FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk álló, növényvédelemről szóló törvénytervezetről röviden annyit mondanék: úgy tűnik, ez úgy jó, ahogy van. Ez nemcsak a Magyar Demokrata Fórum véleménye, hanem mindazoké a növényvédelemmel foglalkozó, a szakmában jártas szakmérnököké, felügyelőké, a megyei növény-egészségügyi állomások igazgatóié, akikre ez a törvény majd a gyakorlat útján hat. Ők fogják ezt alkalmazni, minekutána a beterjesztett, magas szakmai igényeknek megfelelő törvényt a tisztelt Ház meg fogja szavazni.

Az előttünk szólók is többen kiemelten dicsérték a törvény korszerűségét, sokoldalú figyelmességét. Ezzel én is teljes egészében egyetértek, hiszen a növényvédelmi tevékenységet jelenleg egy '88-as törvényerejű rendelet szabályozza. A szabályozás óta eltelt több mint tíz évben a politikai változások mellett rendkívül jelentős változások következtek be a gazdasági, ezen belül a mezőgazdasági, környezetvédelmi területen is.

Utalnék arra, hogy a valamikori, szocialista nagyüzemi mezőgazdasági rendszer átalakult, és ennek megfelelő súlyt kap most már - érezhetően - a magángazdaságokra alapozott mezőgazdaságunk. Ez véleményem szerint külön érdeme a törvénynek.

De egyben előrehaladott állapotban van a szakterület EU-jogharmonizációs programja is. Ezeket a változásokat, új kihívásokat követi a növényvédelem területén ez az új törvénytervezet. Szakmailag a törvény legnagyobb előnyének az tekinthető, hogy a termelők növényvédelmi feladatainak korszerű megfogalmazása mellett előtérbe kerül az integrált növényvédelem szabályainak bevezetése. Ez a szemlélet nem a kémiai növényvédelem elsődlegességét hirdeti, de kimondja annak nélkülözhetetlen voltát is.

Látható, hogy a növényvédőszer-gyártók igen érdekes helyzetbe kerültek. Ma nyilvánvalóan nagyon komoly stratégiai harc folyik - egy háttér-kutatóbázissal megerősítve - a növényvédőszer-gyártók között. Egy előzetes verseny eldőlt már: nem a keleti és a nyugati gyártók között folyik a harc. Ez a verseny lefutott. A keleti gyártók öt-tíz-húsz évvel vannak elmaradva a mai, korszerű vegyszergyártókkal szemben. A döntő többségében multinacionális cégek által uralt területen azonban egymás között folyik egy olyan verseny, amelynek, hála istennek, van ránk nézve is előnyös összegző eredménye.

Merthogy ma már nem az az elsődleges kérdés egy növényvédő szernél, hogy hogyan tudja azt a feladatot ellátni, amire azt legyártották; konkretizálva: hogy megöljön ezt vagy azt, legyen ez peronoszpóra, gombás betegség vagy éppen egy rágcsáló. Ma már azt kell nekik elsődlegesen figyelembe venni, hogy hogyan tudnak olyan szert gyártani, ami ezt az elsődleges feladatot ugyan teljesíti, de ennél sokkal szigorúbb feltételeket kell teljesítenie, hogy bennünket, embereket és a környezetet ne szennyezze, vagy minimális mennyiséggel szennyezze, és ezek a maradványok felszívódásuk és megsemmisülésük folytán ne maradjanak káros hatóanyag-tartalommal a környezetünkben és esetleg magában az élő emberben.

(10.40)

Ma ez a legnagyobb feladata általában a vegyszergyártóknak, és akik ismernek ma, az utóbbi egy-két évben kifejlesztett és ezeknek az igényeknek megfelelő szert, hogy annak az előélete hogyan alakult ki, hogy az egyik vegyszergyártó cég hogyan fedezte fel a famoxate-molekulát a peronoszpóra ellen, az rájön, megdöbben, hogy egyértelmű, hogy itt olyan szakmai háttérnek és többéves tudományos kutatásnak kell lenni, amely nem ad hoc jelleggel valósítható csak meg, hanem széles körű, kitekintő kutatásokkal is.

Jelentős előrelépés lenne, ha sikerülne megteremteni a hatósági feladatokhoz kapcsolódó területeken - az állami közérdekű védekezésre gondolok - ennek a pénzügyi feltételeit. Éppen a zárórendelkezésekben olvasható, hogy a törvénynek ez a része csak 2001. január 1-jétől fog életbe lépni, hiszen az idei költségvetésünkben ez nem szerepel, gondolom, az előterjesztők abban bíznak, hogy a pénzügyi kormányzattal összhangban megteremtik a jövő évi költségvetési fedezetét.

De egy szakmai részre szeretnék utalni, amellyel, úgy gondolom, segíthetünk a pénzügyi hiány csökkentésében és a fedezet előteremtésében, mégpedig a megújítási díjakra gondolok. Itt évente a különböző forgalmazó cégeknek megújítási díjat, 30 ezer forintot kell szerenként befizetni. Én ezt nagyon kicsi összegnek tartom. Mint említettem az előbb, döntő többségében a növényvédő szerek piacán, főleg az I-es, II-es és III-as kategóriás területeken ma multinacionális cégek vannak. Én nem röstellném, sőt javasolnám, hogy mintegy tízszeres legyen az évenkénti megújítási díj, ezt esetleg lehetne mérsékelni a II-es, III-as kategóriákban 50-50 vagy 100 ezer forintos összegekkel. Szerintem kellő alap lenne ahhoz a pénzhiányhoz, amelyet itt a magyarázó részben is kaptunk, hogy milyen feladatok állnak előttünk, és ennek milyen pénzügyi hátterét kellene megteremteni.

Nagyon fontos lenne, hogy a törvény végrehajtási rendeletei, reméljük, ugyanilyen magas szakmai színvonalon, koordináltan és kellő időben kerüljenek kiadásra, mert az érintettek - mint említettem - teljes egyetértésben jónak tartják a tervezetet, és várják, hogy ehhez a napi útmutatók mit jelentenek majd számukra.

Több képviselőtársam, így magam és a szakértők is egy picit aggodalmuknak adtak hangot a jegyzők hatáskörével kapcsolatosan. Egyelőre nem látjuk, és főleg a kistelepüléseken nem látjuk, hogy a jegyző valójában személyileg és szakmailag alkalmas lesz-e. Nem lehetne-e ezt a hatáskörét szerződéses alapon továbbadni, természetesen minden vizsgával és szakmai képesítéssel rendelkező növényvédő szakmérnöknek, netán a legkisebb településeken, ahol körjegyzőség van, a körnövényvédős szerepkör életbe léphetne-e?

Nem hiszem, hogy a kistelepülések és azok jegyzői rajongani fognak ezért az új hatáskörükért, merthogy még mikor kell nekik esetleg további vizsgákat letenni, vagy mi is lesz, hogyan teremtünk rá pénzalapot, ez komoly gyakorlati probléma lehet a kisebb településeken. A nagyobb településeknél erre könnyebben megteremtődhet az esély, a feltétel.

A másik ilyen terület - és szintén a gyakorlat oldaláról közelítem meg -: a törvénytervezet javasolja, hogy a növényvédelmi gépek és berendezések minősítésének be kell indulni, majd pedig egy idő után újbóli minősítést kell tenni. Ez érthető, hogy minden követelménynek megfelelőek legyenek ezek a gépek. Csakhogy a mai Magyarország és ez a mezőgazdaság egyelőre még nem képes tömegesen új profi gépeket, növényvédő szert kijuttató gépeket, eszközöket megvásárolni, rendszerint a sokéves, de maguk által működőképessé tett gépekkel dolgoznak.

Nagyon nehéz lesz majd annak a hatóságnak, hatósági személynek eljárni, aki esetleg egy-egy ilyen gépet leállítana, mert valószínű, hogy a kártevők nem hirdetnek egyelőre támadási moratóriumot - ha a gazdának nincs gépe, akkor én sem támadok -, azok természetesen tovább folytatják kártékony hatásukat. Itt a gazdasági kényszer lesz az, hogy nincs mese, a gazdák akkor is használják majd azokat a gépeket, amelyeket esetleg a hatóság már nem tart arra alkalmasnak.

Tudom, hogy csak 2003. január 1-jén várható ennek a szakasznak az életbe lépése, de a mezőgazdaság mai dinamikáját tekintve nem állítom, hogy sokkal másabb lesz a gazdák pénzügyi helyzete. Bárcsak úgy lenne, hogy mindenki új, csepegésmentes géppel tudna növényvédőszert kijuttatni!

A választási körzetemben a legnagyobb növényvédőszer-felhasználók maguk a szőlősgazdák. '96-ban volt egy nagyon kellemetlen esemény, amely során olyan növényvédő szert alkalmaztak, aminek következtében komoly károsodást szenvedtek a szőlőültetvények, mert nem védte meg a lisztharmat és a peronoszpóra ellen az ültetvényeket. Akkor a gazdák járatlanok voltak, nem volt még mindenkinek olyan számlája, amellyel igazolni tudta volna, hogy honnan vette a vegyszert, nem voltak bontatlan, eredeti zsákok, és nem voltak vezetve különböző növényvédelmi naplók, amelyek előfeltételei annak, hogy esetleg jogi útra legyen terelve egy ilyen ügy.

A gazdák azonban okosodnak, egyre jobban betartják a szabályokat. Ennek következtében természetesen megpróbálnak jól védekezni a kártevők ellen, de egyelőre nem tudnak védekezni a hamisítók ellen. Hála istennek, a törvény most próbál rendet teremteni e téren is a bírsággal, amelynek még majdnem alacsonynak tartom a felső határát - hogy őszinte legyek -, de örömteli, hogy a felhasználásra nem alkalmas szert a forgalmazó terhére meg kell semmisíteni.

Kezemben van egy olyan jegyzőkönyv és különféle állomások határozata, amely '99 - tehát a tavalyi év - júliusában kezdődött, és egy nem alkalmas vegyszer forgalmazásáról, felhasználásáról és annak következményeiről szól. Én ezt átadtam Eke István úrnak, hogy ő is tanulmányozza. Egy olyan rézoxi-klorid felhasználása történt meg, amelyre a Budapesti Fővárosi Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás szakvéleménye röviden annyi: "A perzisztenshab a készítményt felhasználásra alkalmatlanná teszi." Ezek után a Bács-Kiskun Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás azonnal megtiltja a készítmény további felhasználását, és természetesen ekkor a törvény még nem terjedhet ki arra, hogy mi van a többi, raktáron lévő készlettel. Az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség is bekapcsolódik a saját szakmai hatósági jogkörénél fogva ebbe az ügybe.

A kár óriási lett, sajnos, úgy tűnik, hogy egy hamisított szer felhasználása történt, aminek következtében komoly veszteség érte a gazdákat. Jelen esetben azonban van növényvédelmi napló, van számla, vannak még további bontatlan zsákok szerrel, minden egyéb rendelkezésre áll, hogy ennek az ügynek - úgy tűnik, a hazai joggyakorlatban először - valami foganatja legyen, és a gazdák védelmében megtörténjen remélhetőleg az igazságszolgáltatás is.

Nagyon javasolnám, hogy ugyan a forgalmazás feltételét, a felhasználás feltételét jól szabályozza a törvény, hogy kiknek lehet I-es, II-es, III-as kategóriájú szereket forgalmazni, de általában a gazdaboltoknál gyakori az az eljárás, hogy nem egy alkalmazott, tehát a cégnél dolgozó alkalmazott, hanem csak egy megbízott növényvédelmi szakmérnök látja el ezt a feladatot, aki talán egész évben be sem megy arra a szerárusító helyre, csak a nevét adta egyszer ehhez a dologhoz. Ennek komoly következményei vannak, I-es, II-es szerek vannak ilyen értelemben olyan személyeknek engedély nélkül forgalmazva, akik azt fel sem használhatnák.

(10.50)

Mint említettem, a törvénytervezetet önmagában előremutatónak, jól előkészítettnek tartja a Magyar Demokrata Fórum. Külön öröm számunkra, hogy a zárórendelkezéseknél továbbra is együttműködik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az Egészségügyi Minisztériummal és a Környezetvédelmi Minisztériummal. Azt hiszem, a kor követelménye az, hogy e hármas minisztériumi együttműködés nélkül nem lehet e területen továbblépni. Ennek az együttműködésnek a sikerében és a törvénytervezet átfogó sikerében reménykedve a Magyar Demokrata Fórum a törvénytervezetet elfogadásra ajánlja.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu