MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Nyitray Képviselőtársam! Ezek szerint nem támogatja, ha jól értem, nem foglalt állást. Megint hangsúlyozom, hogy nem kívánunk semmi olyat, amit a törvénytől eltérne. A törvény értelmezésében kívántunk támogatást nyújtani a Történeti Hivatalnak, hiszen ebben semmi olyan nincsen, ami arra szólítana fel, hogy a törvényt ne tartsák be.
Másrészt pedig magam is négy évig a nemzetbiztonsági bizottság tagja voltam, pont az első négy évben, amelyik viszonylag mozgalmas volt, és volt módom tanulmányozni sok minden engem érintő anyagot is. Pontosan tudom, hogy a magánélet mennyire ki volt téve ezeknek az inzultusoknak.
Ennek ellenére, azért ha egy háborús képet látunk, a boszniai eseményekről látunk képeket, vagy Auschwitzról látunk képeket, vagy háborús bombázásokról, rengeteg keserűséget, magánéleti dolgot, személyiségi jogot sértő jelenetet, képet, írást látunk, ez is hozzátartozik a szörnyűséges események megítéléséhez. Ugyanígy hozzátartozik ahhoz az elképesztő piszkos munkához, amit ez a szervezet, de nemcsak ez, hanem az egész III-as ügyosztály végzett az elmúlt majdnem ötven év alatt! Ez hozzátartozik, hogy kifürkészték a lakástelefonomat, hogy amikor magánéleti válságba kerültünk a feleségemmel, akkor ezt kihasználták, felhasználták, ezzel foglalkoztak, erről jelentéseket készítettek, és provokálni próbáltak!
Ezért is adok felhatalmazást, hogy mindenütt, ahol az én nevem előfordul (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), igenis, ismerhessék meg, mert ez hozzátartozik ennek a mocskos korszaknak a megismeréséhez - bocsánat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés