FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azok egy részéről, amiket Pap János említett, mi korábban már beszéltünk a bizottságokban. Lehet, hogy nem szép azt mondani, hogy ha nincs elegendő forrás, akkor vissza kell sorolni egy ilyen holtágat, de mégis sokkal tisztességesebbnek tartom, mint ha illúziókat kergetünk.
Ugyanis ha ezt a holtágat besorolják, mondjuk, egy bölcs hasznosítású kategóriába, akkor ennek megfelelő feladatokat írnak elő a használójának és másoknak, holott e feladatnak vélhetően nem tudnak eleget tenni. Mert ahhoz is, amit Pap János képviselőtársam megfogalmazott, hogy szinten kell tartani dolgokat, ehhez is hatalmas mennyiségű pénz kell, a szinten tartáshoz is! Mondok egy példát: ha feltöltődés, áttöltődés veszélye fenyeget, akkor ezt nem szabad hagyni, mert ha hagyják, teljesen elzáródik egy ilyen holtág több ponton, és akkor ott már tényleg egészen más holtágról van szó!
A másik, hogy ne vezessenek bele csatornát, főleg szennyvizet ne. Azt szeretném elmondani, nagyon reális kívánság lenne, hogy szennyvíz ne kerüljön ezekbe a holtágakba, de mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ma még a Dunába, a Tiszába, az élővizekbe is nagy mennyiségben kerül be tisztítatlan szennyvíz, olyan folyókba, amelyek pedig ivóvízcélokat szolgálnak egyes településeken. Akkor ezt nehezen lehet elvárni egy-egy holtágnál például.
A másik, hogy a mezőgazdaság hogyan hasznosítsa. A mezőgazdasági vízhasznosítás időszakhoz kötődő. Most, amikor itt a rengeteg belvíz, akkor a mezőgazdaság ebből nem tud hasznosítani semmit, hanem maga is ide vezeti a vizét, ami vagy szennyvíz, vagy mezőgazdasági vegyszerrel szennyezett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Úgyhogy ezeket a kérdéseket kell átgondolni véleményem szerint. Elnézést kérek az idő túllépéséért.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés