JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem, hogy azon tulajdonképpen nincs vita, hogy forrás kell az újjáépítéshez. Szeretném, hogy amikor megállapítást tesz valaki arról, hogy miről folyik a vita, akkor emlékezetébe vésné, hogy nem arról van szó, hogy ezt bárki vitatná.
Itt arról folyik a vita, hogy hogyan lesz a forrás, mennyi forrás lesz, ez a forrás honnan kerül majd elvételre, és milyen módon kapja meg a sportcsarnok és intézményei. Ha a vitánál tartunk, meg kell mondanom, hogy Csizmár úr, én is és Horváth képviselőtársam is tagja a bizottságnak, és úgy emlékszem, hogy ő konkrétan ott is elmondta jó néhány aggályát. Ezzel együtt, úgy gondolom, a Szocialista Párt képviselői ott is általános vitára alkalmasnak tartották, mint ahogy, azt hiszem, abban sincs vita közöttünk, hogy a többség most is általános vitára alkalmasnak tartja. Az általános vita tulajdonképpen nem szól másról, mint hogy próbáljuk körbejárni és - ha tudjuk - javítani ezt a dolgot.
Ami az időpontokat illeti: ha valamit hűtünk és túlhűtünk, az esetenként épp olyan komoly probléma, mintha túlságosan forró fejjel akarnánk.
A felelősség kérdésével kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy úgy hiszem, hogy amikor ezt az egész 1 százalékpontos kérdést vizsgáljuk, akkor jól kell látni azt, hogy ez az eljövendő beruházásnak egy töredéke lesz. Tehát úgy gondolom, hogy az egyik oldalról a jó megoldás azt is jelenti... - nekem ez egy jó megoldás, szeretném hangsúlyozni, támogattam a bizottsági ülésen is, ám legyen ez, nincs vele semmi bajom. Azt, hogy szakszerűtlen, vagy nem pontos, és vita van, majd netán az Alkotmánybíróság megmondja, hogy az idén érvényes-e, vagy érvényesíthető-e, vagy csak a jövő évben, ez már a "kétszer ad, aki a gyorsan ad" érvet természetesen tönkre teszi. De ez egy másik ügy. Úgy gondolom, hogy az a jó, ami nem von el forrásokat máshonnan - tehát érdemes végiggondolni. Úgy hiszem, hogy az a jó, ami jelentős forrást biztosít.
Azt hiszem, hogy a Szocialista Párt nevében kijelenthetem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), hogy a Szocialista Párt mindig is partner lesz abban, hogy ha a kormány újjá akarja építeni ezt a sportcsarnokot, a megfelelő pénz rendelkezésére álljon. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés