FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Egy olyan problémára vonatkozik az azonnali kérdésem, amely, úgy gondolom, pártoktól függetlenül valamennyi Magyarországon dolgozó politikai erőnek nagyon fontos.
Valamennyien tudjuk azt, hogy az érdekegyeztetési folyamat az elmúlt év során igen komoly átalakuláson ment keresztül. Én nagyon komoly és figyelmeztető jelnek tekintem azt tulajdonképpen, hogy egyetlen olyan terület van, ahol az érdemi érdekegyeztetés a mai napig nem működik, ez pedig a KIÉT, a közalkalmazotti terület, azok az emberek, akiknek érdekei és helyzete alakulását alapvetően meghatározza a költségvetés, alapvetően meghatározza az állami szféra és maga a kormány is.
Ezért gondoltam úgy, hogy jó lenne, ha a miniszterelnök úr választ adna azokra a kérdéseimre, hogy egyrészt mi az oka annak, hogy a KIÉT túl azon, hogy létezik, de érdemi munkát nem végzett; mi az oka annak, hogy a tárcáknál tulajdonképpen folynak az érdekegyeztetések ezen a területen a bér vonatkozásában, és miután külön-külön tárgyalnak a területek érdekképviseletei, ezért egységesen természetesen nem tudnak fellépni. Én ebben azt a veszélyes gyakorlatot látom, hogy tulajdonképpen megosztják ennek a területnek a munkavállalóit. Én úgy gondolom, hogy a kormánynak és az országnak is nagyon fontos lenne, hogy ez az egységes érdekegyeztetési fórum működjön.
Tehát kérdezem a miniszterelnök urat, mit kíván tenni annak érdekében, hogy a KIÉT most már egyéves álom után valóban működjön (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és hogy a közalkalmazottak érdekében érdemi megállapodások születhessenek ezen az érdekegyeztetési fórumon. Várom a miniszterelnök úr válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés