DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Esküszöm, nem ezért kértem szót, hogy Béki Gabriellának válaszoljak, de ha már megadatott a lehetőség, akkor annyit hozzátennék, hogy én nem azt mondtam, hogy megoldja a szakorvosok privatizációját, hanem egy fény gyúlt az alagút végén. Azt gondolom, a kettő azért távol van egymástól, még ha le is szűrjük különböző szürkeállományokon ezt a mondatot. Egy azonban tény: nem oldja meg, a lehetőséget biztosítja. Én elhiszem a miniszter úrnak és a kormánynak azt, hogy komolyan állítja azt, amit állít. Ha jól emlékszik a képviselő asszony, akkor december hónapban egy interpellációban megkérdeztem már a miniszter úrtól, hogy ezt hogyan tervezi. Akkor megígérte, az első lépést megtette, így semmi okom nincs arra, hogy kételkedjek.
Néhány szót szólnék Vojnik Mária képviselő asszonyhoz. Azt mondta - tudom, egyébként a részletes vitához tartozna pontszerűen felsorolni a különböző részeket -, hogy a kormánypárti oldal 12 kérdést tett fel. Valóban szorgalmasan jegyzetelt, de pontatlanul írta le, amit kérdeztünk, legalábbis az én részemről biztos.
(17.40)
Én ugyanis azt kérdeztem, hogy a 2. § 2. pontjával kapcsolatban önállóan végezheti-e, illetve csak személyesen folytathatja. Itt a rezidensekre kérdeztem rá, hogy a rezidensekkel mi van. A minisztérium képviselője megnyugtatott azzal a válasszal, hogy a rezidens természetesen folytathat munkát az orvos felügyelete mellett. Ez szerintem egy korrekt válasz volt.
És akkor visszatérnék egypár mondattal Béki Gabriellához, aki azt mondta, hogy a know-how nem eladható dolog, hiszen ha egy know-how-t teremt a praxisban az orvos, akkor ezt nem igazából tudja értékesíteni, illetve mi lesz akkor, hogyha dinasztiákat nevelünk ki. A dinasztiákat nem tartom egy elutasítandó lehetőségnek, azt meg semmiféleképp nem, hogy ha egy vállalkozás keretében működik egy rendszer (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor azt valaki a saját utódjának odaadhassa, míg egyébként másnak meg kell venni. Ez a privát szektorban egyébként máshol is így folyik.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés