BALSAY ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A bizottsági vélemény formálásánál a Fidesz-Magyar Polgári Párt figyelemmel volt arra, hogy ez a keretszabályozás az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat segítse elő, és a törvényi szinten rögzített alaprendelkezések egészüljenek ki a kormány, illetve a minisztériumi rendelkezések sokaságával.

(12.30)

A törvényjavaslat megállapításunk szerint átfogóan szabályozza az állam és az önkormányzatok vízi közlekedéssel összefüggő feladatait, a hajózási tevékenység végzésének feltételeit, ezen belül - az Európai Unió jogszabályaival összhangban - a minimális magyar tulajdoni hányadot, kiemelten a hajózás biztonságát.

A vízi közlekedés pályája a vízi út, és ezen belül annak hajózásra igénybe vehető része a hajóút. A törvényjavaslat szerint a vízi utak fenntartása - összhangban a vízgazdálkodásról szóló törvénnyel - a tulajdonos, azaz az állam, néhány esetben az önkormányzat feladata.

A kikötő a vízi közlekedés egyik legfontosabb eleme, a közlekedési alágazatok kapcsolódó pontja, és mint ilyen, logisztikai jelentősége rendkívül nagy. Ezért képviselőcsoportunk a kikötő és a logisztikai központok kapcsolatával kiemelten kíván foglalkozni, úgy is, mint a kormányprogramnak egy nagyon fontos elemével.

Azt tapasztaltuk, hogy az agrártárcának az az érdeke, hogy a nagy mennyiségben megtermelt áru minél biztonságosabban és minél kisebb költséggel eljusson a kikötőkbe, ennek érdekében a kikötőhálózat és a logisztikai hálózat fejlesztését, valamint az agrártárca által elkészített tízéves kikötőfejlesztési programot nagyobb mértékben szükséges összehangolni.

A kikötő kétféle módon kapcsolódhat a logisztikai szolgáltatásokhoz: egyrészt a kikötőn belüli logisztikai szolgáltató és elosztó központ létrehozásával; másrészt a logisztikai szolgáltató és elosztó központhoz csatlakozó kikötő létrehozásával. A törvényjavaslatnál tehát mindkét lehetőséghez biztosítani kell a jogi feltételeket, és ez a javaslat biztosítja is.

Képviselőtársaim a bizottsági álláspontoknál ismertették, hogy milyen veszélyek, illetve milyen esélyek leselkednek e téma tárgyalásánál az európai uniós csatlakozásunkat megelőzően, majd a csatlakozás időpontját követően. Csak olyan törvényi szabályozást tudunk elképzelni, amelyben biztosított az áru, a tőke, a szolgáltatás és a munkaerő szabad áramlása, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt véleménye szerint nem törvényi korlátozásokkal kell ezt a protekcionista helyzetet kialakítani, megteremteni vagy konzerválni, hanem versenyképes helyzetbe kell hozni mind a kikötői szolgáltatásokat, mind pedig a vízi szállításban részt vevő társaságokat és közösségeket.

A kikötőhálózat tekintetében a törvényjavaslat jól fogalmazza meg az állami felelősség körébe tartozó alap-infrastruktúra létesítésének és működtetésének korszerű szabályait, és a törvényjavaslat - a polgári törvénykönyv módosításával kivéve az országos közforgalmú kikötőket a kizárólagos állami tulajdoni körből - biztosítja a magántőke fokozottabb bevonásának a feltételeit. Ezt mi rendkívül fontosnak tartjuk, hiszen csak hazai befektetők, a hazai költségvetés, a magyar költségvetés nem tudja azt a fejlesztést biztosítani, amelyet egy európai színvonal szükségessé tesz.

Jónak tartjuk a törvénytervezetben, hogy a nemzetközi hajózási jog fejlődésére figyelemmel kívánja belső jogunkba átemelni a tengeren és a nemzetközi folyókon kialakult és általánossá vált, nemzetközi szerződésekben és szokványokban rögzített speciális hajózási jogintézményeket, mint például a hajók osztályozását vagy a közös hajókárt.

Tisztelt Ház! Több szó elhangzott arról, hogy a vízi közlekedés mennyire fontos, illetve mennyire fontos lenne. Több kimutatás és összehasonlító vizsgálat készült, hogy a vízi közlekedés, a vízi szállítás a magyar áruszállításban e jó jellemzők ellenére milyen kis teljesítménnyel vesz részt, és milyen csökkenő teljesítménnyel vesz részt. Feltétlenül túl kell lépnünk a kijelentések és megfogalmazások szintjén, hogy ez a valós teljesítmény, ez a hasznos, mind a környezetvédelmet, mind a költségeket illetően hasznos tevékenység jobban kibontakozzék.

A vízi közlekedés összességében mintegy 2,5 milliárd tonnakilométer fuvarozást teljesít a magyar nemzetgazdaság számára. Ebből a teljesítményből megközelítően 1,6 milliárd tonnakilométer esik a magyar lobogó alatt közlekedő hajókra. A magyar lobogójú hajókkal történő fuvarozások megközelítően 85 százalékát a belvízi hajózás végzi. Ezekből az adatokból kiindulva a magyar hajózás hazánk közlekedési rendszerében a közút, a vasút után a harmadik helyet foglalja el, de sajnos, az összesített fuvarozási teljesítményből csak csökkenő mértékben, mintegy 5 százalékban részesül. A meglévő közlekedési infrastruktúra-hálózatot tekintve a vízi közlekedés, a vízi út még számottevő kapacitástartalékokkal rendelkezik.

Többen szóltak a környezetbarát fuvarozási módról: energiafelhasználása, levegőszennyezése töredéke más fuvarozási módoknak, a zajártalma pedig minimális; mérsékli a közúti infrastruktúra terhelését, a közlekedés zsúfoltságát, és enyhíti a balesetveszélyt.

Tisztelt Ház! A nagy tolóhajókkal végzett személy- és teherhajózás számára rendelkezésre álló vízi utakat, a tavi hajózás lehetőségét, a sporthajózás, a vízi turizmus számára alkalmas vízi utakat együttesen számba véve, összesen 2170 kilométer vízi út áll rendelkezésre. Ezek közül kiemelten fontos a turizmus szempontjából és más szempontból is a Duna, a Balaton és a Fertő-tó.

Szeretnénk, ha a területfejlesztési programok során, az előbb említett vízi utakon túlmenően a Tiszán is beindulhatna a torkollattól Szegedig a 2,5 méter merülésű hajók forgalma, a Csongrád és Kisköre közötti szakasz azonban csupán 1,5-2 méter közötti merüléssel hajózható.

Programjaink során figyelemmel leszünk, és ez a törvénytervezet lehetőséget biztosít arra, hogy az európai kikötői normatívák szerint működő mai három kikötőn - Csepel, Dunaújváros és Baja, amelyeket valódi kikötőknek nevezhetünk - túlmenően Szegeden egy félbemaradt kikötői fejlesztés folytatódjék, és összehangolódjék az agrártárca, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és más minisztériumok fejlesztési programja.

Tisztelt Ház! A magyar folyami hajópark jelenlegi 350 ezer tonna hordképességű kapacitást reprezentál, amely jelentős mértékben a dunai hajótérnek... - 400-600 tonnáig terjedő hordképességű hajókról van szó, annak az egyharmada azonban rövid távú forgalomra alkalmas. Szükséges, hogy a következő évek stratégiai fejlesztésénél a Duna-Rajna-Majna-csatorna vízi hajózási lehetőségét nagyobb mértékben használjuk ki, és a folyami fuvarpiacban a hazai hajózás gyenge kínálati pozícióját megerősítsük. Ezeket más törvényekben, költségvetésben és stratégiában biztosítanunk kell.

Tisztelt Ház! A nagy fontosságú, európai uniós csatlakozásunk szempontjából megalapozó, vízi közlekedésről szóló törvényjavaslat általános vitája kapcsán néhány kiegészítő módosító javaslat is megfogalmazódott. A Fidesz-Magyar Polgári Párt elsősorban az uniós csatlakozást, a környezetvédelmi állapot javítását, fejlesztését, az érdekek összehangolását és a regionális politika megjelenítését kívánja módosító javaslataival e törvénytervezetnél érvényre juttatni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu