DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Három rövid megjegyzést tennék ahhoz, ami a kétpercesek során elhangzik. Örömmel konstatálom azt is, hogy nem pártok között látok különbségeket, hanem pártokon belül is van eltérő gondolkodás. A passzív választójog esetleges további korlátozásáról nem kívánok mást mondani, Toller képviselő úrnak tökéletesen igaza van. Meg kell állni ott, ami alkotmányosan nem aggályos, és ez valószínűleg az a mérték, akik direkt összefüggésben vannak önmagával a kinevező testülettel is. Ezt a törvény jól szabályozza, ennél tovább menni nem szabad, még akkor sem, ha másoknak is van befolyása esetleg a testület döntésére.

Hatályba léptetés: nyilvánvalóan kétharmados törvény, el fogja dönteni a Ház, hogy mikor lép életbe, csak azt kívánom itt rögzíteni, hogy meggyőződésem, hogy ha 2002 előtt léptetnénk hatályba - természetesen nem két percen belül, hanem, mondjuk, a következő év elején -, alkotmányos lenne, ebből semmi gond nem lenne. Szelektálva a tekintetben, hogy valamilyen szabályt életbe léptetni, másikat nem, inkább vet fel problémát.

Szimpatikus volt az, amit Keller képviselő úr elmondott, ő a felügyelőbizottságokat hozta szóba, hiszen a gazdasági összeférhetetlenségi szabályok szerint ezt a világot elfelejtettük, holott tudjuk jól, hogy ez egy jövedelemkiegészítés. Vagy ha komolyan gondoljuk, hogy a Gt.-nek a jogintézménye, a felügyelőbizottság tényleg felügyelőbizottságként működik, akkor mondjanak nekem egy olyan jogesetet Magyarországon, amikor a felügyelőbizottsági feladat nem ellátása miatt valakinek gondja lett volna.

Felvetek egy gondolatot: ha már a felügyelőbizottságokban ott akarjuk tartani az önkormányzati képviselőket - amit én sem helyeslek -, akkor ezért ne kapjanak tiszteletdíjat. Ugyan ennek a Gt. megint ellentmond, mert a Gt. azt mondja, hogy anyagi felelősséggel is tartoznak, csak ez nem tud érvényesülni. Ha azt mondanánk, hogy nem kapnak tiszteletdíjat, csak a költségeik megtérítésére tarthatnának igényt, a felügyelőbizottságok felé sem lenne nagy tülekedés, és mindjárt megoldanánk ezt a problémát is. Javaslom átgondolni azt, amit Keller képviselő úr felvetett.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu