FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy gondolom, hogy a válaszában egyértelműen igazat adott a tekintetben, hogy most ez az érdekegyeztető fórum nem működik úgy, ahogy ezt valamennyien szeretnénk.

Ugyanakkor viszont szeretném a miniszterelnök úr figyelmét felhívni arra, hogy ha van olyan speciális terület, ahol igenis a makro-, illetve a helyi ügyeket együtt kellene tárgyalni, akkor az pontosan a közalkalmazotti terület, hiszen ők azok, akik egyértelműen függnek a költségvetéstől, egyértelműen függnek attól, hogy itt, az ország Házában milyen döntések születnek.

Tehát amíg a versenyszférában esetleg lehet arról beszélni, hogy a tárgyalóterületeket érdemes különválasztani, úgy gondolom - bár én ezzel sem értek egyet -, hogy ezen a területen aztán végképp nem lehet erről beszélni, hiszen legyen szó akár a pedagógusokról, akár az egészségügyről vagy sorolhatnám a területeket, bizony a költségvetéstől és a kormány döntéseitől függ, hogy ezek a dolgozók milyen bérhelyzetbe tudnak kerülni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A tárcáknak nincs akkora mozgásterük, hogy minden problémát meg tudjanak oldani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu