VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is köszönöm, hogy munkája mellett ebben a késői órában több száz gazdának a gondjával tud foglalkozni.

A Mizo nevű tejfeldolgozó cég áldásos tevékenysége választókerületem hat települését érinti súlyosan hátrányosan. Tömörkény település 73 tejtermelő gazdáját, Csanytelek 18 termelőjét, Felgyő 5 tejtermelőjét, Pusztaszer 18 termelőjét, de a szomszéd Bács megyéből Pálmonostora településről 5 tejtermelőt és Gátér településről egy gazdát sújt a tejpénzek ki nem fizetése.

Az országosan elhíresült cég tulajdonosai Jederán Miklós és Bajczi Zoltán urak, akik foglalkozásukra nézve közgazdász, illetve színházi műszaki igazgató. A cég országos viszonylatban 5,7 milliárd forinttal lóg immáron hónapok óta a termelőknek. A fönt említett választókerületem és az azzal szomszédos települések 122 gazdájának eddig október hónapban fél havi, 45 ezer literes beszállításával, december hónapban 90 ezer literes beszállítással, januárban 90 ezer literes beszállítással számolva, mindösszesen körülbelül 12 millió forint ki nem fizetett tejpénzzel kerültek nehéz helyzetbe a gazdák.

Őket az sem vigasztalhatja, hogy a Mizo cég a privatizációs történet torzszülötte, melynek '94-ben az Országos Kereskedelmi és Hitelbank hitelezett, hatalmas vállalat jött létre a Baranyatej, a Győrtej Rt., a kaposvári Clas Tej Rt. és a kecskeméti Bácstej Rt. összevonásával. Az addig jól működő kisebb egységek koncentrálódtak, de a tőkehiány következtében a beszállítók, a gazdák, így az általam felsorolt települések gazdái is, de rajtuk kívül még több ezren az országban nem kerültek kifizetésre. Sajnos az akkori privatizáció nem a gazdákat segítette ahhoz, hogy helyben megalakulhassanak a kisebb tejfeldolgozó egységek, melyek jól működve finom sajtokat, túrókat, zamatos kefireket és joghurtokat gyárthattak volna, hanem a mamutcégek irányába hatottak a támogatások.

Magam sem értem, hogyan gondolhatta a színházi és nyomdaipari szakember, hogy ők most majd a tejiparban utaznak, utaztatják a tejet a megyékben száz és száz kilométereken keresztül, Tömörkényről Baranyába, ami természetesen eleve megkérdőjelezi a gazdaságosságot. Valószínűleg nem számolhatták ki, hogy van itt fuvarköltség is, de a feldolgozott terméket is vissza kell fuvarozni a fogyasztókhoz. Képtelenségek sora, mely számomra megkérdőjelezheti a szakmai és törvényességi felügyelet munkáját is.

Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálatos módon az ön és a tárca számára is nehéz örökség ez, melyet az előző tárcától megörököltek. De ezzel együtt valamilyen áthidaló megoldást kellene találni a gazdák megsegítésére. A családi gazdaságok talpon maradásában és megerősödésében a kormányzat is érdekelt kell hogy legyen. Jelen pillanatban a körzetemben közel négyszáz ember megélhetéséről van szó, a családok már felélik tartalékaikat, hiszen az állatoknak, a teheneknek naponta kell abrakot és szálas takarmányt biztosítani, a fejőgépek naponta energiát fogyasztanak és a villanyszámlás havonta kasszíroz. Lassan negyed éve nem jutnak hozzá követelésükhöz. A mai napon is jóhiszeműen adják át a tejet a Mizo átvevőinek a tejcsarnokban, hiszen a megtermelt tej naponta képződik. Nem lehet vele úgy bánni, mint a gabonával, hogy berakjuk a raktárba. Tömörkény és a többi település gazdái híresek voltak mindig a jól tejelő magyar tarka és másfajta tehénállományukról, melynek fenntartása államérdek is.

Nem örülnék annak a szerencsétlen helyzetnek, ha ezek a jószágok a kivágás sorsára kerülnének. Tudom azt, mivel a családban is van tehénállomány, hogy évek kitartó munkája kell ahhoz, hogy egy jól tejelő állományt valaki beállítson. Ennek a nehéz helyzetnek a megoldása legalább olyan fontos, mint a belvízkárok enyhítése.

Egyben kérem az államtitkár urat, hogy ha a közvetlen kerületben tejfeldolgozó üzem indítási szándéka felmerül, pont a hosszú távú megoldás érdekében is, akkor ezeket hathatósan segítsék állami támogatásokkal. Az ügy olyan országos súllyal bír, hogy úgy érzem, felvetésemet el kell még juttatnom a pénzügyi tárcához, de a miniszterelnök úrhoz is.

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm a türelmüket. (Dr. Kávássy Sándor tapsol.)

Forrás: parlament.hu