DR. BUZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója abban a hitben és meggyőződésben kezdeményezte a törvényjavaslat előkészítését, illetőleg a Ház elé történő terjesztését, hogy álláspontunk ebben a kérdésben évek óta nem változott. Nevezetesen: szükségesnek ítéljük meg a helyi önkormányzati képviselők összeférhetetlenségéről szóló szabályok törvényi szintű rendezését, indokoltnak és szükségesnek tartjuk a külön törvényben történő rendezését, és szükségesnek tartjuk azt is, hogy ez a törvény, amely legfontosabb részében az összeférhetetlenségi kérdésekkel foglalkozik, szigorú szabályokat fogalmazzon meg.

Engedjék meg, hogy néhány bevezető gondolatot követően a törvényjavaslat két fő pontjáról, kérdésköréről beszéljek néhány szót, nevezetesen egyrészt a megbízatás keletkezésének és megszűnésének kérdésköréről, illetőleg a lényegi kérdésről, erről a bizonyos összeférhetetlenségről, végezetül pedig a hatpárti tárgyalások során is kulcskérdéssé vált hatályba léptetés kérdésköréről.

A bizottsági vélemények ismertetése során, azt gondolom - legyen az akár többségi, akár kisebbségi -, abban egyetértés van mindannyiunk között, hogy ezen törvény megalkotására szükség van. Jól látható volt az elmúlt években is az, hogy olyan társadalmi viszonyokat kíván ez a javaslat rendezni, amely valós problémákat hozott felszínre, és ezek a problémák az elmúlt években is eljutottak a kormányzati illetékes minisztériumokhoz, illetőleg az illetékes szaktárcához. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt ciklusban a törvényjavaslat nem megfelelő előkészítése és késői időben történő előterjesztése miatt ennek elfogadására már nem kerülhetett sor.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának az a határozott véleménye, és ezért kezdeményeztük már az elmúlt év nyarán, őszén a hatpárti tárgyalások megkezdését, hogy ez a törvényjavaslat időben kerülhessen a Ház elé, és a vita lefolytatása után elfogadásra kerülhessen. Ezzel is szeretnénk nyomatékot adni annak, hogy nem álvitát szeretnénk folytatni, nem azt keressük, hogyan lehetne ezt a törvényt nem elfogadni, hanem hogy végre-valahára pontot tudjunk tenni ennek az ügynek a végére.

Az is ismert mindannyiunk előtt, hogy a kormányprogram kiemelt helyen szerepelteti a közélet tisztasága érdekében meghozandó törvények igényét, és ugyanígy a korrupció elleni fellépésnek az igényét. Erre több példa volt az elmúlt esztendőben is itt, a tisztelt Házban, amelyek törvényekben is testet öltöttek. Én nem osztom azoknak a véleményét, hogy adott esetben ez a törvényjavaslat nem illeszthető ebbe a logikába. Maga a kormányprogram is és a Fidesz-Magyar Polgári Párt is azon a véleményen van, hogy nem csak általános jellegű társadalmi kérdések rendezésével kíván foglalkozni, hanem legalább ugyanilyen, sőt fokozott figyelemmel kíván lenni a helyi közéletben folyó történésekre, és ha ott ilyen jellegű kérdések és problémák merülnek fel, akkor valóban ott is határozottságra van szükség, és ha az törvényi szabályozást igényel, akkor azt tegyük meg.

Azt gondolom, hogy a helyi közéletben részt vevőknek, de elsősorban a helyi önkormányzatok területén, a városokban, falvakban élő embereknek valóban az a valós igénye az általuk választott testületekkel szemben, hogy ott minden befolyástól mentes működés folyjék.

(9.30)

Legyen ez a befolyás akár a hivatali pozícióból adódó esetleges befolyásolás vagy - ami ennél lényegesen súlyosabb - a gazdasági érdekkörök befolyása.

Azt gondolom, hogy ha ezt a törvényjavaslatot sikerül elfogadnia az Országgyűlésnek, akkor egyrészt segíthetünk a helyi önkormányzatokban dolgozó képviselőknek, és kielégíthetjük az emberek azon igényét és azt az elvárását is, hogy remélhetőleg csökkenhet a bizalmatlanság a helyi képviselőkkel szemben, alapuljanak azok akár valós, akár vélt feltételezéseken vagy eseményeken. Ezért úgy érzem, ez mindenkinek az érdekét szolgálja.

Az államtitkár úr expozéjában elmondta, de szeretném én is kiemelni azt - és ez önmagában véve is megadja ennek a törvényjavaslatnak a súlyát, a szabályozandó kérdés fontosságát -, hogy valóban közel 1500 milliárd forinttal gazdálkodnak az önkormányzatok évente, a vagyonuk meghaladja az 1800 milliárd forintot; ez egy óriási pénz, óriási vagyon. Az e feletti rendelkezés és az ezzel történő jogszerű és ésszerű gazdálkodás mindenképpen fontossá teszi ezeknek a szabályoknak a megalkotását; röviden fogalmazva: az emberek valóban tiszta viszonyokat várnak el a saját maguk által választott képviselőktől.

Természetesen mindannyian, parlamenti képviselők, önkormányzati tisztségviselők érzékeltük azokat az adott esetben összeférhetetlenségi kérdéseket, amelyeket a törvény szabályozni kíván, pártállástól függetlenül, de természetesen a törvényjavaslat összegezte azokat a tapasztalatokat is, amelyek az érintett szaktárcához az önkormányzatiság elmúlt több mint kilenc esztendejében beérkeztek. Ezért úgy ítéljük meg - figyelembe véve az önkormányzati szövetségek álláspontját is -, hogy egy körültekintő és a Fidesz-frakció kérésének megfelelően egy valóban szigorú szabályozástervezet fekszik önök előtt.

A Fidesz-frakciónak általában az az álláspontja, hogy az ország belső ügyeivel, az emberek problémáival, ügyeivel kell foglalkozni, azonban arról sem feledkezhetünk meg - és ehelyütt ezt szükséges megjegyezni -, hogy 1991 óta több olyan Európa tanácsi ajánlás is megfogalmazódott, amely kifejezetten jelezte az uniós tagállamok és a csatlakozni kívánó tagállamok felé, hogy ebben a kérdésben szükséges a megfelelő törvényi szintű szabályozás; természetesen nem előírás és nem feltétele az uniós csatlakozásnak, de mindenképpen egy figyelembe veendő ajánlás. Ennek megfelelően úgy látjuk - nemzetközi összehasonlításban is -, hogy ha ez a törvény megszületik, akkor Magyarország európai léptékkel is egy példaértékű törvénnyel fog rendelkezni.

Mindezek előrebocsátása után, azt hiszem, nem mondok azzal újat, hogy ha a Fidesz-Magyar Polgári Párt kezdeményezésének megfelelően a törvény ilyen tartalommal kerül elfogadásra, ebben az esetben ezeket a társadalmi viszonyokat tisztességesen tudjuk rendezni, ezért nemcsak az általános vitában veszünk aktívan részt, nemcsak azt támogatjuk, hanem magának a törvénynek az elfogadását is.

Miképpen szó volt arról, a törvény igazából két nagy részre bontható: az önkormányzati képviselők megbízásának keletkezése és megszűnésének az esetei, illetőleg ennek a bizonyos lemondásnak a kérdésköre. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, de a legtöbb problémát valóban az jelentette, hogy olyan kisebb településeken, ahol kis létszámú képviselő-testületek működnek, nem vesznek részt a képviselők ezeken az üléseken, lehetetlenné teszik az önkormányzati testületek működését; másrészt pedig azt gondolom, igazából az eljárásjogi kérdések tisztázása és rendezése, nevezetesen a bírói út biztosítása minden esetben megadja azt a törvényes alapot, hogy ha bárkit a helyi döntések alapján joghátrány ér, ezen törvényre és passzusokra hivatkozással ez kiküszöbölhető legyen. De azt gondolom, hogy mind a hatpárti tárgyalásokon, mind pedig az előzetes vitákban ez okozta a kisebb problémát.

A nagyobb kérdéskör - és véleményem szerint ez vélhetően elég sok képviselőt érint, de legalább annyira érdekli az embereket - az összeférhetetlenség kérdésköre. Hogy világos legyen mindenki számára, a Fidesz-frakció részéről - praktikus példán keresztül bemutatva - nem tartjuk helyesnek, nem tartjuk jó dolognak azt, ha valaki például az adott polgármesteri hivatal közbeszerzési osztályának dolgozója, nevezetesen köztisztviselő, és adott esetben egyben a képviselő-testület tagja is. (Szabados Tamás: Ilyen nincsen! Ilyen ma sem volt! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: De!) A törvényi szabályozás természetesen a megfelelő jogi nyelvezeten íródott, de praktikusan lefordítva ez azt jelenti, hogy az adott polgármesteri hivatal dolgozója nem lehet a képviselő-testület tagja, és ez természetesen így helyes és így logikus is. A továbbiakban ez az úgynevezett közalkalmazotti és köztisztviselői államigazgatási funkciókat betöltő személyekre vonatkozó összeférhetetlenség.

Még az összeférhetetlenségen belül is a gazdasági összeférhetetlenség az, amely igazából több vitát váltott ki.

Összességében a hatpárti előkészítő tárgyalások során a Fidesz-frakció álláspontját elfogadták a pártok, nevezetesen, hogy valóban szigorú összeférhetetlenségi szabályok megalkotására kerülhessen sor. Ennek megfelelően - ugyancsak praktikusan, hogy mindenki számára érthető legyen - nem célszerű, hogy olyan önkormányzati vállalatok vezetői vagy önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok vezetői képviselők legyenek, akik egyidejűleg az adott vállalat működéséről is dönthetnek, komoly pénzek felett diszponálhatnak. A lakosság számára ez talán akkor igazán kézzelfogható, hogy amikor a távhőszolgáltatás, a víz-, a csatornadíjak megállapításáról van szó, nyilván más az érdeke a közszolgáltató vállalat gazdasági vezetésének, és más az érdeke adott esetben az önkormányzatnak és a lakosságnak.

Tisztelt Országgyűlés! A hatpárti egyeztetések során és kezdetén azt az álláspontot foglaltuk el, hogy miután szigorú szabályozást szeretnénk a törvényben érvényesíteni, ezért kértük azt is, hogy a felügyelőbizottsági tagságról is le kelljen mondania a képviselőknek vagy adott esetben az összeférhetetlenséget megszüntetendő a képviselőségről. A törvény elfogadása érdekében és azon logika alapján, ami egyébként helyes, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok felügyeletét mégiscsak az önkormányzatnak kell ellátni, ezért a törvényjavaslatból kiemeltük, ilyen formában a helyi képviselők rendelkezhetnek felügyelőbizottsági tagsággal.

Összességében azt gondoljuk, hogy a törvény szándékaink szerint nem veszített érdemi tartalmából, az szigorú összeférhetetlenségi szabályokat tartalmaz.

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely jelentős vitát váltott ki, hiszen frakciónk álláspontja a kezdetektől fogva az volt, hogy az összeférhetetlenség kérdésében, különösen a gazdasági összeférhetetlenség kérdésében a törvény a hatálybalépését követő 90 napon belül lépjen hatályba. (Sic!) Ugyanakkor szeretném arra is felhívni a figyelmet és elmondani, hogy önök előtt ismert, de ismert kell legyen az ország közvéleménye előtt is, hogy ahhoz, hogy ez a fontos törvény megszülessen, a parlament kétharmados többségének igenlő szavazata szükséges. Éppen ezért, természetesen nem ellapozva korábbi álláspontunkat, el tudjuk fogadni azt az álláspontot, amely azt javasolja - és ezen a hatpárti egyeztetésen ebben a kérdésben egyezségre jutottunk -, hogy a következő önkormányzati ciklus kezdetével lépjen hatályba e tekintetben is a törvény. Úgy ítéljük meg, hogy ha ez szükséges ezen fontos törvény megalkotásához, akkor ez nem lehet gátja annak.

Mindezek után azt kérem a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy mind a jelenlegi vita keretében, mind pedig a részletes vitában ezt a kérdéskört vitassuk meg, majd pedig alaposan átgondolva, valóban biztosítva a törvény elfogadásához szükséges kétharmados többséget, elsősorban a helyi közösségek és a helyi képviselők érdekeit figyelembe véve fogadjuk azt el.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból. - Dr. Géczi József Alajos tapsol.)

Forrás: parlament.hu