DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt rátérnék a mondandóm lényegére, legyen szabad összefoglalnom azt, ami itt a Házban történik a vita kapcsán.

Én azt gondolom, hogy a vitát Donáth képviselő úr mondatai indítják. Megjegyzem, az, amit ő itt hűen, mármint önmagához hűen képviselt, az az emberi jogi bizottságban, az ottani vitában indult. Ezt Keller úr - felfogásom szerint érezve, hogy Donáth képviselő úr logikája néhol sántít - továbbfűzi, másfelé viszi, és egészségügyi-betegellátási problémát kever, alappal vagy alap nélkül, ebbe a mai vitába.

Erkel Tibor képviselő úr kellően megindokolta - az én felfogásom szerint -, miért van, mondjuk, morális kötelezettsége az államnak egy irgalmas renddel szemben. Én azonban nem erről akarok beszélni. Még egy dolog: volt még egy ellenzéki képviselő, Bauer Tamás, aki szintén a két szocialista képviselőnek adott igazat, de az ő véleményformálása nem volt egy önálló érdemi vélemény; ő csak azt mondta, hogy a két előtte érvelő őt meggyőzte. Tehát igazán vitatkoznunk nekünk most Donáth képviselő úrral és Keller képviselő úrral kell.

Én visszatérek ahhoz, ami itt a kezemben van, hisz most a műemlékvédelemről szóló törvény módosítása van csak naprenden. Akkor, amikor ennek a törvénynek a módosítását és az eljárás jogszerűségét vitatjuk, két másik törvény is a vizsgálódásunk látószögébe kerül - egyébként a törvénymódosítás indokolása erre utal is. Az egyik: az egyházi ingatlanok tulajdonrendezéséről szóló törvény, ez '91-es keltezésű; a másik: egy '99-es keltezésű megállapodás, amit az Országgyűlés törvényerőre emelt azzal, hogy a kormány és az Apostoli Szentszék közötti megállapodást törvényben kihirdette.

Én azt mondom, hogy a műemlékvédelmi törvény módosításának - ami most itt napirenden van - a jogi alapját és egyben a kényszerét ez a másik két jogszabály alapozza meg. Mert '91-től kezdődően a katolikus egyháznak, irgalmas rendnek felfogásom szerint megvan a jogalapja arra - ő élt is ezzel a jogi lehetőséggel, ezzel a jogalappal -, hogy ezt az ominózus Hild-udvari ingatlant, ha úgy tetszik, újra érdemében a tulajdonába vegye. Ha valakinek ez a jogalap nem lenne elég, akkor említem azt, hogy a '99. évi LXX. törvény, ami az Apostoli Szentszék és a kormány közötti megállapodást emeli törvényerőre, szintén egy jogalap és egyben kényszer is az Országgyűlés számára arra, hogy a műemlékvédelmi törvényt megváltoztassa.

Ha eddig a logikám nem sérült, akkor a kérdés csak az, hogy most ez a törvénymódosítás jogszerű-e, illetve - Donáth képviselő úr mondatához visszatérve - a törvénymódosítás kezel-e minden problémát, vagy ahhoz, hogy a Hild-udvar az egyház tulajdonába kerüljön, itt a műemlékvédelmi törvénynek más szakaszaihoz is hozzá kell-e nyúlni. Ugyanis az ő állítása az, hogy más szakaszaihoz is hozzá kellene nyúlni, mert azzal, hogy a mellékletet módosítjuk, még mindig sértjük a műemlékvédelmi törvénynek a 35. §-át, és erre a 35. §-ra hivatkozott ő most a megszólalásában és hivatkozott az emberi jogi bizottság ülésén is, hiszen ez a 35. § adja meg azt a két jogcímet, hogy mikor kerülhet le a műemlékvédelmi listáról ingatlan.

Én azt gondolom, hogy amikor ezt a törvényt vizsgáljuk, akkor a 35. §-sal nincsen dolgunk. Ez egy téves feltételezés, hogy a 35. § bármire hivatkozási alap. Viszont hivatkozási alap ennek a törvénynek a 14. § (1) bekezdése. Ez a 14. (1) bekezdés sorolja fel azokat a kiemelt történeti vagy kulturális értékkel bíró műemlékeket, amelyeknek az állam fokozott védelmet ad, és azt mondja az 1. számú mellékletben, hogy ezeket megtartja kizárólagosan állami tulajdonban.

Hivatkozási alap egy másik törvényszakasz is, amit már többen sokszor idéztek, ez a 27. § (1) bekezdése e) pontja, ez pedig azt mondja, hogy ezt a mellékletet, amit a 14. § képezett gyakorlatilag, a kormány felülvizsgálhatja.

Donáth képviselő úr azt mondta, hogy ahhoz, hogy az Országgyűlés végül is ezt a mellékletet megváltoztassa, a 35. §-ban kell megtalálni azt a hivatkozási alapot, ami vagy megvan, és akkor megváltoztathatom ezt az 1-es mellékletet, vagy ha nincs meg ez a hivatkozási alap, akkor ezt nem tehetem.

(20.00)

Meggyőződésem, itt kerül Donáth képviselő úr tévedésbe, mert a 35. § nincs köszönő viszonyban az előző két szakasszal. A 35. § másról szól, és azt hiszem, az MDF-es képviselő úr előttem erre utalt. A 35. § arról szól, hogy milyen esetben kerülhet le egy műemlékké nyilvánított ingatlan egy műemléki listáról, nem az 1. mellékletről, hanem általában a műemlékek listájáról, függetlenül attól, hogy az az adott műemlék magántulajdonban, önkormányzati tulajdonban vagy esetleg állami tulajdonban van.

Ezt kezeli a 35. § is, és nagyon szigorú szabályokat állapít meg. Azt mondja ugyanis, hogy ha valamikor rákerül valami a műemlékek listájára, azaz műemléki védettséget élvez, onnan nem lehet ezt bármilyen indokkal levenni, csak két indokkal. Az egyik az, amire Donáth képviselő úr hivatkozott, vagyis megsemmisül az ingatlan, vagy olyan károsodás éri, amitől a műemléki értékeit elveszítené, és azt nem lehet helyreállítani. A másik hivatkozási alap a 35. §-ban az, ha azt lehetne igazolni, hogy ez egyébként is tévesen lett műemlékké nyilvánítva, mert nem bír műemléki értékekkel. Nincs más hivatkozási alap!

A képviselő úr azt mondja, hogy a 35. §-ban kellene még valami hivatkozási alapot most a törvénymódosításban megteremteni ahhoz, hogy utána az 1. mellékletről ezt le lehessen venni. Itt nincs a képviselő úrnak igaza, mert - mondom - összekever két dolgot, és az a két dolog nem összekeverendő. Az 1. melléklethez az állam, azaz az Országgyűlés - és csak az Országgyűlés - bármikor hozzányúlhat évente egyszer, a kormány előterjesztésére. Igaza van az MDF-es képviselő úrnak, hogy ez akár bővíthető is lenne, most szűkítésről van szó. Milyen jogcímmel teszi meg? Bármilyen jogcímmel. Az is jogszerű, mondok egy extrém példát, ha egy befektető jelentkezne, mert valamiért meg akarna venni egy ilyen típusú ingatlant, az állam eladná ezt az ingatlant, mert megtehetné, akkor is nyilvánvalóan le kellene venni erről a listáról. Ennek nem feltétele az, hogy a 35. §-ban bármifajta jogalapot teremtsen hozzá. Azért nem feltétele, mert ettől a műemléki érték jellege nem sérül az adott ingatlannak, függetlenül attól, hogy ki a tulajdonosa. Ugyanis a műemlékvédelmi törvény - amelynek módosításáról most beszélünk - 8. §-a elmondja azt, hogy a tulajdonos, a vagyon kezelője, a tulajdonosi jogok gyakorlója vagy az ingyenes használó is gyakorlatilag ugyanúgy köteles eljárni, amikor egy műemlék megóvásáról vagy fenntartásáról van szó.

Ezért indokolatlan a két dolgot összekeverni. Ezért én is azt mondom, hogy igaza van azoknak, és igaza van a miniszter úrnak, amikor úgy fogalmaz, hogy itt csak egy technikai jellegű módosításról van szó. Az más kérdés, hogy ehhez a technikai módosításhoz elég morális alapot ad az állam számára az, amit Erkel képviselő úr elmondott, de elég és szükséges jogi alapot ad hozzá az is, amit a '91. évi XXXII. és a '99. évi LXX. törvény mint jogalap is megteremt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu