DR. BUZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel kísérve a kétperces hozzászólásokat, ismételten csak megerősítettek bennünket abban, amely szándékkal mi ezt a törvényjavaslatot előterjesztettük, ugyanis most ismételten - ki tudja, hányadszor - a Ház szembekerül, és az itt ülő képviselők szembekerülnek azzal a problémával, hogy ha összeférhetetlenségről beszélünk, akkor vagy szabályozunk, vagy nem szabályozunk.
De ezt nem lehet nyírogatni, egyik oldalról, másik oldalról, ezt kivesszük, azt betesszük. Ma egy egységes logika szerinti és szigorú követelményeknek megfelelő szabályozást próbálunk megvitatni és elfogadni, ez az egyetlen lehetséges útja a dolognak. Ez az egyik, amit szerettem volna elmondani. A Fidesz részéről minden olyan javaslatot tisztelettel várunk, ami adott esetben szigorítja ezt a szabályozást.
Másodszor, egyetértek Szabó képviselőtársammal, talán a Fidesz frakció nevében is nyugodtan mondhatom ezt, ódzkodtunk az előterjesztésnél minden olyan kijelentéstől, amely arra vonatkozott volna, hogy bármiféle különbséget tennénk értelmiségi vagy nem értelmiségi helyi lakosok és leendő képviselők vagy mostani képviselők között. Nem helyes! Meggyőződésünk, hogy minden településen, iskolai végzettségtől függetlenül, vannak olyan közéleti szereplők, akik a közösség ügyeiben dönteni tudnak.
Ami pedig Bauer képviselőtársamnak a felszólalását illeti a korábbi törvényhozással kapcsolatosan, 1998-ban, amikor ők beterjesztették ezt az önálló törvényjavaslatot, javában folyt a helyi önkormányzati kampány; teljesen világos egy ilyen helyzetben, hogy ilyen törvényt vitatni és elfogadni nem lehet, mert bizonytalanságot szült volna a 1998-as helyi önkormányzati választások esetében. Ezt azért fontosnak tartottam megjegyezni.
Köszönöm szépen. (Révész Máriusz közbeszól.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés