SIBAK ANDRÁS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Csupán két kérdésben szeretnék pontosításra javaslatot tenni. Az egyik, hogy "az önkormányzati feladatot a képviselő-testülettel kötött vállalkozási megbízási szerződés vagy munkaszerződés alapján lát el" kitétel kizáró lehetőséget ad. Ezt pontosabban kellene megfogalmazni. Ma már elhangzott egy példa a praxistörvény alapján a háziorvosokra vonatkozóan, de például a szemétszállítás mint közszolgálati feladat ellátása már társasággal történik, nem egy személlyel, s kérdés, hogy ez mennyiben és hogyan érinti majd a társaságot, a társaság tagjait vagy a társaságban valamilyen funkciót ellátó személyeket. Ezek azok a területek, ahol - egy képviselőtársam felszólalásában már utalt rá - elsősorban előfordulhatnak bizonyos fajta összefonódások, amikor az önkormányzat által meghirdetett feladatokra jelentkeznek vállalkozások.

A másik kérdés az intézményvezetők bentléte vagy kintléte. Egyetértek azzal, hogy az intézményvezetők az összeférhetetlenségi törvény alá essenek, ugyanakkor a bizottsági tagokra vonatkozó paragrafusban ezt enyhíteném, ugyanis a bizottságokban elsősorban szakmai munkáról van szó. Ha a képviselő-testület úgy dönt, hogy igényli az ő szakmai munkájukat, és ezt akár a bizottságon belül is el tudja képzelni, ezt meg kellene hagyni, és rájuk kellene bízni, hiszen a testület döntése - akár pénzügyi, akár egyéb kérdésekben - meghaladja a bizottságét, tehát felülbírálhatja, ha kívánja. Véleményem szerint ezen a területen lehetne enyhíteni, és akkor az a feszültség, ami most felmerülni látszik, talán kevésbé lenne látható.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu