DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a kezembe került ez az előterjesztés és elolvastam a címeit, furcsa érzés vett rajtam erőt. Mintha visszaszálltunk volna az időben 15-20 évet, amikor a Magyar Népköztársaság, valamint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között megbonthatatlan barátság virágzott, a KGST-t és a Varsói Szerződést örök életűnek álmodták ma is aktív politikusok, és reménykedve, utálkozva, ki-ki beállítottsága szerint szívta magába eközben a rothadó kapitalizmus illatát vagy bűzét - tetszés szerint (Folyamatos zaj.), persze lehetőleg minél közelebbről, mert az mégiscsak a helyszínen érződik a legjobban.

Lehet, hogy én nem figyeltem jól valamit az utóbbi években, ugyanis én még ott tartok, hogy 1989. október 23. óta nincs Magyar Népköztársaság. És arra is élénken emlékszem, hogy 1993 májusában ratifikálta a Magyar Országgyűlés a magyarságra szerintünk gyalázatosan hátrányos magyar-ukrán alapszerződést, tehát ekkor Ukrajna már jó ideje önálló állam volt. Tudom, hogy Magyarországon és Oroszországban egyaránt voltak és vannak olyanok, akiknek nem tetszettek a '80-as évek végén, a '90-es évek elején a Közép- és Kelet-Európában lezajlott változások, és hol puccsal, hol tüntetéssel vagy más módon próbálták is visszacsinálni a dolgokat.

Ezek szerint sikerült nekik, csak én nem vettem volna észre? Újra van Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság és Magyar Népköztársaság? Esetleg vonuljunk illegalitásba, és készüljünk április 4-e és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére? Vagy mégsem én aludtam át az elmúlt éveket, hanem az előterjesztés hibás abban, hogy ezek a kérdések felmerülnek?

Természetesen látom az egyezmények dátumát, és látom, hogy ezek még akkor keletkeztek, amikor még létezett az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, illetve a Magyar Népköztársaság, de tessék mondani, ha előkerülne egy, az akkori időben időhiány miatt ki nem hirdetett konzuli egyezmény, mondjuk, a magyar királyság és a harmadik birodalom között, most az is változatlan formában kerülne előterjesztésre? Ott is csak egy apró lábjegyzet jelentené, hogy az állam elnevezése mire változott?

Nem vitatjuk, hogy a szóban forgó konzuli egyezmények nagyon fontos életviszonyokat rendeznek, de ma már az adott formában nem létező országok között. Azt is tudjuk, hogy a tárgybani népköztársaságnak és szocialista köztársaságnak vannak jogutód államai. És éppen ez az, amit hiányolunk az előterjesztésből: azt tudniillik, hogy mintegy tíz év eltelte alatt lett volna idő és mód az ominózus egyezményekben idézett államokkal közös megegyezéssel módosítani az idejétmúlt országmegnevezéseket.

(18.00)

Tekintettel arra, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja még holtában sem híve sem az önálló államként még akkor sem létezett Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak, sem a Magyar Népköztársaságnak - béke poraikra -, azt sem látnánk szívesen, ha ezek az államalakulatok a 2000. év akárhányas számú törvényeként főnixként támadnának fel halottaikból.

Éppen ezért a MIÉP csak akkor tudja támogatni ezen nemzetközi egyezmények kihirdetését, ha azok a mai viszonyoknak megfelelő jelzőket és meghatározásokat tartalmaznak a részes államokra vonatkozóan. A fentiek miatt kérjük az előterjesztőt, hogy a 15/a és a 15/c pontokat vonja vissza, aktualizálja, hiszen ha ezek kilenc, illetve tizenegy évet már vártak, egy-két hónapot még igazán várhatnának erre az aktualizálásra, a naprakésszé tételre, és időszerűvé tételük után újra terjessze azokat a parlament elé. Nem a tartalmukkal van tehát a bajunk, hanem azzal, hogy változatlan formában került a parlament elé a két előterjesztés.

Ha ezt az előterjesztő megteszi és aktualizálja, akkor a MIÉP örömmel meg fogja szavazni azokat. Így viszont nem.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu