DR. HACK PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégek! A bíráskodás rendben folyik Magyarországon, mondta Solt Pál elnök úr május 19-én az alkotmányügyi bizottság ülésén, és azt gondolom, valamennyien - talán az előttem szólók felszólalásaiból is ez derült ki - egyetértünk ezzel a tömör megfogalmazással. Igen, a bíráskodás rendben folyik Magyarországon. Ugyan az Európai Bizottság országjelentése ezt kiegészítette - mint ahogy hallottuk az elnök úr előterjesztéséből - azzal is, hogy a túlterheltség miatt lassan folyik, és valóban ez egy probléma, de azt gondolom, az alaphelyzet az, hogy rendben folyik a bíráskodás. Ez is az oka annak, hogy ma az OIT beszámolójáról szóló vita nem indulatoktól túlfűtött Házban, a különböző hatalmi ágak közötti csatározások keretében zajlik, hanem nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között. Ez is lehet oka annak, hogy a költségvetés vitájában a sok-sok probléma mellett a bíróságok helyzete, a bíróságokat érintő költségvetési kérdések csak néhány percet vettek igénybe a mintegy 30 órás időkereten belül.

Ez a helyzet, azt gondolom, mindannyiunk számára megnyugtató annyiban, hogy ha visszatekintünk az elmúlt tíz esztendőre, sok lépést megtett a magyar törvényhozás és a mindenkori magyar kormány annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatást közelítsük az európai helyzethez.

(17.40)

Ugyanakkor úgy ítélem meg, hogy a mai vitánknak nem elsősorban az a célja, hogy véleményt nyilvánítsunk a bíróságok tevékenységéről, vagy hogy megpróbáljuk ezt a tevékenységet befolyásolni, még kevésbé, hogy esetleges, a bíróságokkal vagy egyes bírákkal meglévő vitáinkat próbáljuk erre a színtérre behozni, hanem inkább az, hogy az Országgyűlés kapjon egy lehetőséget arra, hogy évente áttekintse: vajon a törvényalkotással, a költségvetési törvények elfogadásával a maga részéről mint törvényhozó hatalom, megtett-e mindent annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatásunk valóban eurokonform, az európai normáknak megfelelő, magas szintű, gyors és hatékony igazságszolgáltatás legyen.

Ebben a tekintetben azokat a szavakat, amelyeket már volt szerencsém idézni, tehát hogy a bíráskodás rendben folyik Magyarországon, lehetne úgy is fogalmazni, hogy ma a bíróságok helyzete jobb Magyarországon, mint öt vagy különösen sokkal jobb, mint tíz évvel ezelőtt volt, de véleményem szerint a bíróságok helyzete messze elmarad az optimálistól. Még nagyon-nagyon sok tennivalónk van, hiszen amikor 1989-ben megindult a rendszerváltozás folyamata - vagy 1990-ben, ezt a vitát most nem akarom itt lefolytatni -, akkor a bíróságok helyzete katasztrofális volt. Míg Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában - vagy ha összefoglaló néven mondhatom, a civilizált nyugati világban - a bírói pálya a jogászi hivatás csúcsa volt már 1989-ben is, a bíróságok az állami szervezetrendszeren belül kiemelt presztízsű szervezetek voltak, komoly infrastrukturális háttérrel; addig Magyarországon a bírói pálya a nyolcvanas évek végén még mindig a hivatásukat szerető fanatikusok áldozatvállalásából volt olyan, amilyen volt. A bírói pálya vonzereje nagyon csekély volt, és a kilencvenes évek eddig eltelt időszakában, nagyon komoly erőfeszítésekkel is csak némi javulást lehetett elérni. Ez a némi javulás ugyan a pálya vonzerejét megteremtette, de kérdéses az, hogy ennek a bírói pályának a hosszú távú megtartó ereje mennyire fog megmaradni.

(Kapronczi Mihály helyét a jegyzői székben

dr. Juhászné Lévai Katalin foglalja el.)

Amikor 1997-ben az igazságszolgáltatási reformcsomagot tárgyalta az Országgyűlés, akkor a Fidesz akkori vezérszónoka, Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy mostantól kezdve az Országgyűlés kezében van a bírói pálya megtartó erejének a fenntartása, az Országgyűlés évről évre a költségvetési törvény keretében tehet valamit annak érdekében, hogy a bírói pálya presztízsét növeljük. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy a leghatározottabb meggyőződésem szerint a jelenlegi bírói fizetések még nem az optimális bírói fizetések a különböző hivatásrendeken belül. Amikor igazságszolgáltatás tevékenységét vizsgáljuk, két területen kell megvizsgálnunk, hogy eleget tettünk-e, 1989-től 2000-ig elegendő befektetést tettünk-e annak érdekében, hogy ez a rendkívüli lemaradottság, Nyugat-Európához képest rendkívüli lemaradottság leküzdődjön.

Úgy ítélem meg, hogy sokat tettünk, de messze nem elegendőt. A két terület, ahol meg kell vizsgálnunk a megtett lépéseket: a személyi kérdések, tehát a bíráskodás és a bírósági munkát segítő, kisegítő apparátus anyagi megbecsülésének kérdése egyfelől; másfelől az igazságszolgáltatás tárgyi struktúrája, tárgyi infrastrukturális háttere. Azt gondolom, hogy mind a két területen az optimálistól messze el vagyunk maradva. Ebben a tekintetben a mostani Országgyűlésnek sem lehet jó a lelkiismerete, hiszen - mint ahogy erre már történt utalás - az Európai Bizottság országjelentése felhívta a figyelmet, hogy a most megválasztott Országgyűlés kétszer is konfliktusba került az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal a bíróságok költségvetését illetően. Megítélésem szerint mind a két évben az OIT költségvetési javaslata állt a realitások talaján, szemben az Országgyűlés által megszavazott, kormány által támogatott verzióval.

A költségvetési törvény szövegében az indokolásban a költségvetési törvény kitér az OIT 1999/39. számú belső határozatára, amely 12,5 százalékos fejlesztést szeretett volna elérni a 2000. évre a bírói fizetéseknél. Ez a 12,5 százalékos fejlesztés - idézem - "még így is elmaradna az 1999-2000. évi infláció együttes mértékétől." Idézem tovább ezt az állásfoglalást: "Az illetményalap változatlanul hagyása újabb elvándorlási hullámot indíthat el az utóbbi két évben stabilizálódó bírói kar esetében. Emellett igen nehéz helyzetbe hozza a több mint 6000 fős igazságügyi alkalmazotti állományt, akiknek fizetése ugyancsak a bírói illetményalap függvénye. Ezen a területen már jelenleg is problémát okoz, hogy az alacsony illetmények miatt nem tudják betölteni az ügykezelői állásokat."

Tudvalevő, a költségvetés elfogadása után az elfogadott költségvetés nemhogy az OIT által kívánatosnak tartott mértéket nem érte el, hanem a kormány által eredetileg beterjesztett költségvetésnél is alacsonyabb költségvetési fedezetet nyújtott. Megítélésünk szerint abban a vélhetően több évtizedes folyamatban - a magam részéről már 1990-ben is legalább húsz évnek ítéltem meg azt -, amíg a bíróságok behozzák a lemaradást, az időarányos vagy a mi történelmi korunkra jutó, vagy az ennek az Országgyűlésnek a felelősségét terhelő részben az időarányos változást a javítás érdekében, úgy ítélem meg, nem tette meg az Országgyűlés. Azt gondolom, hogy amikor az Országgyűlés számon kéri például az igazságszolgáltatás tevékenységének a gyorsítását, ezt könnyebb lélekkel tudná akkor megtenni, ha azt mondhatná, hogy: kérem, mi a magunk részéről minden feltételt biztosítottunk ehhez. Ha nem biztosítjuk a feltételeket vagy nem kellő mértékben biztosítjuk a feltételeket és utána számon kérünk, akkor a számonkérés könnyen a számon kérők fejére hullhat vissza.

Ugyanilyen szempontból tartom fontosnak az infrastruktúra kérdését is. Elhangzott, hogy több százezer állampolgár fordul meg évente a bíróságokon, a bíróságok helyzete az ő helyzetüket is érinti. Akik a bíróságokon megfordulnak - tisztelet a kivételnek, azt gondolom, egyes bíróságok infrastrukturális helyzete megfelelő, de azt hiszem, a bíróságok döntő többségében -, a bíróságra ellátogatók sokszor időutazáson vehetnek részt. Miközben megszokhatták, hogy a bankokban, benzinkutaknál XXI. századi környezet veszi őket körül, a bíróságokon nemcsak a joganyag, hanem a tárgyi körülmények is sokszor XIX. századi körülmények, az épületek állapota, felszereltsége, az épületek számítógépekkel való ellátottsága messze elmarad az optimális mértéktől. Úgy ítélem meg, hogy ezen a területen is az Országgyűlésnek és a költségvetési törvényt előterjesztő kormánynak komoly felelőssége van, és ilyen értelemben azt a megfogalmazást, amit a Fidesz vezérszónoka úgy fogalmazott meg, hogy lesöpörték az asztalról azokat a javaslatokat, amelyek változást hoztak létre, az SZDSZ-frakció semmiképpen nem veszi magára, hiszen mi megszavaztuk ezeket a módosító indítványokat, ezeket a megfogalmazásokat inkább a kormánypárti frakcióülésen kellett volna felvetni.

Ezeknek a tárgyi körülményeknek a változtatását, tehát a bíróknak a bírói hivatáshoz, az igazságszolgáltatás hatalmi ágának a többi hatalmi ághoz való felzárkóztatásához szükséges változtatásokat szerintünk a következő években meg kell tennünk. Azért kell megtennünk, mert minden magyar polgárnak érdeke az, hogy a bírók a jogászi hivatás csúcsán tevékenykedő személyek legyenek, olyan személyek, akik a legmagasabb szakmai színvonalon, a mindennapos megélhetési gondoktól teljesen függetlenül tudják végezni munkájukat.

(17.50)

Én itt szeretném felhívni újra a figyelmet arra, hogy ugyan a bírói fizetések növekedtek, de az igazságszolgáltatási munkához szükséges felkészülés költségei is ijesztő mértékben növekedtek. A joganyaghoz való hozzájutás, a szakirodalomhoz való hozzájutás az ügyvédi pályán költségként leírható tényezőként szerepel. A bírói pályán a bíró csak az élelmezésének, a családja fenntartásának a terhére képezheti tovább magát, költségként a bíró nem írhatja le az igazságszolgáltatási munkáját javító szakmai irodalom beszerzését és erre vonatkozó erőfeszítéseit. Ezen a területen is - az én megítélésem szerint - további lépéseket kell tenni. A cél az, hogy a költségvetési törvényen keresztül a bírók számára olyan helyzetet teremtsünk, hogy ennek a pályának a megtartó ereje növekedjen, akik ezt a pályát választják, ott maradjanak.

Ha szabad utalnom a vitában előttem szóló igazságügy-miniszter asszony szavaira, abban a tekintetben én a magam részéről teljesen osztom a miniszter asszony álláspontját, hogy hosszú távon kívánatos lenne, hogyha a bírói pálya nemcsak a pályakezdők számára, hanem más hivatásterületeken tevékenykedők számára is reális, vonzó alternatívaként jelenne meg. És kívánatos lenne, hogy a bíróságok befogadókészséget tanúsítsanak olyan, magasan képzett jogászok irányába, akik esetleg ügyvédként vagy ügyészként tevékenykedtek a korábbi évtizedekben, és szeretnék a pályájukat a bíróságok keretében folytatni. Ez sok nyugat-európai országban gyakorlat.

Kívánatos lenne, ha az igazságszolgáltatás infrastruktúrája elérné legalább a kormányzati hivatalok infrastruktúráját rövid időn belül, és utána én a magam részéről azt sem tartom bajnak, ha meghaladja ezt a fejlettséget.

Kívánatos lenne az, ha az Országgyűlés további törvényalkotási lépéseket tenne annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás felgyorsuljon, hogy a törvényeink alkalmazkodjanak a megnövekedő ügyforgalomhoz mind a polgári, mind a büntető ügyszakban, illetőleg az egyéb jogágak területén; tehát ha elérnénk azt a következő egy évtizeden belül, hogy lehetőség szerint minden ügy az elkezdésétől számított egy éven belül jogerős döntéssel lezáródjon.

Az a véleményem, hogy ennek az állapotnak a megteremtése tíz év múlva az OIT-vitákat egészen formális és csak protokolláris vitává teszi. Ma még inkább arra kell a hangsúlyt tennünk, hogy a magunk számára, az Országgyűlés számára feltérképezzük a megteendő feladatokat, és ennek a vitának is ez lehet a célja.

A frakciónk részéről a beszámolót és az országgyűlési határozati javaslatot az Országgyűlés számára elfogadásra javasoljuk, mi magunk is elfogadjuk.

Köszönjük szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu