DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Csak emlékeztetni szeretnék arra, anélkül, hogy a vitát tovább kívánnám gerjeszteni, hogy ha érvelünk, akkor tegyük ezt pontosan, és tegyük a kellő információk és tudás birtokában.
Bauer Tamás azt mondta, hogy Magyarországon a polgári átalakulás együtt járt az államforma változásával. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy e téren már a középiskolás tankönyvek is elég világosan és egyértelműen beszélnek: az 1848-as áprilisi törvényekben szó sincs a királyság eltörléséről. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a '49-es trónfosztás véletlenül sem a kezdeti szándékoknak a fejleménye volt, az egy eseménysor pro és kontra eredményeinek a kifejlete. Szeretnék emlékeztetni a kiegyezésre, amely gazdasági, politikai, közjogi értelemben, számos vonatkozásban a polgári fejlődést előmozdította.
Én nem mondom azt, hogy a mai mércével kell mérnünk a múlt század fejleményeit, de kérem szépen, a dualizmus rendszere Magyarországon a polgári fejlődésnek egy vitathatatlan korszaka! Én nem gondolom, hogy itt probléma van! Ahol ez együtt jár államforma-változással, az csak a második világháború után van, és azonnal szeretném hozzátenni, hogy úgy, hogy egyúttal itt vannak a szovjet csapatok.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés