BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony, és öntől is és képviselőtársaimtól is elnézést kérek. A költségvetési bizottság ülésezik ezekben a percekben is, ezért nem voltam jelen negyed órával ezelőtt.
Talán úgy fogalmaztam volna pontosabban a címet: "Háttal Európának - egy furcsa rokonszenv". Ma reggel a rádióban Orbán Viktor miniszterelnök úr válaszolt hallgatói kérdésekre, és az egyik hallgatói kérdés az iránt érdeklődött, vajon miért jelent meg a miniszterelnök úr a néhány napja elhunyt horvát elnök, Franjo Tudjman temetésén.
Ha a válasz csak arról szólt volna, hogy szomszéd ország vagyunk és a kegyelet mentesít a részletezett politikai mérlegelés alól, talán még elfogadható is lett volna, de a válasz nem csak ennyi volt. Az is érthető, hogy a miniszterelnök úr az elhunyt horvát elnök egész életútját méltatta, de amikor egy politikust és egy politikát megítélünk, akkor nem az illető múltja, háttere az, ami a megítélésben vezet bennünket. Néhány nappal ezelőtt egyszer azt is nyilatkozta Tudjman elnök úrról a miniszterelnök úr, hogy nekünk megvan a magunk értékelése, és tudjuk, hogy a nyugati országokban másképpen értékelik.
Ez egy kicsit meglepett, hiszen az elmúlt években mi rendszeresen azt mondjuk, hogy mi már a Nyugathoz tartozunk, azért lehetünk NATO-tagország, azért vagyunk az európai uniós felvétel első körében, mert ugyanazokat az értékeket valljuk, mint a nyugati demokráciák.
Akkor föl kell tennünk a kérdést, vajon mi az oka annak, hogy a nyugati országoknak, a nyugati demokráciáknak valami egészen más volt az álláspontjuk az elmúlt évek horvátországi politikájával kapcsolatban. A válasz erre a kérdésre, arra a kérdésre, hogy vajon miért nem szerepel Horvátország az európai uniós felvételnek még a második körében sem - eltérően a szintén jugoszláv utódállam Szlovéniától, amelyik az első körben van -, vajon miért inog állandóan Horvátország helye az Európa Tanácsban is: nos, ennek egy antidemokratikus belpolitika a fő oka. Az, hogy az elmúlt évek Horvátországában a nacionalista külpolitika mellett egy olyan belpolitika uralkodott, amely nem tartotta tiszteletben a parlamentáris demokrácia belső szabályait, nem tartotta tiszteletben az ellenzék jogait, nem tartotta tiszteletben a sajtó szabadságát; egy olyan politika, ahol az uralkodó párt valóságos politikai háborút vívott a főváros ellenzéki vezetésével.
Nos, tisztelt Országgyűlés, nyáron egy nyilatkozatában, amikor éppen Horvátországban járt a miniszterelnök úr, még azt a fogalmazást is megengedte magának, hogy azonos filozófiát képviselünk Horvátországgal, a jelenlegi horvát politikával.
Azt hiszem, ebben az összefüggésrendszerben már joggal okozott fejtörést annak a ma reggel betelefonáló rádióhallgatónak, hogy vajon miért tartotta fontosnak a magyar miniszterelnök, hogy személyesen vegyen részt a horvát elnök temetésén, miközben egyetlenegy nyugati demokrácia elnöke vagy miniszterelnöke sem volt ott jelen.
Nem hiszem, hogy a demokratikus Magyarország bármely vezető politikusa azt gondolhatja, hogy egy olyan - legjobb esetben féldemokratikus - rendszerrel, mint amilyen az elmúlt évek Horvátországa volt, mi azonos filozófiát vallanánk. Nagyon rossz asszociációkra adna ez okot.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Mécs Imre tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés