MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ez olyan téma, amire azt mondtam, hogy elméletileg nem kellene talán nekem ebbe beleavatkozni, mivel ebben a kérdésben nem vagyok igazán szakértő, de tekintettel arra, hogy közel harminc éve horgász és a vizek szerelmese vagyok, kénytelen vagyok egy-két gondolatot elmondani.
Tapasztalhattuk azt, hogy a rendszerváltás előtt, a '90-es évek előtt gyakorlatilag környezet- és természetvédelem nem létezett hazánkban. Itt egy ipari rablógazdálkodás folyt, és sajnos ugyanúgy, mint más területre sem - sem az erdőket, sem az egyéb hegyvidékeket nem óvtuk, nem figyeltünk oda -, nem figyeltünk oda holtágainkra sem. Az már nagy eredmény, hogy a rendszerváltás után a kormányok felismerték azt, hogy a természet- és környezetvédelem igenis milyen fontos az emberiség számára, és milyen fontos a jövő szempontjából. Vannak pozitív előrelépések. Amikor elolvastam és kijegyzeteltem a jelentést, azt mondtam, hogy lám, lám, mégis van eredmény, mégis odafigyeltünk valamicskét, de igaz, hogy többet kellene erre áldozni, és többet kellene odafigyelnünk.
Én most nem azokról szeretnék beszélni, ami pozitív eredményt hozott, az előterjesztésben, a mellékletekben megkaptuk a holtágak besorolását, a szentély típusú holtágat, az igen értékes holtágakat, a kevésbé értékes holtágakat. Mivel olvasati jelleggel foglalkozom ezzel a dologgal, érdekelt mint horgászembert, mint evezős embert, mint vízi embert, hogy mit is írtak le nekünk azok az emberek, akik ezzel szakmai szinten foglalkoznak. A leírtakat támogatni tudom maximális mértékben, de én azokról szeretnék beszélni, ami kimaradt a leírásból. Tudom, hogy ez az anyag nem a teljességre törekedett, de például már az sem tetszett nekem, hogy a holtágaknál kiindulópontként a Tiszával, annak holtágaival és mellékvizeinek holtágaival foglalkozott az anyag túlnyomórészt.
Én közvetlenül a Ráckevei (Soroksári)-Dunával szeretnék foglalkozni néhány percig, ha türelmüket igénybe vehetem. Mivel itt élek, hétvégéimet, szabadidőm nagy részét gyakorlatilag a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág partján töltöm el, és szinte a szemem előtt ment tönkre ez a víz. A szemem előtt ment tönkre ez az érték, ami Budapest közvetlen közelében van. A víz mindkét végén zsilippel van ellátva - az alsó Tassnál, a felső a Kvassay-hídnál. Ha jól megnézem, szakmailag a szakemberek ezt a vizet nem is sorolják a holtágak közé, de azt mondom, hogy sajnos, az egész Ráckevei (Soroksári)-Duna holtág.
Már a szó igazi értelmében is holt, abban az értelemben, hogy a vízi közlekedés megszűnt rajta; vízcsere, víztisztítás gyakorlatilag ezen a vidéken vajmi kevés működik; a csepeli Ráckevei-Duna-ág mellett lévő papírgyár és a többi üzem vize most már valamennyire talán tisztítva, javítva ömlik ebbe a vízbe; a dél-pesti és néhány kisebb település - direkt nem mondom a nevüket - kommunális szennyvize szinte tisztítatlanul folyik ebbe a vízbe. Ha hídrekonstrukció esetén nem szakszerűen avatkoznak be, a felkavart iszap, amely többméteres, és mérgező anyagokkal van tele, kipusztítja az összes élőlényt a vízből - valóban láttam úszni azt a rengeteg halat, amely egy bizonyos útnak az elvezetése következtében pusztult el; egy bizonyos hidat építettek a Duna-ágnál, ott felkavarták az iszapot, és ez környezeti károkat okozott.
(18.40)
Idősebb horgászokkal, halászokkal beszélgetve ők azt mondják, hogy fenekezni szinte nem is lehet, az itt kifogott halakat több napig otthon, a kádban kell kitisztítani, szinte kimosni, átmosni - már elnézést kérek, hogy ilyeneket mondok -, mert a ponty a természeténél fogva túrja az iszapot, és szinte ehetetlen az itt kifogott hal. Tudom, hogy ez horgászprobléma is. Igen, a szokásos csalit is meg kellene másítani, hogy egy kicsit feljebb jöjjenek a halak is.
De itt gyakorlatilag arról van szó, hogy nem látom a nem pénzigényes környezeti megelőző munkálatokat sem. Ez alatt azt értem, hogy most is azt látom, hogy iszonyatos mértékig le van engedve ez a víz, gyakorlatilag nincs átfolyás a mederbe az egész téli időszakban, szerencsére az idén nem fagyott be a holtág, a Ráckevei-Duna-ág. Most, amikor ilyen vízbőségben vagyunk, akkor sem jut elég víz ebbe a zárt térrel rendelkező vízbe. Azt mondom, hogy ez a nem odafigyelés következménye; az, hogy gyakorlatilag a parton is, a települések nagy többségénél a csatornának még a nyomai sem fedezhetők fel.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez a nemzeti kormány nyakába nem varrható. Nem építhetünk két év alatt vagy szűk másfél év alatt annyi létesítményt, illetve építeni építhetnénk, ha lenne rá nemzeti megtermelt jövedelem, de mivel nincs rá, tudjuk, hogy ezeket nem tudjuk megváltoztatni egyről a kettőre. Tudjuk azt, hogy pályázunk különböző nemzetközi - ISPA-, Phare- s a többi - pénzekre. Tudjuk, hogy gyakorlatilag ezer helye lenne ezeknek a pénzeknek. De ha most, amikor ezek a vizek, ezek a holtágak végveszélybe kerültek, nem kezdünk el komolyan foglalkozni velük, nem fogunk komoly kotrást végezni, nem vesszük fel ezeket a többméteres szennyezett iszapokat ezekből a vizekből, ezekből a holtágakból, ha nem próbálunk népgazdaságilag is hasznos tevékenységet végeztetni, végezni ezekben a holtágakban, akkor sosem lesz annyi pénze az államnak, a költségvetésnek, hogy gyakorlatilag mint egy feneketlen kút, ebbe tömje bele.
Én a következőt szeretném javasolni. Az előterjesztésről, amit én olvastam, és ami előttem van, tudom, hogy még nem egy komplett anyag. Például nincs benne egy szó sem a Duna szentély típusú holtágairól. Tudom, hogy a Dunával majd mindenki fönt fog foglalkozni, a bős-nagymarosi térséggel, de itt van ez a víz, ami gyakorlatilag nagyon sok ember szabadidő-eltöltését is lehetővé tenné - ez egy hatalmas gazdasági potenciál, itt kikötőket lehetne létesíteni, ide vízi turizmust lehetne hozni. Én azt látom, hogy nincs dunai kormánybiztos, illetve van, csak azt mondja, hogy ez a Holt-Duna, ez a Ráckevei-Duna, nem ezzel foglalkoznak, csak a szigetközi résszel. Természetesen tudom, hogy azzal is kell foglalkozni, ott is égető problémák vannak.
De kérem a képviselőtársaim segítségét, és különösen a fővárosi, a Pest megyei és azon települések képviselőit, a Bács megyeiekét, akiket gyakorlatilag a Kis-Duna vagy a Soroksári-Duna szinte összeköt, hogy fogjunk össze, vizsgáljuk meg annak a lehetőségét, hogy mit tudunk tenni, lobbizni annak érdekében, hogy a végveszélybe került Soroksári-Duna-ágat megmentsük, hisz itt is vannak holtágak, szentély típusú holtágak. Hiszen az egész vizet, ezt a durván 50-55 kilométeres szakaszt úgy ismerem, mint a tenyeremet, és szinte minden kacsával vagy vízicsirkével köszönő viszonyban vagyok. Tudom, hogy ha hatalmas pénzek beinvesztálása nélkül szakaszosan mennénk úgy, ahogy az előbb a képviselőtársaim is elmondták, hogy a holtág holtágjainak bizonyos vízöblítésével vagy bizonyos átereszek megnyitásával egy picit is tudnánk segíteni ezen a holtágon, akkor ez gazdaságilag is visszaforgatható lenne.
Egy picit talán hosszúra nyúlt a beszédem. Több órát tudnék erről a Dunáról beszélni, hisz vérzik a szívem, ahogy látom, hogy milyen állapotban van a partja, milyen állapotban vannak a hídjai, a kommunális létesítményei. Ezt nem teszem, csak figyelemfelkeltésként szerettem volna a szakemberekhez szólni a parlamentben és a parlamenten kívül is, akik esetleg a jegyzőkönyvet elolvassák, hogy itt van egy olyan víz, ami ismét végveszélybe került, annak ellenére, hogy az ipari termelés már leállt bizonyos mértékben, így a szennyezés valamit csökkent. Azonban önmagát ez a víz nem tudja rehabilitálni, önmagát nem tudja megtisztítani, és ha nem lépünk közbe, akkor komoly bajok lesznek.
Köszönöm, és elnézést a kicsit hosszú hozzászólásért. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés