DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a vita eddigi részéből is kiderült, hogy a javaslat két része nem feltétlenül azonos súllyal jelenik meg a vitatkozó felek között, bár meggyőződésem szerint "A megbízás keletkezése és megszűnése" című fejezet is igen fontos. Olyan, a tíz év tapasztalatán alapuló változtatásokat indítványoz a tárca, indítványoz a kormány, amelyeknek megvannak a gyakorlati bizonyítékai és alapjai.

Számomra különösen szimpatikus az a fajta jogi disztinkció, ahogyan azt mondja, hogy a jog és kötelezettség keletkezése a választással történik, de a gyakorlás az esküvel. Lehetne példákat sorolni, hogy miféle ellentmondások alakultak ki egy-egy településen akkor, amikor a választás megtörténik, de a tényleges joggyakorlásra még nem kellene hogy sor kerüljön, a képviselő azonban már helyben úgy gondolja, hogy neki széles körű jogosítványai vannak, és ennek megfelelő magatartást is tanúsít. Ezek olyan anomáliák, amelyek kicsinek tűnnek, de helyben, ott, ahol ezek bekövetkeznek, fontosak.

Azt gondolom, az is nagyon fontos, hogy valamilyen módon tiszta helyzet keletkezzen abban az egyébként az önkormányzati törvényből következő ellentmondásban, mely szerint az önkormányzati képviselőnek kötelessége részt venni a képviselő-testületi üléseken. Azonban ezt szándékoltan vagy más okból - az esetek jelentős részében akár szándékoltan - nem teszi, és ezzel az önkormányzati képviselő-testületet lehetetlen helyzetbe hozza.

Hogy miért pont egy év? Azt gondolom, hogy egy év kellő hosszúságú időtartam ahhoz, hogy ezalatt beigazolódjon, hogy a képviselő nem tudja, vagy nem akarja ellátni a feladatát. Ennélfogva kellő módon akadályozza is azt a tevékenységet, amely az önkormányzati munkájával összefüggésben feltétlenül szükséges lenne. Így hát úgy gondolom, hogy ezt a határvonalat el lehet fogadni, annál is inkább, mert az ennél hosszabb időtartam jószerével már a felezővonalat érintené, nem lenne szerencsés. Azt gondolom, hogy itt egy szükséges váltás az önkormányzaton belül azt jelenti, hogy egy önkormányzati képviselő kellő és megfelelő tevékenységet tud kifejteni, ami után megválasztják.

Nos, a javaslat második része talán nem is kellő mértékű, és nem is kellő súllyal jelent meg mindeddig nézetünk szerint a közvélemény előtt. Nem tudok ugyanis egyetérteni azzal, hogy a sajtó a súlyának megfelelően kezelte volna ezt a kérdést. Messze nem erről van szó! Azt hiszem, hogy akár ilyen, akár olyan - most nem kívánnék találgatásokba bocsátkozni - szempontok és érdekek szerint, de ezt a sajtó ma nem a súlya szerint kezeli.

Valóban más volt a kérdés, ha visszaemlékezünk, amikor az országgyűlési képviselőkről volt szó. Hadd hozzak egy triviális példát! Amikor arról volt szó, hogy az országgyűlési képviselők kapnak-e 13. havi fizetést, vagy sem, ez országos sajtómegmozdulást tudott eredményezni. Ha arról volt szó, hogy a polgármester vagy egyes polgármesterek fizetése milyen mértékben emelkedik ebben az esztendőben, az legfeljebb kis hír volt. De a kis híren belül is legfeljebb csak olyan, hogy mégis tegyünk eleget a nyilvánosságnak. Tehát ez a fajta disztinkció létezik. Akár tetszik nekünk, akár nem, az önkormányzatokat ma sem a súlyának megfelelően kezeli a sajtó, de talán még a közvélemény sem, persze kivéve a helyi közvéleményt.

Itt szeretnék rámutatni arra, hogy miért is olyan határozott a Független Kisgazdapárt álláspontja az összeférhetetlenségi kérdésben. Másról van itt szó! Nem arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy most azt állítanánk, hogy büntető cselekmények sorozata következett volna be. A lehetőségről van szó! Annak a lehetőségéről, amely következik valamiből, és amely még az előbb az általam tisztelt MSZP-s előadó, felszólaló előadásából is világosan kiderült.

Miről van szó? Ha azt akarjuk elérni, mert fontos, hogy átlátható legyen, mert fontos, hogy világos legyen mindaz, ami történik, akkor ebből következik, hogy ma nem az. Annyira nem az - ezt kell mondanom -, hogy azok az összefüggések, amelyek az esetek jelentős részében csak feltételezettek, néha a feltételezés miatt többet ártanak, mintha de facto kisebb ügyekben ténylegesen be is következtek volna. Ártanak az önkormányzatiságnak, és nem utolsósorban ártanak annak a fajta kezdődő vagy éppen csak bimbózó demokráciának, amelyről annyit beszélünk. Azért ártanak nagymértékben, mert ha kisebb ügyekben az összefüggéseket úgy véli felfedezni a polgár, hogy ott az a fajta összefonódás, amely elkerülhetetlenül látszódik egy településen belül, magában rejti a gazdasági visszaélés lehetőségét; ha ezt feltételezi, akkor feltételezi azt is, hogy ez bekövetkezik.

Miért nem bizonyított az esetek többségében? Azért nem, mert ha vannak olyan ügyek, amelyek képesek látenssé válni, akkor ezek az ügyek biztosan ilyenek, hiszen egy személy az, aki a gazdasági döntéshozó, és egy személy az, aki egyben a képviselő-testületben rendszerint meghatározó személyiség.

Itt szeretnék rámutatni valami fontos tételre, ami eddig nem derült ki, bár akárhányszor elmondtam, vagy félreértették, vagy félremagyarázták. Nem arról van itt szó, hogy valaki vezérigazgatónak született, vagy az lett, hogy valaki igazgatótanácsi tag lett, majd ezt követően úgy gondolja, hogy élete és vére a közért, és elindul az önkormányzati képviselőválasztáson. Fordítva történik, tisztelt képviselőtársaim! Előbb az illetőből önkormányzati képviselő lesz, majd az önkormányzati képviselő-testületen belül kialakult erőviszonyoknak megfelelően azoknál a helyeknél, amelyeket a törvény itt felsorol, amelyekre az önkormányzatnak nemcsak rálátása, de döntési jogosítványa van, ott megjelennek az igazgatótanácsban, az igazgatóságokban, és megjelennek vezérigazgatóként is.

Itt szeretném megkérdezni: komolyan fel lehet tenni a kérdést, hogy túl szigorú-e, vagy túl megengedő ez a javaslat? Ha fel lehet tenni, akkor azt kell mondanom, hogy inkább megengedő. Azt kell mondanom, hogy messze nem olyan szigorú, mint amilyen lehetne. (Bauer Tamás: Így van.) Utalt erre egyébként a tárca igen tisztelt képviselője is. Az, amire utalt, megint úgy néz ki, hogy hivatkozunk Európára, de ha valami nem úgy van pontosan, ahogy mi szeretnénk, vagy ahogyan az erőviszonyok ezt éppen diktálnák, akkor nem azt követjük. Akkor azt mondjuk, hogy jó nekünk egy enyhébb változat is. Azt gondolom, hogy ha valamiben, akkor éppen ezekben a kérdésekben illenék konzekvensnek lenni.

Miről van szó? Szól ez egy szót például arról, hogy mi a helyzet mondjuk a házastárssal? - mondjuk, akkor, ha X. Y.-t megválasztják vezérigazgatónak, mondjuk, az önkormányzati képviselő-testületbe. Az nagy baj, mert az összefonódás jól látszik. Mennyivel nagyobb baj az, amikor nem azt választják meg, hanem, mondjuk, a házastársat választják meg? - ami e törvény szerint minden további nélkül lehetséges. De én mégis azt mondom, hogy elégedjünk meg azzal, ami most ebben a törvényben van, merthogy kedvenc klasszikusomat, Molnár Ferencet idézzem: "Legyen elég a jó, nem föltétlenül kell a legjobb, mert abból esetenként baj van." Azt gondolom azonban, hogy azzal legyen mindenki tisztában - és jó, ha a közvélemény is tisztában van vele -, hogy itt nem valami vad, mindenféle represszáliákat tartalmazó törvényjavaslatot tárgyalunk, hanem olyat, amire már nagyon nagy szükség van.

Hadd mutassak rá még egy olyan körülményre, amit fontosnak vélek: a felszólalások, a bizottsági felszólalások, a bizottságban elhangzottak mind úgy kezdődnek, hogy a törvényre szükség van. Nota bene nemcsak szükség van, hanem már régen szükség lett volna rá. Igen, de mikortól? Lehetőleg mennél később.

(10.00)

Talán ismerjük a "Hegedűs a háztetőn"-ből, amikor megkérdezi a rabbit az ott lévő hívő, hogy tessék mondani, rabbi, lehet-e a cárra áldást mondani. Azt mondja: hát persze hogy lehet, isten áldja a cárt - most és lehetőleg a legtávolabb. Úgy gondolom, jelen esetben is valami hasonlóról van szó: a lehető legtávolabb. Nem arról van itt szó, hogy ez bekövetkezik, mondjuk, egy középméretű városban, azért, mert a vezérigazgatónak döntési kényszere lesz - még csak nem is arról van szó, hogy mindenről le kell mondania -, hogy ő a gazdasági, előnyösebb vezérigazgatói pozíciót választja, avagy a kisebb stallumú önkormányzati képviselő-testületi tagságot, ettől még nem fog semmilyen vonatkozásban se működésképtelenné válni az önkormányzat, legfeljebb döntési kényszer van, és ki fog derülni a választó számára, hogy az illető melyiket tartja fontosabbnak. Azt tartja-e fontosabbnak, amire az önkormányzati képviselő a választások során nyilván sokszor letette a nagyesküt, hogy neki csak a választó, csakis a választó és csakis annak az érdeke, avagy azt tartja fontosabbnak, hogy ez az én gazdasági érdekem. Ez ilyenkor bizony döntési helyzet, ez kétségtelen, de azt gondolom, hogy aki önkormányzati képviselő akart lenni valójában és nem vezérigazgató, az nagy valószínűséggel helyesen fog dönteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a része ennek a javaslatnak - és ebben többekkel egyet kell értenem -, amely nyilván alkotmányos megfontolásokból - bár abban nem vagyok biztos, hogy ez alkotmányosan valóban sérelmes lehetne - egységesen kezeli vagy kénytelen kezelni az egészen kis településeket a nagyokig és a megyei jogú városokig, sőt a megyei önkormányzatokig, ez bizony azt jelenti, hogy ha ezen a skálán tekintjük végig mindazt, ami az összeférhetetlenségben van, akkor vannak ellentmondások, lehetnek ellentmondások. Nézetem szerint nem vitatható, hogy más helyzet van, mondjuk, egy egészen kis településen, 3 ezer lakos alatt, és megint más helyzet van ott, ahol a választék is sokkal nagyobb - persze a gazdasági lehetőség is.

Azonban azért mégiscsak hadd bocsássam ide, hogy a 3 ezer lakos alatti települések önkormányzatai inkább az önhikis társasághoz tartoznak, mintsem a gazdaságilag fejlett területhez, a gazdasági jellegű összeférhetetlenség jelentős része nagy valószínűséggel semmilyen formában nem fogja őket érinteni.

Más a helyzet - amiről itt már szó volt - a helyi pedagógus, a helyi könyvtáros és így tovább esetében, akiknél lehet, hogy bizonyos disztinkciók mégis szükségesek lennének - ezt át kell gondolni.

Összességében azonban, tisztelt Ház, mi úgy gondoljuk, hogy természetesen, ha csak a keveset lehet megkapni, nagy valószínűséggel azt is el kell fogadnunk. Természetesen, ha nincs szándék a legnagyobb pártokban arra, hogy most megtörténjen az, amit állítólag már nagyon régen várnak, ők is velünk együtt, akkor nehéz szívvel, de minden valószínűség szerint ezt mi is kénytelenek vagyunk elfogadni, hiszen az egyik fideszes képviselő igen határozottan mondotta volt éppen a napokban, hogy a Kisgazdapártnak nincs kellő ereje arra, hogy ezt megakadályozza. Igaz, ezt a közvéleménynek is tudnia kell, hogy ehhez nincs kellő erőnk. De mégis úgy gondoljuk, hogy a közvéleménnyel együtt van ahhoz erőnk, hogy kellő módon felhívjuk arra a figyelmet, hogy bizony változatlan az álláspontunk.

Ha valami összeférhetetlen, ha valami olyan, ahol összefonódás lehet és ahol az összefonódás már kialakult, ott korrupció is lehet. Én ezt nem zárnám ki, mert sajnálatos lenne, ha arra a következtetésre jutnánk, hogy bár nagyon előkelő, 31. helyen állunk a korrupcióval érintett országok között, mégis egyetlen olyan konkrét helyet sem vagyunk képesek felfedezni az intézményeinken, az egész országon belül, ami a korrupció melegágya lenne. Nem, mert olyankor mindig kiderül, hogy az valamiért nem az. Jó lenne, ha egyszer már határozottabbak lennénk, és rá mernénk mutatni egy-egy pontra, hogy nem az ott lévő személyek, nem azok, akik ott dolgoznak, de maga az a rendszer, amiben működik, korrupcióveszélyes lehet. És mi ezt így gondoljuk!

Úgy gondoljuk ezért, hogy át kell gondolnia a két legnagyobb pártnak is, érdemes-e 2002-ig elhúzni ennek a törvénynek az életbe léptetését, vagy célszerűbb lenne megmutatni a társadalomnak: van elszántság, van határozottság ebben a Házban, és van egység ahhoz, hogy visszaszorítsa mindazt, amit ennek a törvénynek a hiányában sokszor nem tudunk megakadályozni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu