KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitatott törvényjavaslat preambulumában a következő olvasható: "A gyógyítás közügy, melyben az elsődleges felelősség a gyógyító orvost terheli. E munka elismerése, az orvostársadalom helyzetének, ezáltal a betegellátás színvonalának javítása érdekében alkotjuk meg ezt a törvényt."

Valóban a gyógyítást, a beteg ember gyógyulását a társadalomnak minden rendelkezésére álló eszközével elő kell segíteni. E tevékenységnek - nagy vonalakban meghatározva - három feltétele van. Az első, hogy rátermett, magasan képzett, kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkező orvosaink legyenek. A második feltétel annak a jogszabályrendszernek a megalkotása, melynek keretei között az orvos alapvetően fontos munkáját önállóan és zavartalanul végezni tudja. A harmadik feltétel pedig a gyógyításhoz és az orvos megélhetéséhez szükséges gazdasági eszközök biztosítása.

Csak e három feltétel együttes biztosítása adja meg a megfelelő biztonságot a magas színvonalú gyógyításhoz. Ha az előttünk fekvő törvényt vizsgáljuk, e feltételezéseink szerint tekintetbe véve a valós helyzetet, a háziorvosok mindennapjait, az első, amit megállapíthatunk, az, hogy ez a törvénytervezet nyilvánvalóan nem jelent írt a gyógyítás jelenlegi sebeire, mivel az magasabb szaktudást nem eredményez, és nem orvosolja háziorvosok és az önkormányzatok között sok helyen konfliktusokhoz vezető, joghézagos és hatalmi visszaélésekre alkalmas szabályozást sem. Nem szünteti meg az orvos de facto alárendeltségét a laikusokkal szemben, sőt a bankhitel miatt eladósodott orvos még inkább kiszolgáltatottabbá válik.

A törvény ugyanis változatlanul hagyja az önkormányzat teljes hatáskörét a háziorvossal szemben, ami azt jelenti, hogy mint hírlik, a sokszor nem az orvos gyógyító tevékenységéből eredő ellentétek, a szerződésbontás egzisztenciálisan tönkre is tehetik az orvost. Ellenérvnek tűnik: akkor az eladó eladja a praxisjogát, és vesz másikat. Ez azonban nem igaz, mert ki vesz tisztességes áron olyan praxist, ahonnan, tudja, az orvosnak mennie kell, és az sem biztos, hogy az eladó másikat tud venni helyette. Nem vagyunk angyalok. Különösen igaz ez, ha valamelyik gyengébb erkölcsű községi vezetőnek kell a hely olcsón, saját hozzátartozója részére.

A törvénytervezetnek nincs gazdasági előnye, sőt mivel az indoklás leszögezi, hogy a költségvetést nem terhelheti az új helyzet, nem lehet pontosan tudni, miből térül meg az orvosnak a vételár. Erre két forrás mutatkozik. Az egyik az OEP betegellátásra és üzemelésre biztosított forrása, ami ma már annyira kevés, hogy a háziorvosok alig tudják a legszükségesebbeket biztosítani, vagy a betegek, a nyugdíjasok, a szülők zsebe.

(20.20)

Létrejön az eladósodást, a megélhetést veszélyeztetve látó és a paraszolvenciára törő orvos típusa. Elképzelhető, hogy még az idén a receptdíj is bevezetésre kerül. Egy dolog biztos: bármelyik alternatíva esetén a beteg polgár fizeti ki a praxisjogot az orvosnak, vagy járulék, vagy készpénz formájában. Kinek jó ez? Úgy tűnik, hogy a résztvevők közül senkinek. Az orvosi munkát és a közérzetet nem fogja javítani, inkább veszélyeztet olyan támogatásokat, amit az önkormányzatok kiszorítanak jelenleg a háziorvosok támogatására, mondván: ezután az orvosé a praxis, tartsa is azt fenn.

Végül azt is szemügyre kell venni, hogy lehet a mai viszonyok között, a jelenlegi biztosítási rendszerben, a szabad orvosválasztás körülményei közt, amikor a beteg dönt, hogy melyik orvos gyógyítsa, annak akarata ellenére vagy hozzájárulása nélkül az orvos személyét megváltoztatni. A törvénytervezet így ugyanis azt jelenti, hogy nem a beteg választ orvost, hanem a beteget adják-veszik egymás között az orvosok, a betegek esetleges akarata ellenére.

Végezetül meg kell állapítsam, hogy az orvoslások szintjét nem emeli az új forma, nem ösztönzi az orvosokat semmi hasznos dologra, csupán a hitelt folyósító bankok fogják a sápot áttételesen a magyar polgároktól lehúzni, most már a gyógyítás ürügyén. A magam részéről fenntartásaim vannak a törvény elfogadása iránt.

Az Országgyűlés idejét a meglévő joghézagok kijavítására kellene fordítani mind az orvosok, mind a gyógyítás biztonsága érdekében. A törvényjavaslat hibáit szükséges lenne módosító indítványok elfogadásával javítani. Az is nyilvánvaló, hogy az orvosok többsége az első privatizációt munkaajándéknak tartja, számolni kell azonban a törvénynek a gyakorlati működés során kialakuló hibáival.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu