ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először, reagálva Keller képviselő úr irgalmas rendet védelmező szavaira és az egészségügyben kifejtett szakmai véleményére, jelezzem, hogy az eddig elhangzottak olyan benyomást keltettek, feltehetően nemcsak bennem, hanem a tisztelt hallgatókban is, hogy itt a sötét klerikális reakció ismét aljas csínytevésekre készül (Derültség.), és ez ellen kell megvédeni az egész országot s a betegeket is. Majd később kitérek arra, hogy ez miért mulatságos számomra, és én ezzel nem sértegetni akarom Keller képviselő urat, hanem megfejtettem a mondanivalóját: ez volt benne.
A tárgyalt 2060. számú törvényjavaslat - amelynek három paragrafusából a másodikhoz kívánok szólni - a nemzeti kulturális örökség új miniszterének első beterjesztett javaslata. Pár sor - rövid, mint egy hosszú úthoz mért sorompó rúdja.
A hosszú út köveit 1529-ben kezdték lerakni, amikor Istenes Szent János, Portugália, Montemor városának szülötte fogadást tett, fogadalmat arra, hogy Istent az ő szegényeinek gondozása által szolgálni fogja. Ezt követően Granadában házat bérelt, ebbe szegény sorsú betegeket vett föl, és őket összekéregetett alamizsnából ápolta. 1550-ben bekövetkezett halála után a köré csoportosult segítőket - régi magyarul: társulatát - hatalmas pártfogók annyira felkarolták, hogy az irgalmas barátok vagy mizerikordiánusok nemsokára Madridban, Cordobában, más városokban és Portugália határain túl is alapíthattak kórházakat. V. Pius pápa 1572-ben a létszámában és áldásos tevékenységében jelentősen kiterjedt társulatot megerősítette és szerzetesrenddé emelte.
Magyarországra Szelepcsényi György prímás hozta be őket 1696-ban; talán emlékeznek, hogy e dátum milyen időszakot követően érthető. Első kórházukat Pozsonyban rendezte be számukra, majd kétszáz év elteltével, a millenniumi években már tizennégy kórházuk volt hazánkban a következő helyeken: Budapesten a budai oldalon, Pozsonyban két kórház, továbbá Eger, Szepes-Váralja, Temesvár, Zágráb, Pápa, Nagyvárad, Vác, Pécs, Kismarton, Szakolca és Szatmár városokban. 1892-ben hivatalos adatok szerint kórházaikban 10 749 beteget ápoltak. Nem lehet kérdéses, hogy hozzájárulásuk a magyar egészségügy felépítéséhez, etikai normáinak formálódásához felbecsülhetetlen értékű.
A több évszázadon át épített útra 1951-ben került értelmetlen és esztelen sorompó, amikor az államosításnak gúnyolt rablás keretében, a hatalmat szovjet fegyveres támogatással bitorló kommunisták (Dr. Hende Csaba tapsol.) az irgalmas rend tevékenységét is felszámolták, épületeiket természetesen - Kollár úr, ezt önnek is mondom - teljes felszerelésükkel együtt kisajátították... Kellert akartam mondani, elnézést kérek!
(19.40)
A jogállamhoz méltó állapot elérésnek reménye ezen a területen is 1991-ben csillant fel, amikor a XXXII. törvény a volt egyházi tulajdonok helyzetének rendezéséről megszületett. Nem volt kétséges, hogy a végrehajtás számos objektív nehézségbe is ütközik majd, de a végrehajtással megbízottak a posztkommunista jogutódok késleltetési hatáskörével és mohó zsákmányszerzési ötleteivel túlságosan is jóhiszeműen számoltak. Ugyanis már kilencedik éve zajlik részben nyilvánosan, részben a háttérben az ORFI és az irgalmas rend képviselői között a küzdelem az irgalmas rend 1951-ben államosított ingatlanjainak visszaadása ügyében. Az ORFI főépületében dolgozó orvosi kar, a kar, évekkel ezelőtt 22 orvos aláírásával állást foglalt a kérdésben, tisztelt Keller úr, elkötelezve magát az irgalmasok mellett!
Az egyházi ingatlanok visszaadását az Országgyűlés a már említett törvényben szabályozta, melynek alapján kormányhatározat született a rend jogos tulajdonának, a Budapest, Frankel Leó utca 17-19., valamint a Frankel Leó utca 54. számú ingatlanok visszaszolgáltatását illetően. Ennek a kormányhatározatnak a megvalósulását az intézet jelenlegi vezetése azóta eredményesen hátráltatja.
A szétválás időpontjaként az intézet dolgozóival először a 2000. január 1-jei dátumot közölték, majd ez a határidő 2000. március-áprilisra tolódott, az 1999. november 23-án a kórházban megtartott osztályvezetői értekezleten pedig már a nyarat jelölték meg a Budai Konvent Kórház működésének kezdeteként.
A mind ez ideig eredménytelen és méltatlan csatározás számos kedvezőtlen következménnyel jár. Ezek közül: az intézeten belül tapasztalható feszültség, a szándékosan szított, itt a parlamentben is szított félelmek, a jövőt illető egzisztenciális bizonytalanság árt a betegellátó tevékenységnek és árt a személyzetnek. Az időhúzás a minisztérium és az irgalmas rend növekvő presztízsveszteségét idézi elő, mert olyan látszatot kelt, mintha szakmai bizonytalanságon alapuló döntésképtelenség magyarázná ezt az időhúzást, és a magyar reumatológia személyektől független jövőjének kialakítása helyett rövid távú, személyes érdekek érvényesülése gátolná a kormányhatározat végrehajtását.
Egy rövid percre, engedjék meg, itt kell kitérnem Kósáné dr. Kovács Magda bizottsági elnök, képviselőtársunk által jegyzett és Donáth László képviselő úr, valamint Keller László előadásában tolmácsolt MSZP-s bizottsági kisebbségi véleményre is. Ebben az a párt kérdőjelezi meg a Hild-udvar tulajdoni hovatartozását, nevezetesen az irgalmas rendhez tartozását, amely az előző kormányzati ciklusban maga vette fel a Hild-Császár-épületet a visszaadandó ingatlanok listájára. Nem visszaadható, tisztelt képviselőtársaim, hanem visszaadandó ingatlanok közé, nyilván "nem véletlenül" - hogy kedvenc lapjukból idézzek. Ez vagy mulatságos feledékenység, vagy ismét annak a jele, hogy a baloldali ellenzék padsoraiban szívesen mellőzik a KRESZ szabályait, amikor azok éppen rájuk nézve kényelmetlenek az útirány vagy a haladás tempójának meghatározása tekintetében.
Visszatérve a fontosabb vonalra: Farkas Károly professzornak, az ORFI egykori igazgatójának széles körű szaktudása és előrelátása révén jött létre az ORFI-ban - a fejlett nyugati államokat is megelőzve - a szakma fejlődésének megfelelő intézeti struktúra. Németország egyik legmodernebb, 1983-ban átadott intézménye - Augsburg, Zentralklinikum - évtizedekkel az ORFI után valósította csak meg a reumatológia és az általános osztályok ma már elengedhetetlen szerves egységét. Tehát abban az ORFI-ban, amelyet a rendtől örököltek, tudásával együtt.
Létezik tehát Magyarországon egy olyan intézmény, amelynek szakmai feltételrendszere, az elmúlt évek drasztikus ágyszámcsökkentése, néhány vitatható átépítés és számos területen bekövetkező visszafejlesztés ellenére is, alapvetően jó és korszerű. Ez az intézmény, az ORFI - amely a magyar reumatológia első számú, klinikai feladatokat ellátó intézménye, amelynek a legmagasabb szintű betegellátáson kívül a reumatológiai orvosok képzése és továbbképzése, a diszciplína területén az országos szakmai irányítás, valamint a szakterületéhez tartozó tudományos kutatómunka a feladata - az irgalmas rendi kórház államosítása után nagyrészt az irgalmas rend tulajdonát képező épületekben jött létre.
1999. december 9-én interpellációt nyújtottam be az eddigi rendezetlenség súlyos következményeit is felsorolva. Ezt követően jelent meg a kormány 1124/1999. (XII. 13.) kormányhatározata, amely a magyar állam tulajdonában és az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet vagyonkezelésében lévő, korábbi irgalmas rendi tulajdon visszaadásáról intézkedik.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának T/2060. számú törvényjavaslata 2. §-ában - úgy tűnik - végre valóban felhúzta az '51-ben lezárt sorompót Istenes Szent János útjának építői és a rajta haladók előtt. Ezzel elhárul, illetve elhárulhat az utolsó érdemi akadály is a Budai Konvent Kórház újjászületése útjából.
Tisztelt Miniszter Úr! Az ORFI vezetésének, orvosainak, dolgozóinak nyilván számos nyitott kérdése marad még a parlamenti vita és e törvény megszavazása után is, ez azonban az Egészségügyi Minisztérium hatásköre. Jómagam az el nem hangzott interpellációmra ebben a formában adott válaszát köszönettel elfogadom, és türelmetlenül várom a procedúra teljes lezárását.
A Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja a T/2060. számú törvényjavaslat 2. §-át.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps a MIÉP és a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés