MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nemcsak Salgótarjánban, de az ország több távol eső pontján felülről irányított, előre elhatározott és megszervezett provokáló sortüzekre került sor.

Miskolcon békés tüntetés december 10-én; a szovjet erők tüzet nyitnak a fegyvertelen tömegre, a kormánypárti kisegítő rendőrök átállnak, visszalőnek; a Szinva-híd leszakad a menekülő tömeg alatt, két szovjet katona, hat civil meghal, legalább negyvenen megsebesülnek.

Az egész országban nagy az ellenállás. Dévaványán a tüntetők elfoglalják a rendőrőrsöt, este a megyei karhatalom jelentős szovjet erőkkel visszafoglalja azt; Szeghalom községben 300 ember tüntet; Vésztőn 1200 ember vonul a községi tanács elé, és újraválasztja a munkástanácsot. Mindenütt szimpátiatüntetések a munkástanácsok és forradalmi bizottságok mellett.

A füzesgyarmati iskolában 7., 8. osztályos tanulók egy órán keresztül némán állnak vigyázzban; Tatabányán késő este a karhatalmisták szovjet páncélosok fedezetében megtámadják a 6-os telepet, ahová nem tudtak bejutni a nemzetőrség ellenállása miatt - több órás tűzharc, három polgári áldozat és több sebesült.

Az egész országban megkezdődik a Központi Munkástanács által meghirdetett 48 órás általános sztrájk, leállnak nemcsak a gyárak, de szünetel a vasúti forgalom és a tömegközlekedés.

Budapesten a villamosok helyett szovjet harckocsik száguldoztak - ahogyan Zimándi Piusz premontrei szerzetes emlékezetes naplójában találóan leírja. Az emberek nem engedték vezetni a sztrájktörő buszvezetőket, elállták útjukat; egy buszt felborítanak; egyes trolibuszokra fegyveres karhatalmistákat telepítenek; a sztrájk sikeres.

Újabb tüntetés Egerben. Gyurkó László vezérőrnagy vezetésével a Budapestről érkező karhatalmisták szétlövik a tömeget: 2 halott, 14 sebesült. A történeti kutatások ez időben mintegy 40 sortüzet regisztrálnak. Másnap ismét békés tüntetés Egerben; a karhatalom a tömegbe lő: 8 halott, 27 sebesült.

Cegléd és Nyársapáti között felkelők felrobbantják a vasúti síneket; Pásztón tüntetés, amelyet fegyveresen oszlatnak szét. Zalaegerszegen fekete kendős nőtüntetés; tüntetőket tartóztatnak le, akiket a tömeg kiszabadít, a karhatalmisták és a tüntetők közül többen megsebesülnek.

Fiatalok százait viszik ki fogolyként a Szovjetunióba. Bali és Rácz letartóztatása miatt munkások ezrei ülősztrájkot folytatnak; Gyáruk, a BHG még hetekig sztrájkol.

Az egész világ előtt lelepleződik a szovjet hatalom álsága: munkások ellen vetik be a világ legnagyobb hadseregét.

Leszervezik a Magyar Néphadsereget 250 ezerről 40 ezerre. A karhatalom ekkor már meghaladja a 13 ezer főt.

Az ENSZ-közgyűlés újabb határozatban ítéli el a Szovjetuniót magyarországi beavatkozásáért, és megfigyelők küldését rendeli. Hammarskjöld főtitkár megkísérli megfigyelők beutaztatását, amelyet azonban a szovjet és a szatellit államok meghiúsítanak.

Közben már 130 ezren menekülnek ki Nyugatra. Münnich Ferenc szovjet közreműködéssel újból létrehozza a nyugati határzárt, kezdik leereszteni a vasfüggönyt. Újból felállítják az 1953-ban Nagy Imre által megszüntetett internálótáborokat: bárkit hat hónapra, különösebb indok nélkül a karhatalom elvitethet.

Újabb letartóztatási hullám: munkástanács-vezetőket, értelmiségieket, írókat, felkelőket, egyetemistákat fognak el és bántalmaznak brutálisan Szerov közvetlen utasítására, szovjet részvétellel. Letartóztatják Bárány Jánost, a csepeli munkástanács fiatal tagját, aki az ellenállás egyik vezéralakja volt, magam kerékpároztam ki a csepeli munkástanácshoz értesíteni őket.

Az Írószövetség tiltakozik, elfogadják sajátjukként Tamási Áron Gond és hitvallását, amely kiáll a magyar történelem legnagyobb, legegységesebb és legtisztább forradalmának igazsága mellett.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyülekezési tilalmat rendel el, és bevezeti a statáriális eljárást: az elítéltet, a kegyelmi kérvényt elutasítva, a helyszínen azonnal ki lehet végezni. Az első áldozat december 15-én Miskolcon Soltész József, akit fegyver- és lőszerrejtegetés miatt azonnal kivégeznek. Megindul a justizmordok iszonyú sorozata.

De még mindig éltünk! (Taps.)

Forrás: parlament.hu