DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy öröm számomra, hogy nyolcéves vajúdás után az Országgyűlés elé került egy olyan törvényjavaslat, amely 1991-től minden kormány szándéka szerint itt kellett volna hogy legyen, azonban vagy a ráérés, vagy a túlzott sietség miatt, vagy éppen azért, mert az országgyűlési képviselők jogállása talán fontosabb volt az elmúlt ciklusban, mint az önkormányzati képviselőké, ez a törvényjavaslat mindig a fiókokban maradt, bár a szabályozás szándéka szerint 1991-92 óta valójában ezzel a tartalommal képzelte el mindenki.

Örülök annak is, hogy ez a törvényjavaslat hatpárti egyeztetés után került az Országgyűlés elé, hiszen valamennyi párt és politikai szereplő egyetértése kell legyen, hogy a demokrácia egyik alapintézménye, az önkormányzati rendszer milyen szabályozás alá esik, vagy adott kérdésben van-e politikai konszenzus vagy együttes akarat arra, hogy megvalósítsunk egy más típusú szabályozást. Talán a vitából is látszik, hogy igazából egy békés, jámbor törvényalkotás részesei vagyunk, hiszen alapvető nézetkülönbségek nincsenek a szabályozás elveit, tárgyát és szándékait illetően a parlamenti pártok között.

De azért azt mégiscsak meg kell jegyezni, hogy nem az önkormányzati élet legfontosabb problémáját tárgyaljuk most egy délelőttön vagy egy délutánon keresztül, hiszen ennél talán fontosabb kérdés lenne az önkormányzatok feladatkörének alkotmányos és önkormányzati törvénybeli szabályozása, talán fontosabb lenne ennél az önkormányzatok finanszírozási rendszerének, az önkormányzatokkal kapcsolatos adópolitikának a teljes újragondolása. Ezekhez képest talán marginális kérdés az, amit most önálló törvényjavaslat formájában tárgyalunk.

Amikor a törvényjavaslat szabályozási elveit képviselőtársaim vezérszónoklatukban elmondták, teljes egyetértés volt abban, hogy szükséges ez a szabályozás, hogy a szabályozás tárgya elsősorban maga az összeférhetetlenség, és az összes többi kérdés ehhez képest talán marginális. Ezek közé sorolom azt is, hogy a lemondás milyen joghatást eredményez majd az önkormányzati rendszerre vagy egyes képviselők életére, és talán marginális az a szabályozás is, amit ebben a törvényjavaslatban megfogalmaztunk, ami kicsit kakukktojás, nevezetesen az önkormányzati képviselők képzési rendszerével kapcsolatos deklaratív, de semmi más hatással nem bíró szabályozás.

Ugyanakkor az elveknél el kell mondanom, nem igazán értem azt, hogy a közigazgatási hivatalok miért kerülnek ilyen súllyal a törvénybe, akár a lemondással kapcsolatos szabályozás regisztrálásával, vagy az ezzel kapcsolatos törvényességi feladat ellátásával. De még kevésbé érthető számomra, hogy ebben a törvényjavaslatban az összeférhetetlenség tekintetében egyáltalán miért kapnak valamiféle feladat- és hatáskört, hiszen a bírói út teljesen nyitott, és a bárki általi megtámadhatóságba maga a közigazgatási hivatal is beleérthető, hiszen a testületi döntés tekintetében és az összeférhetetlenség megállapításának a kezdeményezésében bárki felléphet, aki a Magyar Köztársaság polgára és cselekvőképes. Ezért a közigazgatási hivatalokkal kapcsolatos szabályozási részt szerintem el kellene hagyni. Lehet, hogy ilyen irányú módosító indítványt magam is megfogalmazok.

Ha koncepcionálisan nézzük, akkor a szabályozásból valószínűleg két dolog hiányzik. Ha már az állami vállalatokkal kapcsolatos összeférhetetlenséget az országgyűlési képviselők szintjén kimondtuk, akkor legalább utalásszerűen vagy egy-egy állami és önkormányzati megjegyzéssel valószínűleg az állami vállalatoknál betöltött vezető tisztség is e szabályozás körébe kellene hogy tartozzon. Nem túl széles körű ez a lehetőség, viszont nagyobb a gazdasági súlya a részvétel lehetőségének az önkormányzatok életében - mint azt véljük is -, hisz a közbeszerzés tekintetében ezeknek a cégeknek még meglehetősen nagy súlya van. Tehát ha hiányolok valamit a szabályozásból, az mindenképp ez.

A másik olyan rendelkezés, amit talán hiányolhatunk, az az átláthatóság kérdésének a szabályozása. Amikor az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt az előző ciklusban megalkotta a parlament, ekörül folyt a legnagyobb vita, mert úgy érezzük, hogy nem a korrupció potenciális lehetősége az, ami a szabályozás tárgyát kellene képezze, hanem az, hogy tiszta viszonyok legyenek az önkormányzat és a gazdaság között, és tiszta viszony legyen az önkormányzati képviselő megválasztása után a saját lelkében, gazdasági kapcsolataiban, társaival való kapcsolatában és minden más olyan kapcsolatában, ami az önkormányzatiságot érinti. Mert ha elfogadjuk a szabályozásnak azt az elvét, hogy ez egy korrupcióellenes törvény, azt én tagadnám - elég nagy súllyal jött elő ez az alkotmányügyi bizottság vitájában -, mert nem erről kell hogy szóljon, nem szabad, hogy erről szóljon, hiszen több ezer önkormányzati képviselőt alaptalanul gyanúba keverhet. Viszont ha ez nem korrupcióellenes törvény - és kérek mindenkit, ne tekintse annak -, ez esetben az önkormányzati képviselők választás utáni átláthatóságát több mint célszerű lenne biztosítani. A jogalkotási törvény alapján nem biztos, hogy a rendszer elviseli a törvényjavaslat ilyen jellegű kiegészítését, de azért az előterjesztő figyelmébe ajánlom az erre való utalást. A vagyonbevallás vagy a gazdasági kapcsolatok feltárása a választás utáni helyzetben kívánatos szabályozási elem lenne.

E szűk időben a törvény tartalmáról is hadd mondjak néhány mondatot. Úgy ítélem meg, hogy a lemondással kapcsolatos intézmény korrekt. Azt sem vitatnám, hogy egy év kell hozzá vagy fél év. Azonban azt a lehetőséget, amit tartalmaz, és az előterjesztő valamikor egy rádiónyilatkozatban elmondta, hogy az erős felindulásból elkövetett lemondásoknak kell ezzel gátat szabni, abszurd megfogalmazásnak tartom, jelesül azt hiszem, valamilyen mozgásteret kellene adni a képviselőnek egy ismételt nyilatkozatra ahhoz, hogy a lemondásával kapcsolatos pillanatnyi felinduláson túli álláspontját revideálja. A szabályozásból ez talán hiányzik. Persze nem hiszem, hogy túl gyakran fenyegetőznek lemondással a képviselők, s talán nem is kellett volna ilyen súllyal megjelennie a szabályozásban ennek a kérdésnek.

A másik alapvető kérdés, amely a hatpárti tárgyalásokon és az általános vitában történt felszólalásoknál is vitapontot jelentett az összeférhetetlenségi szabályok keretében: hogy lehet-e alkotmányosan és kétharmados törvényben differenciálni a kistelepülések és a nagytelepülések között az összeférhetetlenség megállapításánál? Jogérzékem és eddigi joggyakorlatom vagy törvényalkotói munkám alapján el kell ismernem, hogy síkos ez a pálya.

(11.00)

Viszont, ha azt nézzük, hogy a demokrácia fejlődésével a kistelepülési önkormányzatok még mindig sok-sok területen keresik a helyüket, a másik oldalról nem fejeződött be az önkormányzatoknál az a folyamat, amely egy új pályát nyitna most egy integráció, kisebb önkormányzatok összefogása vagy társulása tekintetében, én azért egy kis mozgásteret a kistelepüléseknél adnék ezen a területen, hiszen a szabályozásban is van egy sajátos ellentmondás ebben a sokszor említett e) pontban, ez pedig az, hogy az iskolaigazgató nem lehet a képviselő-testület tagja, a takarítónő természetesen ebből a szabályozásból eredően lehet. Tehát akár pozitív, de akár negatív is lehet ennek a szabályozásnak a hatása.

Ugyanakkor, azt hiszem, Horváth Balázs utalt arra az általános vitában, hogy kicsit elgondolkodtató lenne az is, hogy a háziorvosok például a megváltozott jogállásuk után milyen viszonyba kerülnek az önkormányzattal, nem közalkalmazottként, hanem vállalkozóként lesznek összeférhetetlenek. Összességében a falu szellemi elitjét, ha jól és szigorúan vesszük ezt a szabályozást, valószínűleg kizárjuk a közéletben való részvételből vagy legalábbis az önkormányzatiságban való részvételből.

Idő hiányában egyetlen gondolatot szabadjon még megfogalmazni a hatálybalépés időpontjáról. Én nem vagyok híve annak, hogy menet közben módosítsuk az önkormányzatok összetételét, egy választáskor nem ismert összeférhetetlenségi szabályozás alapján. Ez részben elfogadható volt részünkről, amikor az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt alkottuk, hiszen kis számú képviselőt érinthetett egyáltalán a szabályozás, azonban ha ez a szabályozás előbb lépne hatályba, mint ahogy néhányan ezt nagyon szeretnék (Az elnök csenget.), akkor gyakorlatilag 1200 körül lenne azoknak az önkormányzatoknak a száma, ahol új vagy időközi választást kellene kiírni, ez pedig megfelel egy általános választás feltételeinek, amivel igazán sem politikailag, sem szakmailag nem lehet egyetérteni. (Az elnök ismét csenget.) Ezért a hatálybalépés tekintetében az eredeti változatot támogatjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu