POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, azt le kell szögeznünk - itt a visszamenőleges hatály kérdéséről gondolkodnak többen -, hogy az önkormányzatok belső élete alapvetően nem egy erkölcsi fertő. Vannak olyan jelenségek, halmozódások, amelyek ellen majd a következő években próbálunk tenni. Megint azt érzem, hogy mert erkölcsi fertő, ezért azonnal vezessünk be szabályozást.

Én pedig azt mondom - így fogalmazok -, hogy gusztustalan az olyan jellegű törvénykezés, és azért volt tisztességes a hatpárti megbeszélés és abban a létszámarányaiban nagyobb egyetértés, hogy ne hozzunk olyan törvényt, amely után ránk vethetik azt a vádat, hogy megnézzük, hogy adott esetben Budapesten hány fideszes képviselőt érint, vagy Szegeden vagy Győrben hány fideszes képviselőt érint - nem mondom tovább, nem megyek a faluk felé, mert ott nagyon keveset fog érinteni -, és akkor meghúzzuk az arányt. Ha az MSZMP-nek (Sic!) öttel több képviselőjének kellene lemondania (Közbeszólások.), akkor ez a helyzet ilyen értelemben számukra kedvezőtlen volna.

Ezért voltunk amellett a vélemény mellett, hogy e törvény bevezetésére 2002-ben kerüljön sor, mert megvannak a példák. Nem hiszem, hogy az a helyes gyakorlat, hogy Demszkyre, Budapest főpolgármesterére vonatkozóan hozunk egy törvényt 1990-ben annak érdekében, hogy belőle mint országgyűlési képviselőből ne lehessen polgármester is, és majd a későbbi időszakban hozunk egy törvényt Pál Lászlóra vonatkozóan, aki szocialista képviselőként a Mol Rt. igazgatósági elnöke volt, hogy ne lehessen képviselő - és folytatni tudnám a sort még egy-két esetben.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu