KARAKAS JÁNOS (MSZP): Örülök, hogy Pap János másodszor már a valós problémáról is beszélt egy kicsit. Megítélésem szerint ugyanis a hulladékgazdálkodásról szóló törvényben tényleg el kellene különíteni azt a részt, amely a környezetet nagymértékben terheli. Tényleg önmagunk, környezetünk védelme érdekében azonnal, szigorúan le kell csapni rá és szigorúan érvényesíteni kell "a szennyező fizet" elvet, ez mindannyiunk érdeke.
Van egy másik rész, amely tulajdonképpen a törvényben foglaltak hatályosulása szempontjából megítélésem szerint későbbre is tehető. Ez pedig a kommunális hulladék, a szemét kérdése. Most hirtelenében elmentünk erre felé, mert ez a leglátványosabb. Ha az ember találkozik választókörzetében az állampolgárokkal, mit mondanak először az országgyűlési képviselőnek, még inkább a települési képviselőnek: hogy néz ki a határ? Ez egy látványos dolog, de megítélésem szerint pontosan ez az a rész, ahol a fokozatosságot, a ránevelést kellene figyelembe venni és ezt beépíteni ezekbe a törvény alapján készítendő kormányrendeletekbe. Akkor nem lesz ezzel szemben akkora lakossági ellenérzés, magáévá fogja tenni mindenki, mert mindenki látja, hogy valamit tenni kell.
De ha azt látja az egyszerű állampolgár, hogy most háromszor annyit fizetek a szemétért, mint korábban, akkor szidni fogja ezt a törvényt. Noha, én azt mondom, ő ilyen szempontból mint környezetszennyező nem több, mint körmöm alatt a piszok.
Kár tehát feleslegesen indulatokat gerjeszteni egy ilyen törvényjavaslat kapcsán. Próbáljunk meg differenciálni, hölgyeim, uraim!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés