HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tényleg fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy előterjesztőként Páva Zoltán magyar hangja voltam. Nagyon örülök, hogy sikerült megkímélni önöknek őt attól, hogy önökkel ő így vitázzon, és beszéljünk őszintén, nagyon sajnálom - indulat nélkül mondom, nagyon sajnálom -, hogy az ő elnöki pozíciójáért folytatott küzdelem oltárán vérzik el ez a javaslat, amelyet ő jegyzett; azt hiszem, közelebb kerülünk az igazsághoz, ha ezt is megemlítem.

A másik pedig a félelem tárgya, hogy ennek a célnak vagy lehetőségnek a beemelése a körbe el fogja szívni a levegőt a civil szervezetek elől. Az 1 százalékos törvény mégsem egy éve létezik, több mint három éve gyakorolhatják ezt az intézményt, élhetnek ezzel az intézménnyel azok, akik erre fogékonyak, ezzel segíteni akarnak, és meg is teszik. Sajnos, az a helyzet, hogy a többség vagy nagyon nagy részük nem él ezzel a lehetőséggel. Három év alatt a társadalmi szervezeteknek is volt lehetőségük bejáratni azokat a csatornákat, amelyekkel el tudnak jutni a rendelkezni szándékozó polgárokhoz, és három év alatt már az ezzel az eszközzel élni kívánó rendelkezők is bejáratták a saját csatornáikat. Szerintem itt semmiféle félelemről nincs szó.

A másik: társadalmi szervezetek is részt vesznek a Budapest Sportcsarnokért folytatott összefogásban, és nem egyszer a Budapest Sportcsarnok ad lehetőséget társadalmi szervezeteknek. Azt szeretném megkérdezni - mert ezek az aggályok nem tűnnek valóságos aggályoknak -, egyre lennék most már kíváncsi: Kuncze Gábor, Kovács László, de főleg Kovács László részéről tűzről pattant ötlet volt-e, vagy csak szalmaláng az a vehemencia, az az eltökéltség, az a dinamizmus (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amivel a Szocialista Párt hozzáállt ehhez a kérdéshez, vagy sem?

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu