KATONA KÁLMÁN, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A MÁV jelenleg igen nehéz gazdasági helyzete hosszú folyamat eredménye, ennek egyik fő oka a nyolcvanas-kilencvenes évek nagyarányú piacvesztése. A MÁV válságos helyzetének javítása érdekében elkészítettünk egy stratégiát, amely reményt ad arra, hogy a MÁV helyzetét javítsuk. Ezt a stratégiát a kormány megtárgyalta, és megbízta a közlekedési minisztert és a pénzügyminisztert a részletek kidolgozásával.

Az ön által említett mellékvonalak kérdését, ennek rendezését és vizsgálatát valóban tartalmazza ez az anyag, de listát nem, tehát nem tudom, hogy melyik anyagból vette a vonalak listáját a képviselő úr. Említette a Tudományos Akadémiának az anyagát, ebben több variáció is szerepelt, és nyilván MÁV-munkaanyagok is vannak.

Amit fontos elmondanom: a vasúttársaság hálózatának 13 százalékát teszik ki ezek a gyenge forgalmú mellékvonalak, és a személyszállítás: ez a 13 százalék... - csupán 1 százalékát szállítja el a vasút egész forgalmának; de az áruforgalom még ennél is alacsonyabb: 0,3 százalék bonyolódik ezeken a vonalakon. Ez egy nagyon fontos adat, azt gondolom, hogy ezeket egy gazdálkodó társaságnak mérlegelnie kell.

Semmiféle döntés nem született, tehát megnyugtatom a képviselő urat, hogy nem született döntés az Orosháza-Szentes vonal ügyében sem, más vonalak ügyében sem. Vannak olyan szárnyvonalak, amelyek már nem működnek, ezek ebben az ezer kilométerben nyilván benne lesznek.

A javaslat elkészülte után tájékoztatni fogom a Házat, a képviselő urat és természetesen a Csongrád megyei közgyűlés elnökét, aki ezzel írásban is megkeresett, az érvényes jogszabályok értelmében időben fogjuk tájékoztatni. Most konkrétan egészen más problémák foglalkoztatnak, most azt szeretném, hogy menjen a vasút, és nem azt, hogy álljon. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu