DR. KÁVÁSSY SÁNDOR környezetvédelmi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Miután egyedül vagyok itt kisgazda politikai vezető, megengedhetetlennek tartom, hogy ne reagáljak az ön felszólalására, hozzátévén, hogy a teljesség igénye nélkül.
Nagyon jól tudjuk, hogy az ország bizonyos tájegységeiben, így szülőmegyénkben, Szabolcs-Szatmár-Beregben, de a szomszédos Hajdú-Biharban, továbbá Bács-Kiskunban a dohánytermelés régi termelési ágazat, és a termelési ágazat problémái, gondjai nem ismeretlenek előttünk, így személy szerint előttem sem. Én azt mondhatom a képviselő úrnak, hogy a minisztérium foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, és értéknek tekinti ezt a táji jellegű adottságot, és ennek megfelelően az agrártárca a szabadkereskedelmi megállapodások előkészítése során figyelembe vette, hogy a fermentált dohány exportja kedvezményesen bonyolódhasson le. Igaza van képviselő úrnak, amikor azt mondja, hogy speciálisan a dohánytermesztéshez állami támogatás mindeddig nem volt. De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a dohánytermesztők más ágazat termelőihez hasonlóan az öntözésfejlesztés, gépvásárlás vagy biológiai alapok agrárágazati pénzügyi támogatásaihoz hozzájuthattak.
Amit szeretnék vigasztalásként elmondani: a minisztérium munkatársai a Dohány Terméktanács tagjaival együttműködve jelenleg azon munkálkodnak, hogy a dohánytermesztés stabilizálódjon, és azok a problémák, amelyek ma égető gondként jelentkeznek, szintén megoldáshoz juthassanak.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés