DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A most tárgyalt törvénytervezet elfogadása esetén egy technikai jellegű és kiegészítő jellegű jogszabály lenne. A javaslat egyik elemének előterjesztésére az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata, a 35/1999. számú AB-határozat következtében kerül sor.

Az 1999. február 28-áig hatályos Btk. lehetőséget adott ugyanis arra, hogy aki csekély mértékű kábítószerrel követte el a bűncselekményt, gyorsan beiratkozhatott egy kábítószer-függőséget megelőző gyógyító kezelésre, és az elsőfokú ítélet meghozataláig igazolást tudott szerezni az elkövető arról, hogy hat hónapig ilyen kezelésben részesült. Ezáltal az akkori Btk. 282/A. §-a szerint egy speciális, büntethetőséget megszüntető okot produkált, és elkerülhette a büntetőjogi elmarasztalást.

Az 1999. március 1-jétől hatályos Btk. 282. § (6) bekezdése szerint ez a kedvezmény csak kábítószerfüggő személy esetén alkalmazható, ha az elkövető kábítószer-függőséget gyógyító kezelésnek veti magát alá. Kábítószerfüggő személy esetén egyébként tényleg szükség van kezelésre, hiszen önerőből nehéz kitörni ebből a függőségi viszonyból.

Ebből viszont az következik, hogy aki nem kábítószerfüggő elkövető, ott a bűnmegelőzés szerepét a büntetőjogi elmarasztalás veszi át. Természetesen joga van a kábítószer-függőséget megelőző kezelésen részt venni, amit a bíróság esetleg a javára értékel a büntetéskiszabás mértékének meghatározásakor.

A Btk. módosítása maga után vonta a büntetőeljárásról szóló, 1973. évi I. törvény módosítását is, hiszen a törvény 137. § (2) bekezdése szerint az eljárást egy évre kötelezően fel kellett függeszteni, ha a sértett vállalta a kezelést. Ha a nyomozó hatóság az eljárást nem függesztette fel, akkor a Be. 169. § (5) bekezdése szerint a bíróság is felfüggeszthette ezt, ha a terhelt a bírósági szakaszban vállalta a kezelést. A tavalyi év február 28-áig hatályos eljárási szabálynak úgy történt meg a módosítása, hogy az eljárás felfüggesztésére csak gyógyító kezelés vállalása esetén legyen lehetőség kábítószerfüggő személy esetén.

Az Alkotmánybíróság azonban a hivatkozott határozatában észlelte annak a generális szabálynak a sérülését, amelyet a Btk. 2. §-a fogalmaz meg. Eszerint a bűncselekményt az elkövetésekor hatályos szabályok szerint kell elbírálni. Ezért az 1999. március 1-je előtt csekély mértékű kábítószer vonatkozásában elkövetett cselekmény esetén a javaslat szerint alkalmazni kell a korábbi, enyhébb jogszabályi rendelkezéseket.

(21.00)

A törvénytervezetnek ezt az okfejtését a MIÉP képviselőcsoportja elfogadja. Szerencsére az Alkotmánybíróság nem rendelte el a már lezárt ügyek felülvizsgálatát, ezért az igazságszolgáltatásnak nem jelent nagyobb többletterhet a hivatkozott alkotmánybírósági határozat végrehajtása. Ha esetleg a korábbi szabályozás miatt jogsérelem keletkezett, van lehetőség felülvizsgálati eljárásra. A most megalkotandó átmeneti eljárási szabályozás segíti eligazodni a jogalkalmazót.

Az Alkotmánybíróság egy másik, 26/1999. számú határozatával azt állapította meg, hogy az előzetes letartóztatás eseteiben alkotmányellenes a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 92. § (1) bekezdés c) pontjának a megfogalmazása. E jogszabályhelyi megfogalmazás legutolsó fordulatában talált alkotmányellenességet az Alkotmánybíróság, amely úgy szól, hogy "ha újabb bűncselekményt követne el az elkövető". A Be. 92. §-a pontosan meghatározza, hogy milyen esetekben alkalmazható az előzetes letartóztatás alkalmazása.

A büntetőeljárásról szóló kihirdetett, de életbe nem lépett 1998. évi XIX. törvény már úgy fogalmazta meg ezt a fordulatot a 129. § (2) bekezdésében, hogy ha szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el az elkövető, akkor kerülhet sor előzetes letartóztatására. Ez a rendelkezés már szűkíti megfogalmazásának a körét a szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekmények körére, tehát nem bármilyen bűncselekményről beszél. A valóság azonban az, hogy előzetes letartóztatást a régi Be. és az új Be. szerint is csak szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén lehet alkalmazni a terhelttel szemben. A régi Be. abból indult ki ugyanis, hogy ha valaki szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény terheltje, és az állam megadja neki azt a lehetőséget, hogy szabadlábon védekezzen, akkor iparkodjon moderálni magát, és feltételezhető legyen róla, hogy újabb bűncselekmények elkövetésétől tartózkodni fog. Feltételezhető legyen róla, hogy meghúzza magát, és iparkodik jogkövető magatartást tanúsítani.

Az új Be. már nem támaszt ilyen magas igényt a bűnelkövetővel szemben. Enyhébb súlyú szabadságvesztéssel nem büntethető vétségeket, szabálysértések elkövetését fel lehet róla tételezni, csak a nagyobb balhékat nem. Jól kitapintható tehát, hogy a bűnelkövetőkkel szemben egy enyhébb eljárási elbírálás irányába hat a szabályozás tervezett iránya - nem véletlenül. Az Alkotmánybíróság ugyanis 2000. március 31. napjával a régi Be. 92. § (1) bekezdés c) pontját megsemmisítette. Ennek következtében kellett új szöveget megfogalmaznia az előterjesztőnek. Ennek a szövegét a törvényjavaslat 2. §-a fogalmazza meg. Ez már tartalmazza azt, hogy a terhelttel szemben előzetes letartóztatás csak akkor foganatosítható, ha szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekmény elkövetését feltételezik róla. Véleményem szerint ezt a fordulatot csak első bűntényes, büntetlen előéletű terhelttel szemben lenne célszerű alkalmazni. Erre a következők az indokaim:

Aki a Btk. szabályozása szerint visszaeső, különös visszaeső vagy többszörös visszaeső terhelt, azzal szemben magasabb igények megfogalmazása szükséges a jogalkalmazó részéről. Ezek a személyek egyszer már követtek el bűncselekményt - illetve legalább egyszer -, ami miatt végrehajtandó szabadságvesztésre lettek ítélve. Magas közöttük a bűnöző életformát tanúsító személyek száma. Mivel nem tanultak a korábban kiszabott büntetésből, ezért joggal várhatja el tőlük az állam, hogy ők már apróbb stikliket se csináljanak azalatt az időtartam alatt, amíg szabadlábon védekeznek az ellenük folytatott büntetőeljárás keretében.

Továbbá, ha bűnszervezet tagjaként terhelt valaki, ugyanennek a szempontnak az elvárása alá kellene helyezni. Az ilyen személlyel szemben azért kell magasabb igényt támasztania a büntető igazságszolgáltatás eljárásának, mert magasabb szervezettségben végezte cselekményét, és ezért személye és cselekménye veszélyesebb a társadalom számára, mint a magányos bűnelkövető. Ezért, ha az állam biztosítja neki azt, hogy szabadlábon védekezzen, akkor magasabb követelményeknek kell megfelelnie, mint egy első bűntényes, magányos terheltnek.

Harmadszor: üzletszerűen elkövetett bűncselekmény terheltje vonatkozásában is ugyanezt a szempontot ajánlom. Ezek a személyek rendszerint egy meghatározott bűncselekmény-területre szakosodnak. Ezekkel a terheltekkel is indokolt fokozottabb követelményeket támasztania az államnak, ha engedi őket szabadlábon védekezni. Nagyon sok olyan apró-cseprő lopkodó működik a fővárosban és a nagyobb városokban, aki, miután lebukott, a kihallgatása után néhány órával sok esetben szabálysértési értékre elkövetve a cselekményét ott folytatja, ahol abbahagyta. Ezektől is igényelni kellene, hogy később ne követhessenek el büntetlenül semmilyen bűncselekményt, ha szabadlábon védekezhetnek.

Kényes, de fontos területe a büntetőeljárásnak az előzetes letartóztatás intézménye. Kétségtelen, hogy körültekintően kell alkalmazni, de napjainkra a kialakult helyzet olyan irányban fejlődött, hogy az előzetes letartóztatásoknak inkább a tömeges elmaradása tapasztalható, mint a túlzottan szigorú alkalmazása. Az államnak a tanúvédelemmel kapcsolatban még soha nem volt annyi gondja, mint napjainkban. Az előzetes letartóztatás tömeges elmaradásával ugyanis fokozottan szaporodnak a tanúvédelmi problémák. Az új Be. 3. címe külön fejezetet szentel a probléma kezelésére. Kormányrendeletet is kellett alkotni 34/1999. szám alatt, amely védi a büntetőeljárásban részt vevők, például a tanúk, hatóságok tagjainak a személyét a terheltek bosszújától. Ez arra utal, hogy a bűnözők magabiztosabbakká, és a tanúk félénkebbekké váltak. Jelenleg ugyanis még a most javasolt enyhébb formában sincsenek végrehajtva a büntetőeljárási kódex előzetes letartóztatásra vonatkozó rendelkezései; nincs férőhely, bátortalan a jogalkalmazás, sok esetben hibásan értelmezik ennek az intézménynek a lényegét. E miatt a hibás megközelítés miatt kínlódik az állam a tanúvédelemmel.

A valóság azonban az, hogy a tanúmegfélemlítési, -vesztegetési, -befolyásolási ügyek, a bizonyítékmegsemmisítési, -elrejtési ügyek elsöprő többségének a hátterében az előzetes letartóztatás elmaradása áll. A zárkából ugyanis sokkal nehezebb fenyegetőzni, vesztegetni, bizonyítékokat elrejteni, megsemmisíteni, hamis tanúkat szervezni, és így tovább, mint kint. Ráadásul elhúzódik emiatt a büntetőeljárás is, mivel a szabadlábon védekező terhelteknek sok esetben rossz a megjelenési fegyelme. Emiatt új tárgyalási határnapot kell kijelölni, és az elővezetéssel kell foglalkoztatni a rendőrséget. A fogdából viszont a terhelt könnyebben előállítható.

Természetesen mindenkor szükség volt és van tanúvédelemre, de nem mindegy az állam számára, hogy milyen méretekben kell bíbelődni ezzel a tevékenységgel. Mivel a most tárgyalt jogszabálytervezet megalkotását az Alkotmánybíróság írta elő, ezért újraszabályozási kötelezettsége keletkezett a törvényhozásnak. Nem mindegy azonban, hogy az újraszabályozás során mennyire szűkül a lehetősége az előzetes letartóztatás elrendelésének. A MIÉP alkotmányos keretek között, de szigorúbb szabályozást javasol a tervezet szabályozási javaslatánál. Visszaeső, különös visszaeső, többszörös visszaeső terheltek vonatkozásában, valamint a bűnszervezeti tag terheltek, és üzletszerűen elkövető terheltek vonatkozásában szigorúbb feltételeket javasolunk a tervezet szövegétől. Ez nem ellentétes az Alkotmánybíróság határozatával.

Hogy egy példát mondjak arra, hogy miért nem ellentétes, a Btk. is sok helyen hátrányosan minősíti a különböző visszaesőket, bűnszervezeti tagokat és üzletszerű elkövetőket. Ez a magyar bűntető igazságszolgáltatásban elfogadott gyakorlat, amiről az Alkotmánybíróság tagjainak is tudomásuk van, ennek ellenére nem minősítették alkotmányellenesnek az egész Btk.-t.

(21.10)

Kérjük az előterjesztőt erre tekintettel fenti javaslataink átgondolására, mert úgy véljük, hogy azok árnyaltabbá tehetnék az előzetes letartóztatás törvényi feltételeit. Az előterjesztést egyébként támogatjuk, de úgy gondoljuk, hogy az még javítható, és ezért tettük a fenti javaslatainkat.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu