SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ötödik órája folytatjuk az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat vitáját. Miről is szól ez a törvény? Az alapellátás drámájáról. Egy négyszereplős, több felvonásos drámáról, olyanról, amelynek a dramaturg sem látja a végét. Kik a szereplők? Az egyik szereplő az orvos. E műben, úgy látszik, ő az egyedüli főszereplő. A másik három, az önkormányzat, az OEP és a beteg statisztaszerepre van kárhoztatva. Az orvos, igaz, elengedhetetlen szereplője úgy általában az egészségügynek, de gondolom, nem érte van az egészségügy. Legalább olyan fontos szereplő a mi értelmezésünk szerint az önkormányzat is, hiszen a területén élő lakosokért ő viseli a felelősséget, ő köt szerződést az orvossal. Nem működik a rendszer a harmadik fontos szereplő nélkül sem, a finanszírozó, az OEP nélkül sem. Negyedikként említem, pedig ő a legfontosabb, hiszen az egész őérte, a beteg emberért, illetve a betegség elkerülésének biztosításáért, a megelőzésért van, illetve kellene hogy legyen.

Döbbenetes számunkra, hogy a politika, a pártpolitika mint véleményformáló csoportot, a háziorvosokat ilyen direkt formában próbálja megnyerni magának. Azokat az orvosokat, akiknél tulajdonképpen az egész ország lakossága megfordul legalább öt alkalommal évente, hiszen 53 millió körüli az éves betegforgalmuk a háziorvosoknak. Őket akarják valamilyen módon lekötelezetté tenni. Nekik szánják nemzeti ajándékként a működtetési jogot. Az MSZP vezérszónoka már elmondta, várhatóan csalódni fognak az érintettek, hiszen még most, a mai bizottsági ülésünkön is értelmezési zavarokkal küzdő volt a tervezet. Félő, hogy becsapottnak is érzik majd magukat.

Azért nem tudjuk elfogadni tehát ezt a tervezetet, mert kiérleletlennek tartjuk. Azért sem tudjuk támogatni, mert úgy gondoljuk és úgy látjuk, azt tapasztaljuk és a számok is azt mutatják, hogy diszkriminatív a többi orvossal szemben. A kormány javaslata a közel 38 ezer dolgozó orvos közül körülbelül 6700 felnőtt háziorvost, 1400 gyermekorvost és 2790 fogorvost érint, tehát az orvosoknak körülbelül egyharmadát - vagyis az orvostársadalom kétharmadát kizárja ebből a rendszerből. Mit kapnak azok az orvosok, akik látástól vakulásig dolgoznak közalkalmazotti státuszban, a kórházakban, a szakrendeléseken 40-60 ezer forintos nettó fizetésért?

Azért sem elfogadható számunkra ez a törvény, mert az egészségügyi reform helyett pótcselekvésként csak egy orvoscsoportot emel ki a rendszerből. Az egész rendszer ettől még változatlanul alulfinanszírozott és elmaradott struktúrájú. Kevesebb pénz jut ma az egészségügyre, mint tíz évvel ezelőtt. Ma az egészségügy fele annyit kap a GDP-ből, mint '89-ben. Amit akkor 2 forintból kellett megoldani, arra ma 1 forint jut reálértéken számolva.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, tudják-e, milyen a háziorvosi társadalom korstruktúrája. Meglehetősen elgondolkodtató: 10 százalékuk 70 évnél idősebb, további 22 százalékuk 65 év feletti, az összes praktizáló háziorvos több mint fele elmúlt már 50 éves. Nagy kérdés, hogy ha ők néhány éven belül kikerülnek a rendszerből, honnan jön több mint 3000 háziorvos, akik megfelelnek majd az egyre nagyobb követelményeknek. Honnan biztosítja majd a miniszter úr a folyamatos és magas szintű betegellátást? A kórházakból? A rendelőintézetekből? A rezidensképzésből? Az újra felmelegíttetni látszó "sok a kórház" koncepcióból következően az egzisztenciális fenyegetettségből hogyan menekülhetnének az orvosok a háziorvoslás irányába, ha még nem gyűjtögették össze - és miből gyűjtögették volna - a praxisvásárláshoz szükséges milliókat? Hitelből? A hitelrendszer feltételei hiányoznak, nincsenek kidolgozva. Debrecenben például a rezidensképzésben részt vevő 21 fiatal közül 8 e törvénytervezet vitájának megindulásakor kilépett a rendszerből, nem látja tehát esélyét annak, hogy ő bekapcsolódjon ebbe.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jereváni rádió híre az osztogatásról jutott eszembe, amikor hallottam, hogy itt, ezzel a variációval 50-60 milliárd forint kerül majd az egészségügybe. Miért jereváni rádió? Mert ott az osztogatás helyett fosztogatás volt végül is a történet csattanója. Tehát tudjuk, hogy az előjel nem mindegy. Nagyon fontos tehát arra a kérdésre válaszolni tudni, hogy bekerül-e vagy kikerül-e az egészségügyi rendszerből a hónapok óta emlegetett 50-60 milliárd forint. Valójában a rendszerből való kikerüléskor kapja meg a háziorvos a praxis anyagi ellentételezését. Vélhetően a nyugdíjba lépő háziorvos az anyagi jólétének biztosítására fordítja. A korstruktúrából következően valójában ez egy nyugdíj-kiegészítés lehet. Tehát az egyébként is alulfinanszírozott rendszerbe nem bekerülnek azok a milliárdok, hanem a kilépő orvossal kivonásra kerülnek, és ezeket a milliárdokat a fiatalabb belépőkkel, például a rezidensekkel akarják megfizettetni.

Nézzük, mi adja a praxisjog értékét! Az, hogy mennyit termel, és milyen hasznot hoz a gyakorlójának. Az orvos bevétele, tudjuk, az OEP-től és a betegtől érkezik. Az idősebb, a betegebb populáció, népesség többet ér, hiszen ő megjelenik a rendelésen, fizet hálapénzt, és jobb az egészségügyi szorzója is. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy igazán a megbetegedési mutatókat teszik értékesíthetővé. Eörsi Mátyás képviselőtársam egy plusz szempontot is említett, mégpedig azt, hogy a paraszolvencia reménye válik értékesíthetővé.

Azért sem elfogadható tehát ez a javaslat számunkra, mert ezt bocsátja áruba, és azért sem elfogadható, mert tudjuk, míg a háziorvos a terület testi-lelki pásztora, viszont van egy orvoscsoport - akikről szól ez a törvénytervezet, és akiket Tállai képviselőtársam említett, azt hiszem, egyedül ma ebben a Házban -: a fogorvosok esetében, akikről szintén szól ez a dráma, egészen más a helyzet. Az ő esetükben ugyanis virtuális a praxis, nincs kártya. A területhez tartozó beteg lehet, hogy magánorvoshoz jár, ott kezelteti a fogait. Ezt a miniszter úr annyira tudja, hogy a '99. december 30-án 10 ezer példányban kelt levelében a fogorvosokat egyszer sem szólítja meg. Így a felnőttfogorvos esetében előfordul, hogy még a népesség fogazatának állapotát sem ismeri. A területi ellátási kötelezettségű fogorvos tehát nem ismeri betegeit. Átadáskor-átvételkor nagy kérdés, mit ad el, hiszen még a szájakban lévő jéghelyet sem ismeri.

Elfogadhatatlan számunkra azért is, mert a praxis valódi haszna pénzügyi könyvekből nem mutatható ki, a haszon ebben az esetben tehát csak becsülhető.

Tisztelt Képviselőtársaim! Számunkra mégis a négyszereplős dráma kulcsfigurája a beteg. Az az ember, akinek az egészségügyi törvény a szabad orvosválasztási jogát deklarálta. A beteg választja orvosát, azért, mert bízik benne, hisz benne. A működtetési jog vásárlása esetén azonban ez a jog csorbulhat. A beteg-orvos viszony tehát hiába bizalmi viszony; beteget nem lehet vásáron venni - de úgy tűnik, eladni elvileg mégis lehetne. Erre a már korábban felvetett gondomra azt a megnyugtatónak szánt választ kaptam, hogy a beteg elmehet máshova, eddig is megtehette. Ha viszont megindul a tömeges vándorlás, leértékelődik a praxis? Mi van a beteggel, ha a másik orvos messze van? Nem mindenki lakik ugyanis városban az országban!

(20.00)

Emiatt sem tudjuk igazán támogatni ezt a tervezetet, ezt a javaslatot.

Azt hiszem, a végső konklúziónk csak egy lehet: konszenzus kell minden, az egészségügyet érintő kérdésben, mert nem Csáki szalmája ez - most elnézést kérek Csáky képviselőtársamtól -, tehát nem Csáki szalmája ez, ez nem babaruha, amit egyik ciklusban ide lehet rakni, a másik ciklusban oda lehet rakni, hanem egy olyan komoly, az ország lakosait, ha jobban tetszik a képviselőtársaimnak, polgárait, és minden polgárát érintő ügy, amelyben csak konszenzussal meghozott döntéseket lehet elfogadnunk. És a végső konklúziónk az lehet, hogy az egészségügy reformján belül kell ezt a törvényjavaslatot is megvalósítani, és nem ahelyett.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet azt mondani: rosszul látjuk. De kérdéseinket megválaszolatlanul hagyni nem lehet. Várjuk a válaszaikat, bár lehet, hogy a kutya kötelesség teljesítése közben ezt nem kérhetem.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu