DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A vámjogról és a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény módosítása olyan területet érint, amelynek eljárása tekintélyes költségvetési bevétel forrása. Ma még - tenném hozzá, mert a ma kapott háttéranyag kimutatása szerint az EU-csatlakozás idején ez a mostani érték 10 százalékára csökken majd, a mostani 91 milliárdról 9 milliárdra.
Az e vámtételhez való hozzájutás során azonban az állam nem támaszkodhat kizárólag a vámszervezetére, a megnövekedett vámforgalom miatt ugyanis a határvámhivatalok, de általában a vámszervezet elsődlegesen és erőteljesen rá van szorulva az üzleti alapon működő szállítmányozók, vámraktározók és vámügynökök szakszerű és tisztességes működésére. Az áruforgalom túlnyomó hányada rajtuk keresztül kapcsolódik a vámszervezet működéséhez. Ha ők nem lennének, akkor a közúti és vasúti határátkelőhelyeken hatalmas dugók alakulnának ki, mivel a határvámhivatalok nem lennének képesek az eljárás teljességének igényével kezelni az áruforgalmat. A csővezetéken és elektromos vezetéken keresztül folytatott áruforgalomban e vállalkozók szerepe kizárólagos.
Mivel az állam vámszervezete csak mértéktartóan képes alkalmazni a vámtörvény 42-43. §-ában megengedett kiléptetés és beléptetés megtagadását, az lenne célszerű, ha a szállítmányozók, raktározók, vámügynökök felelősségét a törvényjavaslat erőteljesebben kidomborítaná. A most tárgyalt javaslat azonban, ezzel éppen ellenkezőleg, tételes rendelkezéseiben a szállítmányozók, raktározók, vámügynökök felelősségét inkább elhalványítja, mint erősíti; a vámszempontból történő megbízhatóság elvét értékteleníti el ezáltal. A MIÉP-frakció állítását alátámasztó tételes rendelkezései ennek a javaslatnak a következők:
1. A vámteher biztosítása. A javaslat 4-5. §-a módosítja a jelenlegi szabályozást. A javaslat 5. § (8) bekezdése aszerint módosít, hogy ha a kezességvállaló az engedélyben meghatározott feltételeket megszegi, ismételten csak tizenkét hónap elteltével adható ki részére újabb kezességvállalásra jogosító engedély. A jelenlegi szabályozás ezzel szemben úgy rendelkezik, hogy csak két év után adható újra ilyen engedély. Ez visszalépést jelent a vámbiztosíték jelenlegi szabályozásához képest. Számos jogi formula létezik a vámbiztosítékkal való visszaélésre, és nagy a kísértés, aminek egyesek sajnos nehezen tudnak ellenállni.
2. Vámraktározás. A jelenlegi szabályozás, a vámtörvény 67. §-a szerint vámraktározásra engedélyt az a vámszempontból megbízható személy szerezhet, aki vámbiztosítékkal rendelkezik. Ez a szabály változatlan maradna. Ha azonban az engedélyestől súlyos kötelezettségszegés miatt visszavonták a vámraktári engedélyt, akkor hat hónapon belül nem kaphatna újabb engedélyt. Így módosít a javaslat 35. § (2) bekezdése. A jelenlegi szabályozás a vámtörvény 71. § (3) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy két évig nem adható ki ilyen esetben újabb engedély. A hat hónapot a MIÉP rövidebb időtartamnak tartja, mint a két esztendőt, ezért nem szigorításnak tekinti a javaslat ezen rendelkezését, hanem enyhítésnek.
Sajnos rafináltan kialakult gyakorlata van a vámraktározás útján történő visszaéléseknek.
(11.00)
Sokszor alakul úgy, hogy nehéz ellenállni a kecsegtető alkalom kísértéseinek.
Ideiglenes behozatal. - Itt arról van szó, hogy valami munkavégzés céljából történő használat, bemutatás, kipróbálás végett lépi át a vámhatárt, például bejön egy kombájn aratni, próbaüzemelésen vagy kiállításon bemutatnak egy gépsort s a többi. Mindez a tulajdonjog fenntartásával s a visszaszállítás igényével történik, mindez írásbeli kérelemre, engedéllyel. Ezen a területen igen sok visszaélés történt, és sok ideiglenesen behozott tárgy tűnt már el a vámszervezet szeme elől. A javaslat 42. § (6) bekezdése azonban úgy módosítja a vámtörvény 78. §-át, hogy az ideiglenes behozatali engedélyt, súlyos kötelezettségszegés esetén hat hónapig nem lehetne újra kiadni az engedélyesnek, hat hónap múlva folytatódhat a játszma. Ezen a területen a diszkvalifikálás maximális időtartamát két esztendőre javasoljuk felemelni.
Vámfelügyelet melletti feldolgozás. - E jogintézmény keretein belül a vámszervezet egy kicsit fokozottabban felügyeli a feldolgozást a javaslat 45. §-a szerint, mely a vámtörvény 82. §-át módosítja. A lehetőséget a vámszervezet kérelemre adja meg olyan kérelmezőnek, aki vámszempontból megbízható. Azonban a javaslat 45. § (11) bekezdése szerint ebben az eljárásban is gyanít olyan engedélyeseket, akik megszegik a kötelezettségeiket. Ezt nem megalapozatlanul teszi. Ezért a hivatkozott jogszabályhely úgy rendelkezik, hogy az engedélyes ismét hat hónapon belül újabb engedélyt nem kaphat. A diszkvalifikációt itt is rövidnek tartjuk, és két évre javasoljuk felemelni.
Passzív feldolgozás. - E jogintézményt a javaslat 48. §-a javasolja újraszabályozni. Itt arról van szó, hogy valaki vámárut feldolgozás, megmunkálás, összeszerelés, bérhizlalás, kijavítás céljából külföldre szállít, majd visszahoz az országba. E tevékenység engedélyköteles. Sok esetben nyílik visszaélésekre lehetőség, ezt a javaslat is érzékeli. Erre tekintettel a javaslat 48. § (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy akitől az engedélyt súlyos kötelezettségszegés miatt vissza kell vonni, az hat hónapig nem kaphat újabb engedélyt. Ezt az időtartamot is két esztendőben javasoljuk megállapítani.
Vámszabad terület. - A vámszabad terület működtetői is számos kísértésnek vannak kitéve. Ez a működés is engedélyköteles. A tervezet 50-52. §-a javasolja módosítani a szabályozást. A vámtörvény 90. § (8) bekezdése szerint az engedélyestől vissza kell vonni az engedélyt, ha súlyosan megsérti az engedélyben foglalt előírásokat vagy a vámügyi rendtartást. Törvényi szinten azonban sem a jelenlegi szabályozásban, sem a javaslatban nincs szabályozva, hogy az ilyen engedélyes mennyi idő után kaphat újra engedélyt. Tulajdonképpen kétezer négyzetméteres területtel kell rendelkeznie egy vámszempontból megbízható személynek ahhoz, hogy vámszabad területet létesítsen. És mivel nincs szabályozva, hogy mennyi időn belül kaphat visszaélés esetén újra engedélyt, mi két évben javasoljuk ezen időtartam maximumának a meghatározását annak az elteltét követően, hogy vámszempontból ismét megbízhatónak tekinthető a diszkvalifikált engedélyes.
Halasztott vámfizetés. - A javaslat 63. § (5) bekezdése szerint vámszempontból megbízható személy a vámteher esedékességétől számított 15 munkanapon belül utólag is leróhatja a vámtartozását, ha normál eljárásban átlagosan heti egy, vagy egyszerűsített eljárásban legalább húsz vámkezelést kér. Nyilvánvaló, hogy szállítmányozókat vagy vámügynököket érint ez a szabály, hiszen egy átlagos háztartásban nincs ekkora vámügyintézési forgalom. A kedvezmény engedélyköteles, és az engedély 12 hónapra szól. Ha az engedélyes megszegi az engedélyben foglalt kötelezettségeit, akkor az engedélyt vissza kell vonni, és a javaslat szerint 12 hónapig nem kaphat új engedélyt. Ennek maximális időtartamát is két évre javasoljuk felemelni.
Szükségesnek tartjuk továbbá a halasztott vámfizetés kedvezményével elvámolható vámérték törvényi szinten megfogalmazott arányosítását. Ez azt jelentené, hogy csak az előző 12 hónap forgalmának a vámértéke erejéig lehessen halasztott vámfizetés kedvezményével vámárut behozni. Nagyon kényelmes dolog ugyanis húsz alkalommal behozni és elvámoltatni néhány karton cigarettát vagy égetett szeszt, majd több tartályvagon vámáruval halasztott vámfizetés kedvezménye mellett belépni az országba, és fizetés nélkül elpárologni. Ezt a kérdést törvényi szinten kell arányosítani. Így lehet ugyanis elejét venni annak, hogy néhány zacskó pattogatott kukorica korrekt elszámolásával beetessék a vámszervezetet, majd a halasztott vámfizetéssel visszaélve milliárdos károk keletkezzenek. Az arány meghatározása törvényi és nem végrehajtási rendeleti szintű szabályozást igényel.
Vámügynöki tevékenység. - A vámügynök a vámközvetítést megbízás alapján, hivatásszerűen végző egyéni vállalkozó vagy jogi személyiséggel rendelkező szervezet. A tervezet 89. §-a javasolja módosítani a jelenlegi szabályozást. Vámügynöknek lenni tevékenységi engedélyhez kötött praxis, ha a vámügynök nem ügyvéd, aki más jogszabály alapján jogosult képviselni ügyfelét hatóságok, például vámszervezet előtt. A javaslat 92. §-a szerint ha a vámügynöki engedélyes a kötelezettségeit súlyosan megszegi, engedélye visszavonható, és a javaslat szerint hat hónapon belül nem kaphat új engedélyt. A MIÉP-frakció ezt kevésnek tartja. Itt is két évben javasoljuk a diszkvalifikálás maximumának a megállapítását.
Nem öncélúan terjesztettem az előterjesztő elé a fenti pontokban a tervezet felelősségérzetet elhalványító rendelkezéseit. A szállítmányozói, raktározói, vámügynöki tevékenységet olyan tisztes tevékenységnek tartja a MIÉP-frakció, amelynek tisztességes gyakorlása normális megélhetést biztosít. Hogy ezt a praktizálók is megbecsüljék és féltően vigyázzák, szükség van bizonyos mértékű törvényi szigorra. Ezért a vámszervezethez kapcsolódó vállalkozók felelősségérzetének a felébresztését és fenntartását e javaslat kapcsán fontosnak tartjuk. Ha a szemünk elől tévesztjük ezt az elvet, akkor igen jelentős kár érheti az államot.
Nem elegendő ugyanis a büntető törvénykönyvről szóló törvény vonatkozó rendelkezéseinek az alkalmazása. Ritka az, hogy a büntetőjogilag is értékelhető határvonalat ezek a szervezetek vagy személyek átlépjék. Pontosan ismerik az erre vonatkozó szabályok határvonalait, és nem bazíroznak annak átlépésére, ugyanakkor fontos nekik az állásuk és a működési engedélyük. Alkalomszerűen viszont olykor nagy kísértésnek vannak kitéve az engedélyesek. Ösztönözni kellene őket arra, hogy ellenálljanak e kísértéseknek.
Jóhiszemű tarifális tévedések, hibás számítások, árubeazonosítási hibák a legkörültekintőbb működés mellett is előfordulhatnak. Mivel az emberek általában nem polihisztorok, ezért egy első osztályú bükkfaparketta szállítmányt tévedésből vagy félrevezetésből harmadosztályú cserfaparketta szállítmánynak is be lehet azonosítani. Csak a parkettás szakmában járatos iparos ember ismeri fel magabiztosan a minőségi különbséget. Ezért az előző pontokban összefoglalt kifogásaim a szándékos csalókra vonatkoznak.
Az általánosan javasolt kétesztendős eltiltás a tevékenységtől olyan felső határ bevezetését javasolja, amely egyedi elbírálás alapján ettől természetesen rövidebb is lehet.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
A MIÉP-frakció azt szeretné, ha az engedélyesek megbecsülnék és óvnák engedélyüket. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a pénzügyminiszter úr előterjesztése ennek a követelménynek sajnos nem felel meg. Ennek az elméleti nyomvonalnak a hiányzása a legjelentősebb kifogásunk.
Az anyag bizottsági tárgyalása során elhangzott, hogy a szankciók hat hónapra csökkentése az EU jogharmonizációja miatt szükséges. Mi ezt az indoklást elfogadjuk ugyan, akkor, ha a magyarországi vámszabálysértések és az EU-ban történő vámszabálysértések is valahol szinkronban vannak. Amíg azonban egyáltalán nem így történnek a dolgok, addig a szankciókat sem szükséges egymáshoz ennyire közelíteni vagy hasonlítani, hiszen nálunk ez azt jelenti, hogy szinte biztatjuk a vámszabálysértés visszaélőit.
A javaslattal szembeni további kifogásunk, hogy a törvénytervezet kihagyta, átlépte a vámtörvény 112. § (1) bekezdésének a módosítását.
(11.10)
Bár ezt szívesen mondtam volna az előterjesztő jelenlétében, de talán majd a jegyzőkönyvből elolvassa. (Dr. Takács Imre: Ott áll az ajtóban!) Hát akkor sem figyel, ha ott van az ajtóban.
Az említett jogszabályhely arról rendelkezik, hogy akik házassági anyakönyvi kivonattal igazoltan házasságot kötöttek, azok 50 ezer forintig kaphatnak vámmentesen nászajándékot külföldi rokonaiktól. Ez az előző kormány idején, 1995-ben is szűkmarkúan megállapított értékhatár, már a megállapításakor is alacsony volt. A MIÉP a vámszabályok területén is támogatni szeretné a házasságot kötő párok háztartás-alapítását. Jelenleg a magyarországi árszínvonalat figyelembe véve az állapítható meg, hogy szinte valamennyi olyan tartós fogyasztási cikk értéke, amely kelléke egy háztartás-alapításnak, meghaladja az 50 ezer forintot. A hűtő- és fagyasztószekrények, a televíziók, a videók, az ülőgarnitúrák, az étkezőgarnitúrák, a mosogatógépek ennél többe kerülnek. Ebben a körben a vámmentességet százezer forintra javasolnánk megemelni.
Ha a javaslatom gondolatát az előterjesztő magáévá tenné, annak az állam számára nem lenne érezhető költségvetési bevételi következménye, de a házasulandók egy részét segítené új helyzetükben, az elindulásban. A bizottsági tárgyalás során öröm volt, hogy e felvetés befogadására az előterjesztő képviselője nyitottnak mutatkozott.
Összefoglalva: a fentiekben megfogalmazott igények beültetése a vámtörvénybe, nem érinti hazánknak az Európai Közösségekkel aláírt, és az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett társulási megállapodásban vállalt kötelezettségeit. A speditőri felelősség kidomborítása harmonizál a közösségi vámkódex előírásaival. Tekintettel arra, hogy a kifogásolt szankcióenyhítések megteremtik a rövid időn belüli újbóli visszaélések lehetőségét, ezeket a MIÉP-frakció nem tudja támogatni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban. - Varga Mihály tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés