit a három kormánypárti képviselő módosított, biztosan nem elegendő - most megpróbáltam részletesen elemezni, miért nem - ahhoz, hogy ez a konszenzus létrejöhessen.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés