MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mind a két módosító javaslatot - bár el van különítve - az a cél vezérelte, hogy segítsük, megkönnyítsük a Történeti Hivatal munkáját, segítsük, megkönnyítsük múltunknak a megismerését és az iratoknak a tanulmányozását.
Ezért úgy gondoltuk, hogy az országgyűlési határozati javaslatban nyomatékosító részt célszerű beemelni azért, hogy a hivatal munkatársainak, elsősorban a vezetőinek kvázi elismerje és megtámogassa a jelenlegi tendenciáját, hiszen - ahogy az általános vitában is elmondtuk - a Történeti Hivatal működése során igyekszik az erre vonatkozó nem túl jó törvényt és az alkotmánybírósági határozatot meg más jogszabályokat úgy értelmezni, hogy az alapvető cél minél jobban érvényesülhessen.
Úgy gondoltuk, hogy ezt támogatandó, országgyűlési határozati javaslatban is nyomatékosítjuk. Ezért úgy szól a javaslat. most az új részt olvasom csak: "Felhívja a Történeti Hivatalt - mármint az Országgyűlés -, hogy munkája során a törvényhozó szándékának megfelelően részesítse előnyben közéletünk tisztaságának megőrzését, továbbá történeti közelmúltunk megismerésének lehetővé tételét. Ezért valóban csak a legszükségesebb, elkerülhetetlen esetekben tegyen felismerhetetlenné adatokat a 1994. évi XXIII. törvény 25/G. §-ának (1) bekezdés szerinti eljárásban kezelt iratokon." Tehát ez nem mond újat ahhoz képest, mint amit lényegében megkezdett a Történeti Hivatal, tulajdonképpen alátámasztja azt, és az Országgyűlés ehhez a tekintélyét adja.
Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos, és cél az, hogy minél kevesebb adatot kelljen felismerhetetlenné tenni. Itt elég sok probléma van, ezeket a jogi problémákat tudós módon elemezték a jelentésben. Hadd mondjam el azt, hogy magam is tapasztaltam olyasmit, hogy a levéltári törvény és a büntetőeljárási törvény szembekerülnek egymással, mert múltunknak a sajátosságából adódik, hogy még ma is lehet bírói eljárás tárgya egy régi levéltári anyag. Teszem azt, a nagybátyámnak, Mécs Lászlónak a mentesítése ügyében nemrég hozott a Legfelsőbb Bíróság egy döntést, amelyben megsemmisített egy 1953-ban hozott ítéletet. De amikor - most nem a Történeti Hivatalban, hanem a Fővárosi Levéltárban - a bíróság engedélyével megtekintettem a per iratait, akkor ott a munkatársak dilemmában voltak, mert a levéltári törvény szerint a bizalmas adatokat ki kellett volna takarniuk. Viszont én fél voltam, aki egy bírósági eljárásban valamennyi adatot megismerhet. Végül győzött a józan ész. De ez fölmerülhet a Történeti Hivatalban is, ahol nagyon sok ítéletet is őriznek, azonkívül nyomozati anyagokat őriznek, és ezek a nyomozati anyagok még kerülhetnek valamilyen bírói eljárásba - nem tudom precízen a kifejezést.
A jelentés szerint ugyan a kulturális bizottság egyharmada sem támogatta, de számomra reménykeltő, hogy az előterjesztő képviselője nem foglalt állást. Én bízom abban, hogy az előterjesztő képviselője itt, a plenáris ülésen meg fogja fontolni ezt a kérdést, az előterjesztő képviselője állást fog ebben foglalni.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés