GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hadd hivatkozzak Keller László első gondolatára, hiszen tényleg régóta napirenden van közöttünk ez a kérdés, és jó lenne jó megoldást találni.
Először hadd szóljak az összeférhetetlenségről, amit a gazdasági társaságokról szóló törvény oldaláról szeretnék megközelíteni. Ott olyan tökéletesen és jól le van írva, hogy ki az, aki utasítható, ki az, aki nem utasítható adott szerepkörben. Gondoljuk végig, nagyon fontos és nagy konfliktus az, amit most felvállalunk, ha intézményvezetőket kizárunk. De tessék elgondolni, amikor egy testületnek majdnem a fele intézményvezetőkből áll, és, mondjuk, bizottsági szakban tartózkodnak, mert elfogultságot jelentenek be, a közgyűlésen viszont szavaznak, mert addigra meggondolják magukat. S miközben egy települési költségvetésről van szó, ettől kezdve - mivel azt mondjuk ebben a törvényben, hogy korrupcióellenes - megvehető, zsarolhatóvá válik az intézményvezető abban a pillanatban, amikor oda kell ülnie az asztalhoz. Jó lenne ebben kompromisszumot találni. Ezért szeretném erősíteni azt, amit Sibak András mondott, és ebben javasolnék párbeszédet, hogy a külső tagok - azok, akiket a testület hív be tagnak a bizottságokba - esetében kellene engedményt tenni. Ha egyfajta súlypontáthelyezésben meg tudunk állapodni, akkor lehet, hogy az a feszültség, amit ez a vita kívül kelt, valamilyen körülmények között oldható lenne.
Még egy dolgot szeretnék hozzátenni: jobban fogalmazzuk meg azt, hogy ugyanazon önkormányzat kebelén belül ne, de kívül a lakóhelyén még a jegyzőnek is engedjük meg, hogy képviselővé váljon. Ez az én körzetemben, a mi megyénkben nagyon jellemző.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés