DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ezt a vitát az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről vitatkozván az elmúlt ciklusban már részben végigvitattuk, és nagyon sok jó és rossz analógiát lehet találni a két törvény, törvényjavaslat között. Az is nagyon jó, hogy végül is az általános vitára még további gondolkodási idő áll rendelkezésre, hiszen néhány fölvetett kérdést - visszanyúlva az akkori vitához - viszonylag meg lehet könnyen válaszolni.
Többek között az önkormányzati tulajdonú cégeknél akkor mi elfogadtunk egy 10 százalékos kvótát, tehát 10 százalékos állami tulajdon alatt még nem volt összeférhetetlen a képviselőség. Hasonlóképpen szó volt abban az időben arról is, hogy az intézményvezetők esetében a településnagyságot figyelembe veszik, tehát elhangzott: 10 és 30 ezer fős település esetében nem indokolt, hogy a helyi - sok esetben egy kis falunál 3-4 fős - értelmiséget kizárjuk az önkormányzatból. Tehát itt sokféle megoldás lehetséges.
Egy dolog miatt kértem szót elsősorban: nem lenne jó, ha újra a politikai versengés áldozatává válnának az eddig már kialkudott konszenzusok, mert én az előterjesztést és a vezérszónoki körben elhangzott szempontokat viszonylag jónak tartom, azon viszonylag kisebb módosításokkal előre lehet menni. De ilyenkor természetesen előjön az a politikai ösztön belőlünk, hogy mindenki próbál egyre keményebb javaslatot mondani, azt hívén, hogy majd a választók emiatt esetleg arra szavaznak, aki a legvadabb, legkeményebb összeférhetetlenséget javasolja. Azt gondolom, meg kellene maradni az eddigi kiinduló javaslatoknál és az önkormányzati képviselők gazdasági összeférhetetlenségénél. A menet közbeni hatályba léptetés esetében legfeljebb azok jöhetnének számításba, akiknél ez az összeférhetetlenség a választás után keletkezett, mint ahogy itt néhányan javasolták, mert Szegeden egyébként a Fidesz-frakcióból legalább hárman (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) önkormányzati cégigazgatóként kerültek be a testületbe, és ezért ez egy öncsonkítás lenne az önök számára is.
(11.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés